HTML

Monty blogja

Filmek, könyvek, zene, meg ami belefér.

Címkék

afganisztáni háború (29) akciófilm (128) alfred hitchcock (6) alien (12) állatok (7) al pacino (3) amerikai polgárháború (6) andy mcnab (5) animációs film (7) anzac (9) ardenneki csata (19) arnold schwarzenegger (6) audrey hepburn (12) bábfilm (1) batman (5) blog (4) börtönfilm (5) cary grant (8) christian bale (14) chris ryan (11) cindy crawford (2) cod (8) colin firth (3) csecsen háború (1) csendes-óceán (21) damien lewis (2) diane kruger (10) dokumentumfilm (11) dráma (157) d nap (53) ejtőernyősök (26) életrajz (51) életvezetés (14) elso vilaghaboru (46) évforduló (116) falklandi háború (2) filmgyártás (6) fps (28) francia film (12) frank miller (4) gallipoli (9) gengszterfilm (3) george clooney (5) gérard philipe (4) grace kelly (12) gwyneth paltrow (2) háborús film (140) hadtörténelem (67) hagyományőrzés (4) harcjármű (12) hegymászás (4) hellókarácsony (6) heltai jenő (2) hidegháború (60) horror (9) humphrey bogart (1) hürtgeni csata (2) huszár (5) idegenlégió (4) időutazás (3) ingrid bergman (3) iraki háború (48) irodalom (26) iskola (3) james bond (15) james dean (4) jane russell (1) jason statham (5) jean-paul belmondo (1) jean reno (1) johnny depp (2) john wayne (2) joseph fiennes (3) jude law (5) jugoszláv háború (2) kalandfilm (17) keira knightley (3) kémkedés (28) kennedy (4) képregényfilm (16) koreai háború (5) krimi (53) különleges alakulatok (93) leonardo dicaprio (6) liam neeson (10) london (5) magyar film (13) makettezés (37) marilyn monroe (1) marion cotillard (4) market-garden hadművelet (4) mark wahlberg (3) második világháború (148) mel gibson (3) mesterlövészek (20) michael caine (9) michael fassbender (7) michael j fox (4) mickey rourke (7) moha (5) monte cassino (2) napóleoni háborúk (5) nicole kidman (2) öböl háború (39) ókor (11) orosz film (4) penelope cruz (6) peter sellers (2) quentin tarantino (2) rejtély (1) rejtő jenő (5) republic commando (6) repülés (36) robert capa (6) robert de niro (4) robert downey jr (4) rock n roll (11) romantikus film (45) romy schneider (1) rudolf péter (3) russell crowe (6) sarah brightman (7) sas (26) scarlett johansson (3) scifi (127) seal (18) sean bean (3) sean penn (3) spanyol polgárháború (3) spartacus (4) sport (12) star wars (93) stephen king (3) stratégia (6) strike back (5) swat (3) sylvester stallone (9) szimulátor (2) sztálingrád (3) tengerészgyalogosok (52) thriller (7) történelmi (1) történelmi film (15) transformers (3) vallás (6) vb (1) vietnami háború (49) vígjáték (40) világűr (5) western (12) william wyler (4) woody allen (4) zenés film (11) zórád ernő (10) zsoldos (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

2008.10.31. 16:52 Monty H.

FILM & KÖNYV: Csillagközi invázió

Csak a halott bogár jó bogár?

A legtöbb mozinézőnek a címről bizonyára rengeteg óriás bogár ugrana be elsőnek… Ha tudnák, mennyivel több rejlik ebben a filmben… Mielőtt azonban részletesebben kitérnék rá, nem árt az alapjául szolgáló könyvet legalább nagyjából bemutatni. Nos, a Robert Heinlein által még az ötvenes évek végén megírt regény egyszerre volt utópisztikus látomás és a jövő hadviselését bemutatni próbáló, erősen militarista hangvételű történet. Heinlein, aki a második világháború idején a flottánál szolgált, és nem csak a levegőbe beszélt, mikor a kötelességet említette, alapvetően a kommunizmus és a liberalizmus ellen emelt szót ezzel a könyvvel, aláhúzva a katonai szolgálat embert próbáló, de a közösség védelme szempontjából igenis fontos jellegét. Kötete ma már a klasszikus sci-fik közé tartozik.

