HTML

Monty blogja

Filmek, könyvek, zene, meg ami belefér.

Címkék

afganisztáni háború (29) akciófilm (128) alfred hitchcock (6) alien (12) állatok (7) al pacino (3) amerikai polgárháború (6) andy mcnab (5) animációs film (7) anzac (9) ardenneki csata (19) arnold schwarzenegger (6) audrey hepburn (12) bábfilm (1) batman (5) blog (4) börtönfilm (5) cary grant (8) christian bale (14) chris ryan (11) cindy crawford (2) cod (8) colin firth (3) csecsen háború (1) csendes-óceán (21) damien lewis (2) diane kruger (10) dokumentumfilm (11) dráma (157) d nap (53) ejtőernyősök (26) életrajz (51) életvezetés (14) elso vilaghaboru (46) évforduló (116) falklandi háború (2) filmgyártás (6) fps (28) francia film (12) frank miller (4) gallipoli (9) gengszterfilm (3) george clooney (5) gérard philipe (4) grace kelly (12) gwyneth paltrow (2) háborús film (140) hadtörténelem (67) hagyományőrzés (4) harcjármű (12) hegymászás (4) hellókarácsony (6) heltai jenő (2) hidegháború (60) horror (9) humphrey bogart (1) hürtgeni csata (2) huszár (5) idegenlégió (4) időutazás (3) ingrid bergman (3) iraki háború (48) irodalom (26) iskola (3) james bond (15) james dean (4) jane russell (1) jason statham (5) jean-paul belmondo (1) jean reno (1) johnny depp (2) john wayne (2) joseph fiennes (3) jude law (5) jugoszláv háború (2) kalandfilm (17) keira knightley (3) kémkedés (28) kennedy (4) képregényfilm (16) koreai háború (5) krimi (53) különleges alakulatok (93) leonardo dicaprio (6) liam neeson (10) london (5) magyar film (13) makettezés (37) marilyn monroe (1) marion cotillard (4) market-garden hadművelet (4) mark wahlberg (3) második világháború (148) mel gibson (3) mesterlövészek (20) michael caine (9) michael fassbender (7) michael j fox (4) mickey rourke (7) moha (5) monte cassino (2) napóleoni háborúk (5) nicole kidman (2) öböl háború (39) ókor (11) orosz film (4) penelope cruz (6) peter sellers (2) quentin tarantino (2) rejtély (1) rejtő jenő (5) republic commando (6) repülés (36) robert capa (6) robert de niro (4) robert downey jr (4) rock n roll (11) romantikus film (45) romy schneider (1) rudolf péter (3) russell crowe (6) sarah brightman (7) sas (26) scarlett johansson (3) scifi (127) seal (18) sean bean (3) sean penn (3) spanyol polgárháború (3) spartacus (4) sport (12) star wars (93) stephen king (3) stratégia (6) strike back (5) swat (3) sylvester stallone (9) szimulátor (2) sztálingrád (3) tengerészgyalogosok (52) thriller (7) történelmi (1) történelmi film (15) transformers (3) vallás (6) vb (1) vietnami háború (49) vígjáték (40) világűr (5) western (12) william wyler (4) woody allen (4) zenés film (11) zórád ernő (10) zsoldos (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

2008.11.17. 18:15 Monty H.

KÖNYV: Ál-Petőfi (Krúdy Gyula)

Lehullt csillag fénye

Idén október 19-én ünnepelte volna 130. születésnapját Krúdy Gyula (1878-1933), a magyar próza egyik legtermékenyebb írója, akinek tollából olyan híres művek születtek, mint a Szindbád vagy A vörös postakocsi. Most egy kevésbé ismert kisregényét, az Ál-Petőfit szeretném bemutatni, mely először 1922-ben jelent meg.

Az 1850-es évek Magyarországán járunk. A vesztes szabadságharc emléke tovább él, s ezen belül is kiemelt jelentőségű a nemzet költőjének bizonytalan sorsa. Ekkoriban ugyanis még nem került napvilágra az a jelentés, amely a segesvári csatát követően íródott, a csatatér szélén talált halott forradalmár testéről, mely a személyleírások ismeretében nagy valószínűség szerint Petőfié lehetett... Így tehát maradnak a legendák, amelyek az elbujdosott Petőfiről szólnak, és amelyek inkább a nemzet vágyait, mintsem megalapozott reményeit tükrözik – bár ez is lehet az ellenállás egyik módja: álmokkal a valóság ellen. A regény több esetet is említ, amikor magukat Petőfi Sándornak kiadó szélhámosok tűntek fel az ország különböző pontjain… Ezen nincs is miért csodálkozni. Ha valaki már életében legendává válik, és ráadásul bizonytalan körülmények között vész oda, mindig akad egy-két csaló, aki kihasználja ezt. (Így történt ez például Jeanne d’Arc halála után is; vele kapcsolatban két dokumentált szélhámossági esetről is tudunk.)

