2008. nov 10.

MAKETT: Messerschmitt Bf109E

írta: Monty H.
MAKETT: Messerschmitt Bf109E

Academy 1:72

A második világháborús német vadászok talán legnépszerűbb típusa a 109-es. Ennek egy korai változata az E mint Emil, mely jócskán kivette a részét az 1939-40-es villámháborúból, majd az angliai csatából. Bár a későbbi alváltozatok ismeretében meg kell állapítanunk, volt még hova fejlődni, ettől függetlenül a kor legkiválóbb vadászgépei közé tartozott.
Monty: bf109.0
Még a kilencvenes évek közepén érkezett ez a makett, amely a Hasegawa gyártmányával lényegében megegyező minőségben pofátlanul olcsón azonnal nagy sikert aratott. Az alkatrészek száma nem túl magas, ám a kidolgozottságra nem lehetett panasz. Az összerakásnál nem akadt komoly gond, bár a futóműszárak pozicionálása lehetne kissé egyértelműbb. A fülke nyitott tetővel is elkészíthető.
Monty: bf.109.5
A festéshez nem használtam szórópisztolyt, ezért kissé aggódtam a német gépekre jellemző halványabb pöttyminták megvalósítása miatt. Egy rövidre vágott vékony ecsettel (amolyan maszatolóval) és a szokásosnál hígabb festékkel végül egész jó eredményt értem el, bár lehet ennél jobban is csinálni.

Monty: bf.109.4
Ahhoz képest, hogy mind az E3, mind az E4 alváltozat megépíthető, csak egy készlet matricát kapunk hozzá. Én megint csak különcködtem, és a Propagteam külön kapható matricasorát használtam fel. Ennek segítségével a híres német ász, Adolf Galland sárgaorrú Emiljét készíthettem el. Az alakulat gépein sárgára festett orr és farokrész nagyon feldobta ezeknek a repülőknek a kinézetét. Galland egyedi jelvénye, a fülke alá pingált Miki egér is odatesz…

Monty: bf.109.3

Szólj hozzá

repülés makettezés második világháború