HTML

Monty blogja

Filmek, könyvek, zene, meg ami belefér.

Címkék

afganisztáni háború (29) akciófilm (128) alfred hitchcock (6) alien (12) állatok (7) al pacino (3) amerikai polgárháború (6) andy mcnab (5) animációs film (7) anzac (9) ardenneki csata (19) arnold schwarzenegger (6) audrey hepburn (12) bábfilm (1) batman (5) blog (4) börtönfilm (5) cary grant (8) christian bale (14) chris ryan (11) cindy crawford (2) cod (8) colin firth (3) csecsen háború (1) csendes-óceán (21) damien lewis (2) diane kruger (10) dokumentumfilm (11) dráma (157) d nap (53) ejtőernyősök (26) életrajz (51) életvezetés (14) elso vilaghaboru (46) évforduló (116) falklandi háború (2) filmgyártás (6) fps (28) francia film (12) frank miller (4) gallipoli (9) gengszterfilm (3) george clooney (5) gérard philipe (4) grace kelly (12) gwyneth paltrow (2) háborús film (140) hadtörténelem (67) hagyományőrzés (4) harcjármű (12) hegymászás (4) hellókarácsony (6) heltai jenő (2) hidegháború (60) horror (9) humphrey bogart (1) hürtgeni csata (2) huszár (5) idegenlégió (4) időutazás (3) ingrid bergman (3) iraki háború (48) irodalom (26) iskola (3) james bond (15) james dean (4) jane russell (1) jason statham (5) jean-paul belmondo (1) jean reno (1) johnny depp (2) john wayne (2) joseph fiennes (3) jude law (5) jugoszláv háború (2) kalandfilm (17) keira knightley (3) kémkedés (28) kennedy (4) képregényfilm (16) koreai háború (5) krimi (53) különleges alakulatok (93) leonardo dicaprio (6) liam neeson (10) london (5) magyar film (13) makettezés (37) marilyn monroe (1) marion cotillard (4) market-garden hadművelet (4) mark wahlberg (3) második világháború (148) mel gibson (3) mesterlövészek (20) michael caine (9) michael fassbender (7) michael j fox (4) mickey rourke (7) moha (5) monte cassino (2) napóleoni háborúk (5) nicole kidman (2) öböl háború (39) ókor (11) orosz film (4) penelope cruz (6) peter sellers (2) quentin tarantino (2) rejtély (1) rejtő jenő (5) republic commando (6) repülés (36) robert capa (6) robert de niro (4) robert downey jr (4) rock n roll (11) romantikus film (45) romy schneider (1) rudolf péter (3) russell crowe (6) sarah brightman (7) sas (26) scarlett johansson (3) scifi (127) seal (18) sean bean (3) sean penn (3) spanyol polgárháború (3) spartacus (4) sport (12) star wars (93) stephen king (3) stratégia (6) strike back (5) swat (3) sylvester stallone (9) szimulátor (2) sztálingrád (3) tengerészgyalogosok (52) thriller (7) történelmi (1) történelmi film (15) transformers (3) vallás (6) vb (1) vietnami háború (49) vígjáték (40) világűr (5) western (12) william wyler (4) woody allen (4) zenés film (11) zórád ernő (10) zsoldos (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

2008.11.11. 11:20 Monty H.

KÖNYV & FILM: Johnny háborúja (Dalton Trumbo)

„Ennél többet nem lehet elmondani – csak tenni.” D. Trumbo

Szinte percre pontosan 90 évvel ezelőtt, 1918. nov. 11-én, 11 órakor ért véget az első világháború. Bár minálunk ennek a napnak nincs olyan kultúrája, mint mondjuk Angliában (ahol a legtöbb ember pipacsot tűz a kabátja gallérjába az elesettek emlékére), nekünk is van miért és kire emlékeznünk. A most bemutatásra kerülő könyv pedig - bár az első világháborút idézi fel - főhajtás valamennyi modern háború áldozata előtt.