Paul Verhoeven rendező (Elemi ösztön, Az emlékmás, Robotzsaru), aki a náci megszállást saját bőrén tapasztalta meg, mindezt kissé más körítésben emelte át 1997-es filmjéhez. Számára a totalitárius és militarista állam – minden csillogása és hatékonysága ellenére – az igazi veszély, legyen szó akár a szovjet, akár a német, akár az amerikai példáról. Az általa bemutatott 24. század tiszta, rendezett, jól működő világot mutat be, ahol az országok már régen szövetségbe tömörültek és a világűr meghódításán munkálkodnak. Épp ez jelenti a csapdát a gyanútlan néző számára – ő ugyanis tudomásul veszi, hogy a problémákat nem a Földön kell keresni. Pedig az agymosott fiatalok, akik a filmben is felvillantott toborzóreklámok hatására büszkén vonulnak be, emlékeztethetnének minket a náci Németországra vagy a jelenkor Amerikájára. És apró utalásokat bőven találunk: a gyalogosok szürke (szürke!) egyenruhája a német 43M Feldkappéra erősen hajazó tábori sapkával; a flotta díszegyenruhája, amit mintha az orosz tengerészekéről nyaltak volna le; a szövetség sast formázó jelvénye, amely egyszerre jelképezheti a római, a náci vagy az amerikai sast… Hogy a néző minél gyanútlanabbul merüljön el az akcióban, ahelyett, hogy felfigyeljen ezekre a dolgokra, az ellenfelek nem is emberek – az túlságosan sok morális kérdést vetne fel –, hanem óriási rovarok, amelyek kézzelfogható veszélyt jelentenek az emberiségre. Ennyivel is könnyebben mehet az ölés a jövő ifjú harcosainak…

A főszereplők többsége – csupa fiatal arc – nem is volt tisztában ezekkel a részletekkel a forgatás idején. Elhitték, hogy ez egy szimpla akciófilm lesz. Ez természetesen csak segített a rendezőnek abban, hogy hiteles legyen a végeredmény. Sajnos az amerikai mozis közönség nagy része sem vette észre az utalásokat… Verhoevent ez tulajdonképpen mulattatta. A film mellesleg azért is működik szórakoztató filmként, mert számos műfajt elegyít, a sci-fitől az akción át a szappanoperáig.

A könyvet csak a rendszerváltás után adhatták ki hazánkban. A Moebius kiadó sci-fi sorozatában látott napvilágot, sajnos viszonylag gyenge fordításban. Manapság már csak antikváriumokból szerezhető be, horribilis áron. Remélem, a Szukits Kiadó egyszer rámozdul és némileg kipofozott szöveggel újra kiadják. (Néhány részlet olvasható lejjebb.) Fontos megjegyezni, hogy nem rendelkezik olyan kerek történettel, mint a film, és lényegében csak alapanyagként szolgált, maga a cselekmény igencsak más.

A magyar DVD-kiadás szerencsére nyújtja mindazokat az extrákat, amiket a külföldi változatokon is kapunk. Van itt előzetes, werkfilm, próbafelvételek, kimaradt jelenetek, és egy érdekes (bár felirat nélküli) audiókommentár, Paul Verhoeven közreműködésével, amelyből számos apró részletre rácsodálkozhatunk. Magyar, francia, olasz és cseh szinkron, valamint magyar, angol, francia, olasz, holland, cseh, bolgár és szlovák felirat került a lemezre.