Valahol a Balaton északi partján mindez ugyanúgy köztudott, mint másutt, hála Porti Ferkó postamesternek, aki lelkesen szállítja Kandur János tiszttartó úr lányainak a híreket és a pletykákat, köztük egy állítólagos takácslegényről, aki szerinte nem lehet más, mint a bujdosó Petőfi… Itt kezdődik a történet, amely végső soron korántsem olyan gyászos hangulatú, mint elsőre sejtenénk, mivel valójában nem történelmi kalandregény – sokkal inkább romantikus történet, amelyben a szerelem, az önzés és a hiszékenység játssza a főszerepet. Hogy aztán kik is valójában azok, akiket az emberek Petőfiként szeretnének látni, és miért olyan fontosak egyes nyughatatlan, egymással vetélkedő asszonyok számára, nos, ez is kiderül a regény végére.

„A szerelem lehet égi érzelem, amely a földöntúli lugasokba kalauzolja a megátalkodtat is. Felemel, szárnyat ád, megnemesít, kisimogatja a lélek redőit, világosságot gyújt a szív éjszakájában. De lehet átok is a szerelem, amely gyötrelmesebb, mint valamely lázas betegség. Kainként üldözi a szenvedőt, pokolvarral szórja tele a lélek hófehér szárnyát, szembetegséget hoz, amely vakká tesz, felforgatja a zsigereket, tüzet gyújt a gondolatok erdejében, verést mér a szívre, viszketegséget okozó bűbájt küld csendes álom helyett, felzaklatja az összes rossz, harapós kutyákat, amelyek addig láncra voltak kötve az ember szívében. A féltékenység úgy álla a gondolat világában, mint a két szem közé szegezett kés. A bánat kínja gyűlölködve üvölt, és gorilla módjára tördeli az ártatlan fákat. Minden mosoly, amely másnak az arcán feltűnik: bántalom, kihívás. Minden jókedvű szó csak átkozott visszhangot vált ki a pokollá lett lélekből. Átkozott a madár, amely a fatetőn dalol, a virág, amely a kertben nyílik, az üvegharang, amely felzendül a szélben. – Ez a szerelem nem égi eredetű, hanem az ördög ajándéka.” (163-164. oldal)

A Krúdytól megszokott, finoman cizellált nyelvezet, a részletes leírások és a sajátos emberi figurák mind hozzátesznek valamit a könyv hangulatához. Ez a hangulat néhol komor, néhol játékos: keveredik benne a Petőfi eltűnése és a vereség felett érzett szomorúság komolysága a mindennapos emberi gyarlóságok és tévhitek komolytalanságával. Krúdy pedig remekül meg tudja ragadni és szavakkal életre kelteni egy-egy kép atmoszféráját.

„Ismét a Bakonyba jutottak. Két oldalt állt a fák hadserege oly sűrűséggel, mintha innentől kezdve az egész világ erdő lenne. Ilyen erdőkben járhatott a népmese királyfia és bojtárlegénye. Az erdő alvása azonban olyan különös, nyugtalanító, mintha csak színlelné az alvást. Ropogás, zúgás, sóhajtás hallatszik fel néha arról a tájról, ahol az erdő szívének kell lenni. A Bakony akkorákat tud sóhajtani, mintha neki volna a legnagyobb bánata Magyarországon. […]
És amint a Loncsos felé ballagott a négyökrös szekér, a hajnal mind közelebb jött feléjük. Szép leányzó a hajnal. Kötényébe szedi az éjszaka virágait, illatait, és szétszórja az egész világon. A szőlők zöld, reményteljes hajnali álomban szenderegtek, mint az áldott nő, aki fiúval álmodik.”
(166. oldal)


Ez a félig elfeledett, vidám-szomorú-romantikus-ironikus kisregény véleményem szerint igazán figyelemreméltó mű. Szerepeljen ennek a könyvajánlónak a végén Krúdy hangulatos előszava:

Most már mindörökre belépett a magyar titkok közé, akinek megfejtésén még sokszor elmereng az álmodozó magyar a messzi éjfélek csendjében is. Világrajövetele, rövidre szabott, de a magyar búza bőségességével fizető élete, prófétákéhoz hasonlatos, tanú nélküli égberöppenése nagy rejtélyként maradt azok előtt, akik a hegységek alakjában, a folyamok futamodásában, az erdők zúgásában is szeretik a nemzet sorsát, jövendőjét keresni. Természeti csoda volt ő is, mint a Kárpát hegylánca vagy a Tisza folyása. Lélekmegállító, mint a csillagos égboltozat, amely a magyar Alföldre borul, és csodálkozásba ejtő, mint Magyarország, amelyet az ősmagyar vezér a hegyek csúcsáról először meg-meg pillantott.
Mindent szeretnénk róla tudni, és csak árnyékként látjuk nagy messziségből külső emberi alakját; a belső ember, a belső Petőfi oly mélységbe tűnt előlünk, mint Attila koporsója. Mintha valami csodálatos végzet emelgette volna körülötte egész életén át a felhőket, amelyek majd idejében eltakarják. Valami földöntúli, rejtélyes szellem járt a háta mögött, hogy a lábnyomait elrejtse azok elől, akik majd sírva keresésére indulnak a nemzet elveszett, legszebb fiának. Valamely nemzeti babona, ősi mítoszainkból, pogány vallásunkból maradott csodatevés gondoskodott arról, hogy sohase tudjuk feltalálni őt, mikor azt hittük, hogy már a közelébe értünk, ahol a szívverése van, levegőt fogott kezünk; eltűnik kutató lelkünk elől, mint a kürtszó az erdőn, mint a lélek a halottból, amint Árpád-királyaink eltűntek, hogy soha többé nem találkozhatunk velük.
Ami fennmaradott róla: jóformán képzelem, amint álmunkban látjuk visszatérni néha halottainkat. De nem tudjuk az álombeli alak szenvedéseit, legbensőbb gondolatait, mert hiszen a kéz nem tud minden érzésnek hangot adni, még az ajak sem, pedig annak milliónyi skálája van. Mondják, hogy mindazt papirosra vetette apró betűkkel, ami lelkében zenélt... De meg lehet vajon írni akár a Vezuvnak, akár egy kis virágnak a belső életét úgy, hogy azt mindenki megérthesse? Ki merné azt mondani, hogy ismeri Petőfinek minden gondolatát, holott csak verseit olvasta? Milyenek lehettek azok az érzések, amelyekhez gyönge volt még az ő tolla is? Feleletet senkitől sem kaphatunk, mert aki ösmerte is külső alakjában: csak úgy látta őt, mint egy örök nyugtalanságban tovasuhanó szellemet, mint a villámsugarat a horizonton, mint a folyó habját, amely örökké vándorol... Végzetes iramodásában nem állott meg annyi időre, hogy bárki a szeme mélyére, a lelke kútjába pillanthatott volna. Ragadta magával a reábízott másvilági lángot, hogy azt közelről senki szemügyre ne vehesse. Sietett élete, költészete nagy titkával el a földről, hogy visszaadhassa a legnagyobb darab magyar aranyat a Teremtőnek, aki reábízta.
Nem tudunk róla többet, mint egy átutazó vendégről, aki darab ideig társaságunkban volt, és annyit mondott el életéről, napjairól, amennyit jónak látott. Nem tudjuk róla, hogy miként élt, amikor senki sem volt a társaságában, legfeljebb a csodálatos szellem alak hajolt feléje, aki tollát, sorsát kormányozta... nem tudjuk, hogy miként töltött bizonyos éveket, amikor jóformán senki se látta az emlékezők közül: midőn országutakon járt, az ég alatt pihent, árva madárként aludt a bokor alatt, és tán verset írt a határkövön... nem tudjuk, hogy mivel táplálkozott, amikor senkije, semmije nem volt, csak egy nagy darab gyémántja, amellyel az ország fővárosa felé közelgett, senkitől se kérdezte az utat... nem tudjuk, hogy kik csatlakoztak mellé a kanyargó ösvényeken vándorlásaiban, akik darab időre elkísérték, betyárok, vándorlegények, vagy külföldi nagy költők szellemei, könyvei... nem tudjuk a házfedeleket, amelyek alatt a csodálatos álomlátások meglátogatták... nem tudjuk a kunyhókat, amelyek csendes éjszakákon megvilágosodtak, amikor belépett... nem tudjuk a nőket, akik nyugtalankodva néztek a vándor ifjú után, mintha különös álmuk lett volna az éjszaka...
Csak egy július végi nap emlékét őrizgetjük konokul véges memóriánkban, amely napnak a lehanyatlása után nem látta őt többé senki, sem eleven, sem holt állapotban. Egy nap ez, amely közömbös lehetne, mint a többi millió, midőn nyár lombjai között bujdosik a szél, és az alkonyat hosszú, mint általában nyár havában: ebbe a dátumba kapaszkodik gyönge tudásunk, mint valami szögbe, amelyhez az égboltozatról eltűnt üstökös további sorsát kötjük; eltűnt, meghalt, mondjuk arról a tüneményről, akinek életéről is oly szégyenletesen keveset tudunk, hogy ez örökös szemrehányásként éget...
Eltűnt, meghalt: ismételjük, mert szörnyű álmokkal volna telve éjszakánk, ha azt hinnénk, hogy Petőfi Sándor 1849. július 31-ike után is életben volt.


Krúdy Gyula


Ajánlom e könyvet szeretettel Vincze Zoli bátyámnak, aki egy felejthetetlen osztálykirándulás során megmutatta nekünk Segesvár mellett a Petőfi-emlékművet, azt a helyet, ahol vélhetően a költő holttestét azonosították. Ajánlom neki, bár meggyőződésem, hogy amúgy is ismeri már…

A mellékelt képek a mű képregény-feldolgozásából származnak, amelyet Zórád Ernő készített, és a Füles újságban jelent meg az 1990-es évek elején.

Ál-Petőfi – Lehullt csillag fénye
Írta: Krúdy Gyula
Szépirodalmi Könyvkiadó 1962
190 oldal
(Ebben a kötetben a mű A magyar jakobinusok című kisregénnyel együtt szerepel.)

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom zórád ernő


A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr55774051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.