Egy méltatlanul agyonhallgatott műről van szó, mely mostanában jelent végre meg magyarul… Dalton Trumbo 1938-ban írta meg Johnny Got His Gun című könyvét, mely a második világháború idején betiltásra került… Bár így is jó páran elolvasták. Aztán a negyvenes-ötvenes években megért néhány újabb kiadást. Szomorú aktualitását valójában az egész huszadik században nem veszítette el. Ehhez túl sok vér folyt… Az 1970-es kiadás előszavában Trumbo ezt írja:

„A reggeli kávénál azt olvassuk, hogy Vietnamban már 40.000 amerikai esett el. Hányinger helyett a pirítós felé nyúlunk. Zsúfolt utcákon sietünk végig, de nem azért, hogy gyilkost kiáltsunk, hanem mert sietnünk kell, nehogy valaki más kaparintsa meg a jussunkat.
Egy kis matematika: 40.000 halott fiatalember = 3.000 tonna hús és csont, 56.000 kg szürkeállomány, 50.000 gallon vér, 1.840.000 le nem élt életév, 100.000 meg nem született gyermek. […]
Felsikoltunk éjszaka, ha mindez előjön álmunkban? Nem. Nem álmodunk erről, mert nem gondolunk rá. Nem gondolunk rá, mert nem is érdekel. Jobban érdekel minket a törvény és a rend, hogy az amerikai utcák biztonságosak legyenek, miközben a vietnami utcák vértől sikamlósak lesznek, ahova évről-évre újabb amerikai fiúk érkeznek, akik csak az itteni börtöncella és az ottani koporsó között választhatnak. […]
Ha már a halottak semmit sem jelentenek számunkra […], mi a helyzet a 300.000 sebesültünkkel? Tudja valaki, hol vannak? Mit éreznek? Hány kart, lábat, fület, orrot, szájat, arcot, hímvesszőt veszítettek el? Hányan lettek süketek, némák vagy vakok, esetleg mindhárom? Hányan veszítették el egy, kettő vagy három, vagy éppen négy végtagjukat? Hányan maradnak mozgásképtelenek egész életükre? Hányan vegetálnak öntudatlanul valami kicsi, sötét, elzárt szoba mélyén?” 


Ez a kötet – noha fiktív történetről van szó – a téma később megírt másik klasszikusa, a vietnami vonatkozású Született július negyedikén előtt már rámutatott, mit tesz a háború a testtel és a lélekkel… Nem csoda, hogy az amerikai kormány nem ugrált örömében, és Trumbo lényegében feketelistára került. A McCarthy-féle "boszorkányüldözés" idején aztán tíz havi börtönbüntetéssel is sújtották, élete jelentős részét pedig kénytelen volt külföldön tölteni. (Mellesleg olyan híres filmek forgatókönyvét írta meg, mint a Római vakáció, vagy a Spartacus.)

Az első világháború vége felé járunk, mikor egy amerikai katona, Joe Bonham megsebesül – hogy pontosan hogyan, azt mindenki máshogy interpretálja. Valaki szerint a háború utolsó napján aknára lép, a filmváltozat szerint egy tüzérségi lövedék találja telibe, de a lényeg, hogy szinte mindenét elveszti: a végtagjait, az állkapcsát, a szemét, a hallását, a nyelvét, az orrát – egyedül az elméje marad ép, és ez okozza a gondot. Ugyanis lényegileg életben marad. Egy tehetetlen torzó, aki képtelen kommunikálni, mozogni, vagy bármit is tenni. De életben van és életben tartják. Nem tehet mást, gondolkozik, emlékezik és álmodik. Ebből a világból már nem tud kitörni soha. Közben pedig azon töpreng, hogy jutott idáig. Miért is vonult be? Mit jelentett számára „a demokrácia védelme”? Megérte-e? Van-e bármi is, ami megérné ezt, ami igazolná ezt a nyomorúságot?