Érdemes megjegyezni, hogy két gyenge folytatás mellett animációs széria is készült a regényből, Roughnecks címen. DVD-n magyarul is megjelent a sorozat (ugyanúgy Csillagközi invázió címmel). Animációs jellege ellenére meglehetősen kellemes élmény. Társadalomkritikát vagy más mélyebb mondanivalót persze hiába is keresnénk benne, ugyanakkor jobban merít az eredeti Heinlein-könyv harccal kapcsolatos részeiből. A sorozat producere nem mellékesen Paul Verhoeven…

Akciódús társadalomkritika. Mert ilyen is van.
Értékelés: 10/10


Csillagközi invázió (Starship Troopers)
Touchstone 1997
Sci-fi akció (129 perc)
Rendező: Paul Verhoeven
Szereplők: Casper Van Dien, Denise Richards, Jeremy Ironside
Zene: Basil Poledouris

Részletek a könyvből:

„Amikor még csak egyszerűen „Mr. Dubois” volt, én meg egy azok közül a diákok közül, akiknek bent kellett ülni az óráján, úgy tűnt, mint aki észre sem vesz engem. […]
Hosszasan és kiadósan értekezett az "érték" fogalmáról. A marxista elméletet a „haszonelvűség” ortodox teóriájával hasonlította össze. Mr. Dubois ezt mondta:
- A marxista értékmeghatározás természetesen nevetséges. Bármilyen sok munkát is fordítok arra, hogy a homokozólapátba préselt homoksütit almás rétessé változtassam, az erőfeszítéseim ellenére is csak értéktelen homok marad. Ennek megfelelően természetesen a selejtes munka is egy erőteljes értékcsökkentő tényező lehet. Egy tehetségtelen szakács első osztályú tésztából és friss zöldalmából is képes élvezhetetlen, értéktelen hulladékot készíteni. Pedig az alapanyagok maguk is értékkel bírtak. Ezzel szemben egy igazi mesterszakács ugyanezekből a nyersanyagokból valódi ínyencfalatot tud előállítani, amelynek értéke jóval meghaladja egy közönséges almás rétes értékét, anélkül, hogy nagyobb erőfeszítést tett volna, mint amire egy közönséges szakácsnak van szüksége egy hétköznapi édesség elkészítéséhez.