Félelmetesen életszagú ennek a tehetetlenségnek a bemutatása. Joe apránként döbben rá testi fogyatékosságának mértékére. Először csak a karja hiánya tűnik fel neki, aztán rájön, hogy megsiketült. Ezzel azonban még nincs vége a gyomorszorító felfedezéseknek…

„Nem értette, hogy a nővérek, vagy akik ápolják, miért nem tudták vízszintbe helyezni őt. A lába könnyűnek tetszett, míg a feje és a mellkasa mintha ólomsúlyú lett volna. Ezért érezte úgy, mintha fuldoklana. A feje túlságosan lent van. Ha valahogy lejjebb tudná tenni a lábát, és vízszintbe tehetné a testét, jobban érezné magát. Nem érezné többé ezt a fulladást.
Megpróbálta a lábával kirúgni azt a valamit, amivel felpolcolhatták. Csak próbálta volna, mert már nem volt lába, amivel rúghatott volna. Valahol a csípőizületei alatt már rég levágták mindkét lábát.
Nincs lábad.
Vagyis nincs több futás, séta, kúszás, mert nincs lábad. Nincs több meló.
Mert nincs lábad.
Sohasem fogod megmozdítani a lábujjaid. Micsoda érzés, milyen veszettül gyönyörű érzés volt a lábujjaidat mozgatni…
Nem, nem.
Ha valós dolgokra is képes lenne gondolni, akkor elenyészne ez az álom, ahol nincs lába. Gőzhajók, vekni kenyér, lányok, Kareen, géppuskák, könyvek, rágógumi, fadarabkák, Kareen – ám a valós dolgok nem segítettek rajta, mert nem álmodott.
Ez volt az igazság.
Ezért süppedt mélyebbre a feje a lábánál. Mert nem volt lába. Hát ezért érezte ilyen könnyűnek. A levegő is könnyű. Még a lábujja körme is nehezebb a levegőnél.
Nem volt karja és nem volt lába sem.
Hátravetette a fejét és ijedtében felordított. De csak ordított volna, mert már nem volt szája, amivel ordíthatott volna. Annyira meglepődött ezen, hogy mozgatni kezdte az állkapcsát, mintha valami érdekeset talált volna, és ki akarná próbálni. Annyira biztos volt benne, hogy mindez csak álom, hogy úgy gondolta, nyugodtan meg is vizsgálhatja a dolgot. Megpróbálta az állkapcsát megmozdítani, és nem volt állkapcsa. Megpróbálta végigfuttatni a nyelvét a fogsora mentén, a szájpadlásán, mintha egy gyümölcsmagot keresne. De nem volt nyelve és nem voltak fogai. Megpróbált nyelni, de nem volt rá képes, mivel nem volt szájpadlása és a nyelésért felelős izmai is hiányoztak.
Visszatartotta a levegőt, majd zihálni kezdett. Mintha egy matracot toltak volna az arca elé. Gyorsan vette a levegőt, de valójában nem lélegzett, mert az orrán nem haladt át levegő. Nem volt orra. Érezte, ahogy mellkasa emelkedik, süllyed, megremeg, de levegő nem haladt át ott, ahol annak idején az orra volt. […]
Tudta, hogy haldoklik, mégis kíváncsi volt. Addig nem akart meghalni, míg mindenre rá nem jön. Ha valakinek már nincs orra, szája, szájpadlása és nyelve, miért is félne a többi részlettől. De ez akkor is lehetetlennek tűnt, mert ilyen állapotban már halott kéne legyen. Nem maradhatsz életben, ha ennyi mindenedet elvesztetted. Ha tudod is, hogy elveszítetted, és ezen gondolkodsz, akkor biztosan életben vagy, mert a halottak nem gondolkoznak. A halottak nem kíváncsiak, ő pedig nagyon is kíváncsi volt, tehát még nem lehet halott.
Megpróbált arca idegvégződéseivel kinyúlni, hogy megérezze az ürességet. Ahol a szája és az orra volt azelőtt, most már csak egy bekötözött lyuk tátong. Megpróbálta kideríteni, meddig tart a lyuk. Megpróbálta megérezni a lyuk szélét. […] Arcának idegei és izmai kígyóként tekeregtek a homloka felé.
A nyílás a torkánál kezdődött, az állkapcsa helye alatt, és onnan felfelé haladva szélesedett. Érezte, hogy a bőr ráfeszül a lyuk szélére. A nyílás felfelé egyre jobban kiszélesedett. Kétoldalt majdnem a fültövéig ért volna, ha lett volna még füle, azon túl pedig ismét elkeskenyedett. Valahol az orrnyergének helye körül végződött.
A lyuk túlságosan nagy volt ahhoz, hogy a szemei még benne legyenek.
Vak volt.
[…] Nem volt lába, nem volt karja, nem volt szeme, nem volt füle, orra, szája és nyelve. Milyen pokoli álom ez. Biztosan csak álom. Édes istenem, persze, hogy csak álom. Fel kell ébrednie belőle, vagy begolyózik. Ilyen állapotban senki nem maradhat életben. Márpedig ő élt, tehát nem lehet ilyen állapotban. Csak álmodik.
De nem álom volt.
[…]
Nem volt képes így élni, mert beleőrül. De nem is halhatott meg, mert nem tudta volna megölni magát. Ha legalább lélegezni tudna, meghalhatna. Fura, de igaz. Vissza tudná tartani a lélegzetét és megölhetné magát. Ez lett volna az egyetlen megoldás. Csakhogy nem ő lélegzett. A tüdeje továbbra is pumpálta a levegőt, de ő már nem tudta befolyásolni. Nem volt képes élni, de meghalni sem.”

Aztán egy nap Joe rádöbben, hogy talán van még egy módja annak, hogy kapcsolatba lépjen a kórház személyzetével. Így talán elmondhatja végre, mit akar. Mit akarhat? Kijutni a kórházból. Megmutatni magát az embereknek – egy új Messiás lenni, aki rádöbbenti őket arra, mi az igazság… De van még egyáltalán valaki, aki az igazságot tudni vagy láttatni akarja?

A regényből 1971-ben készült játékfilm, melyet néhány évvel ezelőtt a Magyar Televízió is műsorára tűzött (egy késő esti órán, persze), Johnny háborúba megy címmel. (DVD-n elérhető, de csak angolul.) Egyes jelenetei kiválóan visszahozzák a könyv adott részeit, bár meg kell jegyezzem, a történet jobban működik papíron. A rendező maga Trumbo, a szereplők között pedig ott találjuk Donald Sutherlandet (Jézus szerepében), aki a hetvenes évek elején aktív szerepet vállalt a vietnami háború elleni demonstrációkban, és ezek során felolvasott a fenti könyvből is. Sok évvel később a Metallica együttes One címmel készült dalának videóklipjéhez felhasználták a film képsorait is, így válhatott valamivel ismertebbé ez az alkotás.

A Született július negyedikén írója, Ron Kovic írta a sokadik angol nyelvű kiadás előszavát. Elég nehéz lenne figyelmen kívül hagyni a két mű közötti párhuzamot. Kovic a legfontosabb háborúellenes könyvként tartja számon ezt az alkotást, mely saját rokkantságában és elveszettségében utat mutatott neki a hetvenes években. Nem csoda, hogy saját történetének filmváltozatában is apró szerepet kapott a mű (az egyik kórházi jelenetben jól látható a kötet klasszikus fekete-fehér borítója).

A magyar változat a Cartaphilius kiadó gondozásában jelent meg 2008-ban, Lázár Júlia fordításában. (A fenti részletek saját fordításúak, nem a magyar változatból valók.)

Johnny háborúja
(Johnny Got His Gun)
Cartaphilus Könyvkiadó 2008
Fordította: Lázár Júlia
204 oldal

4 komment

Címkék: évforduló dráma háborús film elso vilaghaboru


A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr9761665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vényesssy 2008.11.11. 12:21:26

Huh! Ez nagyon korrekt volt! Azt hiszem, ha sommelier lennél mindig részeg lennék... Csak így tovább!

Stinkfist 2009.01.13. 20:04:51

nem tudom honnan lehet ez a landmine-os dolog, a szám címe "One"... már 20 éve.

M'hael 2012.04.16. 19:53:02

Könyörgöm! Ez a szám a Metallica-tól a One! Landmine...

Monty H. 2012.04.16. 22:42:29

@M'hael: Igenis! Bocsánat. Javítottam. Köszi.