- Ez a konyhai példa a marxista értékelmélet megsemmisítő cáfolata - azé az elméleté, amelyikre a kommunizmus lenyűgöző szemfényvesztése alapul. Kiderül belőle, hogy a haszonelvűség fogalmában gondolkodó, józan emberi értelemnek van igaza.
Dubois rám mutatott a karcsonkjával.
- Ennek ellenére... Ébresztő, te ott, hátul!... Ez az öreg, zavart agyú misztikus, a Tőke szerzője, ez a terjengős, áttekinthetetlen, zavaros, neurotikus, tudománytalan és logikátlan Karl Marx, ez a lenyűgöző csaló, szóval ez az ember azért megragadta az igazságnak egy nagyon fontos elemét. Ha képes lett volna elemezni, akkor talán ő fogalmazhatta volna meg az érték első, valóban igaz meghatározását... ezzel pedig hihetetlen szenvedésektől szabadította volna meg bolygónkat. Persze az is lehet, hogy nem - tette hozzá. - Hé, te!
Összerezzentem.
- Ha már képtelen vagy idefigyelni, talán elmondanád az osztálynak, hogy "az érték" viszonylagos, vagy abszolút fogalom?
Megjegyzem, én figyeltem. Csupán azt nem látom be, miért nem lehet csukott szemmel és kényelmes testtartásban figyelni. A kérdésével viszont sikerült zavarba hoznia. Nem készültem ugyanis az órára.
- Abszolút - válaszoltam próba-szerencsére.
- Tévedés - felelte hidegen. - Az értéknek ugyanis csak az élőlényekkel összefüggésben van jelentősége. Egy tárgy értéke mindig egy bizonyos személytől, egy egészen személyes értékítélettől függ. Mennyiségileg, emberenként eltérő. A "piaci érték" csak egy elképzelés a személyes átlagértékek durva megsaccolása, amelynek azonban mennyiségileg különbözőnek kell lennie, különben lehetetlenné válna a kereskedelem. […]
- A tárgyhoz való egészen személyes viszonyt - az értéket - két tényező határozza meg: egyrészt, hogy mit tud az érintett ember tenni a dologgal, mennyire hasznos az a számára, másrészt pedig az, hogy mit kell áldoznia a dolog tulajdonlásáért, vagyis az ár... Van egy régi dal, amelyik arról szól, hogy az élet legfontosabb dolgai ingyen hullnak az ölünkbe. Micsoda hazugság! Teljesen hamis! Ez a tragikus tévedés vezetett a huszadik század demokráciáinak összeomlásához és a dekadenciához. Csődöt mondott ez a nemes politikai kísérlet, mert akkortájt az embereket abban a téveszmében nevelték fel, hogy a szavazatuk leadásáért cserébe mindent megkaphatnak, amire csak vágynak - fáradság, izzadság és könnyek nélkül.
- Aminek értéke van, azt nem lehet ingyen megkapni. Születéskor még az életet adó levegőért is fájdalmas, és fárasztó erőfeszítésekkel kell megküzdeni.
Még mindig rám nézett, és így folytatta:
- Ha ti, fiúk és lányok ugyanúgy megszenvednétek a játékszereitekért, mint ahogy egy újszülött megszenved az első korty levegőéért, akkor sokkal boldogabbak lennétek... és sokkal gazdagabbak. De ahogy a dolgok állnak, némelyikőtöket csak sajnálni tudom aranyketrecének szegénységéért. Hé, te! Neked adom a százméteres futóbajnokság aranyérmét. Örülsz neki?
- Hát, bizonyára!
- Ne próbálj meg kitérni a válasz elől! Tiéd az első hely már írom is az oklevelet: "Megnyerte az iskolai bajnokságon a százméteres futóversenyt. " - Tényleg ott volt nála az oklevél, odajött hozzám, és a mellemhez nyomta.
- Nesze, itt van! Most boldog vagy? Értékes számodra? Vagy talán nem?
Dühbe gurultam. Először az a piszkos kis megjegyzés a gazdag fiúkról - a nincstelenek jellegzetesen gúnyos megjegyzése -, most meg ez a pofátlanság. Letéptem az oklevelet a dzsekimről és a lába elé vágtam. Mr. Dubois meglepődve nézett rám.
- Hát nem örülsz neki?
- Tudja jól, hogy csak a negyedik lettem!
- Pontosan! Az aranyérem nem ér neked semmit, mert nagyon is jól tudod, hogy nem szolgáltad meg. És még mindig ott van benned a szerény elégedettség amiatt, hogy legalább a negyedik helyre felverekedted magad. Azért ugyanis megküzdöttél. Remélem, hogy néhányan az itt ülő alvajárók közül felfogták ezt a kis erkölcsi prédikációt. Azt hiszem, a régi dal költője valójában azt akarta mondani, hogy az életben igazán fontos dolgokat nem pénzért kapja meg az ember. Ebben igaza volt. Az is kiderül viszont, hogy tévedés lenne betű szerint értelmezni ezt a dalt. Az életben igazán fontos dolgokat pénzért nem lehet megvásárolni, az ő áruk a harc, az izzadság és az odaadás... Életünkben a legértékesebb dolgok ára maga az élet - ez a legmagasabb fizethető ár. Ezért az árért már megkaphatod a tökéletes értéket is.”

„- Térjünk vissza azokhoz a fiatalkorú bűnözőkhöz! Közülük a legkeményebbek valamivel fiatalabbak voltak nálatok, és bűnöző pályafutásukat gyakran még fiatalabb korban kezdték. Emlékezzünk csak a kiskutyára! Ezeket a gyerekeket gyakran elkapták; a rendőrség minden nap letartóztatott egy csomót közülük. Megszidták őket? Igen, legtöbbször nagyon keményen. Beledörgölték az orrukat? Ritkán. A hírszervezetek és a hivatalok általában titokban tartották a nevüket - a tizennyolc éven aluliak esetében a törvény sok helyen így követelte. Elverték őket? Hát persze, hogy nem! Legtöbbjüket sohasem verték el, még kisgyerekkorukban sem; az volt a széles körben elterjedt nézet, hogy a verés, vagy bármely büntetés, amely fájdalommal jár, maradandó lelki károsodást okozhat a gyerekben. (Eszembe jutott, hogy apám valószínűleg sosem hallhatott erről az elméletről.)
- Az iskolákban törvény tiltotta a testi fenyítést – folytatta. - A korbácsolást mint törvényes büntetést, egyedül egy kis tartományban, Delaware-ban ismerték, és csak nagyon ritkán, csupán egy pár bűnöző esetében alkalmazták. Úgy tekintettek rá, mint "kegyetlen és nem szokványos" büntetésre. Nem értem, mi kifogás lehet a "kegyetlen és nem szokványos" büntetésekkel szemben - töprengett Dubois hangosan. - A bírói szándéknak jóindulatúnak kell lennie, ám az ítélet szenvedést kell, hogy okozzon a bűnözőnek, máskülönben nem lenne büntetés - a fájdalom pedig egy, az evolúció által évmilliók során belénk ültetett alapvető mechanizmus, amely a figyelmeztetésével megóv bennünket, amikor valami a túlélésünket fenyegeti. Miért utasítaná el a társadalom ezt a tökéletes túlélési mechanizmust? Mindazonáltal az a korszak tele volt tudománytalan, álpszichológiai képtelenségekkel.
- Ami a „nem szokványost” illeti, a büntetésnek nem is szabad szokványosnak lennie, másképpen nincs is értelme.
    Ekkor kézcsonkjával egy másik fiúra mutatott.
- Mi lenne, ha a kiskutyát óránként elvernéd?
- Hát... valószínűleg megőrjíteném.
- Valószínű. Mindenesetre nem tanulna belőle semmit. Mikor történt utoljára, hogy ennek az iskolának az igazgatója meg kellett, hogy vesszőztessen egy tanulót?
Hát... nem is tudom. Úgy két éve. Azt a gyereket, amelyik megütötte a...
- Nem érdekes. Szóval, meglehetősen régen. Ez azt jelenti, az efféle büntetés elég szokatlan ahhoz, hogy jelentőségteljes legyen, hogy elrettentsen és tanítson. Visszatérve azokra a fiatal bűnözőkre: őket biztosan nem fenekelték el, amikor kisgyerekek voltak, biztosan nem vesszőzték meg a bűneikért. A szokványos ügymenet a következő volt: az első vétségért figyelmeztetés - általában feddés, bírói eljárás nélkül. Több bűneIkövetés után elzárásos büntetés következett, de csak felfüggesztett, és a fiatal próbaidős lett. Egy fiút számos alkaIommal letartóztathattak és vádolhattak, mielőtt tényleges büntetést kapott - ami akkor is csupán elzárás volt, és ezt a magához hasonlók között töltötte le, akiktől még több bűnöző hajIam ragadt rá. Ha az elzárás ideje alatt nem keveredett nagyobb disznóságba, akkor rendszerint még azt az enyhe büntetést is elengedték, és próbaidőt adtak neki - "feltételesen". Ez volt rá a szakkifejezés abban az időben.
- Ez az elképesztő ügymenet éveken keresztül tarthatott, miközben a bűnei gyakorisága és kegyetlensége növekedett, anélkül, hogy az ostoba, de kényelmes elzárások büntetést jelentettek volna. Azután hirtelen, a törvény szerint általában a tizennyolcadik születésnapján, ez az úgynevezett "fiatalkorú bűnöző" felnőtt bűnözővé vált - néha pedig csak hetekbe vagy hónapokba tellett, hogy az illető gyilkosságért a siralomházban várja a kivégzését. Te...
Megint rám mutatott.
- Tegyük fel, hogy csak megszidod a kiskutyádat, de soha sem bünteted meg, hagyod, hogy összepiszkítsa a házat... néha pedig bezárod egy melléképületbe, de hamarosan figyelmezteted, hogy ne tegye újra. Egy nap aztán észreveszed, hogy már felnőtt kutya, és még mindig nem szobatiszta - ezért előhúzol egy pisztolyt és agyonlövöd. Hogyan kommentálnád ezt?
- Hát... ez a legőrültebb módja a kutyanevelésnek, amit csak hallottam.
- Egyetértek. Ez érvényes a gyereknevelésre is. Kinek a hibája lenne mindez?
- Hmm... feltételezem, hogy az enyém.
- Megint csak egyetértek. És nem csak feltételezem.
- Mr. Dubois - kottyantott közbe egy lány -, de hát miért? Miért nem fenekelték el a kisgyerekeket, amikor kellett, és miért nem szíjjalták el jól azokat az idősebb valakiket, akik kiérdemelték - úgy, hogy sose felejtsék el a leckét? Mármint azokat, akik tényleg rosszat csináltak. Miért nem?

- Nem tudom - válaszolta zordan -, eltekintve attól, hogy a társadalmi erénynek és a törvénytiszteletnek az ifjakba való belesulykolása nem volt vonzó a tudománytalan ál-értelmiségiek számára, akik magukat "szociális munkásoknak", vagy időnként "gyermekpszichológusoknak" nevezték. Szemmel láthatóan - miután ezt mindenki megteheti - túl egyszerűnek tűnt a számukra, hogy a türelem és következetesség módszerét alkalmazzák, amellyel a kiskutyát is okítani szoktuk. Néha eltöprengek azon, vajon nem állt-e érdekükben a rend hiánya - de ez valószínűtlen; a felnőttek majdnem mindig tudatos, "felsőbb indítékok" alapján cselekednek, függetlenül a viselkedésüktől.
- De az istenért! - fakadt ki a lány. - Én sem szerettem jobban a többi gyereknél, ha elvernek, de amikor szükségem volt rá, megkaptam a mamától. Az egyetlen alkalommal, amikor az iskolában megvesszőztek, a mamától is megkaptam a magamét, miután hazaértem - ez pedig sok-sok évvel ezelőtt volt. Nem hiszem, hogy egyszer bíróság elé citálnak, és korbácsolásra ítélnek; az ember normálisan viselkedik, és akkor ilyesmi nem történhet. Nem látok semmi rosszat a rendszerünkben; sokkal jobb, mintha még az utcára is lehetetlen lenne kimenni, anélkül, hogy az embernek az életéért kelljen rettegnie. Az lenne aztán a borzalmas!
- Egyetértek. Ifjú hölgy, óriási különbség volt aközött, amit ezek a derék emberek tettek, és aközött, amit cselekedeteik közben gondoltak. E kornak nem volt az erkölcsről tudományos elmélete. Volt ugyan az erkölcsről egy elméletük, és megpróbáltak eszerint élni (nem kellene kigúnyolnom az indítékaikat), ám az elméletük hibásnak bizonyult, egyik fele zavaros álmodozás, a másik fele racionalizált sarlatanizmus. Minél komolyabbak voltak, annál tévesebb irányba indultak el. Például úgy gondolták, hogy az ember rendelkezik erkölcsi ösztönnel.
- De uram? Én azt hittem... de hiszen rendelkezik is! Én legalábbis igen!
- Nem, kedvesem, te körültekintő képzéssel kiművelt tudatossággal rendelkezel. Az embernek nincs erkölcsi ösztöne. Nem születik erkölcsi érzékkel. Sem te, sem én nem születtünk úgy - és a kiskutyának sincs ilyen tulajdonsága. Az erkölcsi érzéket úgy szerezzük, a tapasztalat és az ész kemény munkája révén. Azok a szerencsétlen fiatalkorú bűnözők is erkölcsi érzék nélkül születtek, akárcsak te, vagy én, de nekik nem volt lehetőségük arra, hogy megszerezzék, és a tapasztalataik ezt nem tették lehetővé. Mi is az „erkölcsi érzék"? A kifinomult túlélési ösztön. A túlélési ösztön maga az emberi természet, és a személyiségünk minden árnyalata ebből következik. Bármi, ami ellentétbe kerül az életbenmaradási ösztönnel, megsemmisíti az egyént és ez nem mutatkozik meg a következő nemzedékekben. Ezt az igazságot matematikailag is bizonyítani lehet, minden téren igazolható, ez az egyetlen örök kényszerítő erő, amely minden tettünket irányítja.
A túlélési ösztönt azonban finomabb és komplexebb indítékokká lehet fejleszteni - folytatta -, mint ami az egyén vak és brutális késztetése az életbenmaradásra. Ifjú hölgyem, amit ön "erkölcsi ösztönnek" nevezett, az valójában a szülei által önbe ültetett igazság, hogy a túlélés kényszerítő ereje másra is vonatkozhat, nem csak a saját, személyes túlélésünkre. Például a családunk túlélésére. A gyerekeinkre, ha vannak. A nemzetünkre, ha elég magasztosak vagyunk. És így tovább. Egy tudományosan igazolható erkölcsi elméletnek az egyéni túlélési ösztönben kell gyökereznie, és sehol másutt! Helyesen kell leírnia a túlélés hierarchiáját, észre kell vennie minden szinten az indítékokat, és meg kell oldania minden konfliktust.
Mi már rendelkezünk ilyen elmélettel; bármilyen szintű, bármely erkölcsi problémát képesek vagyunk megoldani. Önérdek, családszeretet, a haza iránti kötelesség, az emberi faj iránti felelősség - még a nem emberi lényekkel való kapcsolat egzakt etikáját is kifejlesztjük. Minden erkölcsi problémát szemléltetni lehet egy pontatlan idézettel: "Az ember nem szeret jobban, mint a kölykeiért elpusztuló anyamama.” Ha megértik a problémát, akkor képesek vagyunk az önvizsgálatra, és megtudjuk, hogy az erkölcsi létra milyen fokára tudunk feljutni.
Azok a fiatalkorú bűnözők nagyon alacsony szinten álltak. Születésükkor csupán a túlélési ösztön dolgozott bennük, és az erkölcsi érzéknek mindössze egy olyan fokára jutottak el, amely a legszűkebb csoporthoz, egy utcai bandához való bizonytalan lojalitásban merült ki. Jóakaróik persze megpróbáltak a jobbik énjükre apellálni, megragadni őket, szikrára lobbantani a morális érzéküket". Hiába! – Hiszen nem volt nekik "jobb természetük"; a tapasztalataik azt tanították nekik, hogy amit csinálnak, az a túlélés módja. A kiskutya nem kapta meg a verését, így azután az, amit örömmel és sikeresen tett meg, számára „erkölcsös” volt.
Minden erkölcsiség alapja a kötelesség, ez ugyanúgy vonatkozik a csoportra, mint az egyén önérdekére. Azokat a gyerekeket senki sem tanította kötelességre, úgy, hogy az számukra érthető legyen - vagyis a verés segítségével. Ezzel szemben a társadalom, amelyben éltek, szüntelenül a jogaikról beszélt. A végeredmény természetesen előre megjósolható volt, hiszen egy emberi lénynek nincsenek semmiféle természettől adott jogai!
Mr. Dubois szünetet tartott. Várta, hogy valaki bekapja a csalit.
- Uram! Akkor mi a helyzet a joggal az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez?
- Hát persze, azok az "elidegeníthetetlen jogok"! Valaki minden évben idézi ez a nagyvonalú kitalációt. Élet? Miféle "joga" van az élethez annak az embernek, aki éppen a Csen¬des-óceánban fuldoklik? Az óceán nem hallja meg a kiáltását. Miféle "joga" van az élethez annak az embernek, akinek a gye¬rekei megmentéséért cserében meg kell halnia? Ha úgy dönt, hogy inkább a saját bőrét menti, akkor helyesen cselekszik?
Ez lenne a "jog"? Ami a szabadságot illeti, azok a hősök, akik aláírták ama nagy dokumentumot, arra kötelezték magukat, hogy életükkel is megváltsák a szabadságot. A szabadság sohasem elidegeníthetetlen; a hazafiaknak időről időre vérükkel kell megváltani, másképpen mindig eltűnik. Valamennyi, valaha is idézett, úgynevezett "természetes emberi jog" közül a szabadság az, amely valószínűleg a legkevésbé olcsó, és sohasem ingyenes.
A harmadik "jog", "a boldogságra való törekvés"? Ez természetesen elidegeníthetetlen, de nem jog; egyszerűen csak egy univerzális feltétel, amelyet sem a zsarnokok nem tudnak elvenni, sem a hazafiak visszaállítani. Vessenek sötétzárkába, égessenek el egy oszlophoz kötve, koronázzanak a királyok királyává, addig törekedhetek boldogságra, amíg csak az agyam él, de sem istenek, vagy szentek, sem bölcsek, vagy kifinomult drogok nem biztosíthatják, hogy el is érem. azt.
Ekkor Mr. Dubois hozzám fordult.
- Említettem neked, hogy a "fiatalkorú bűnöző" egy ellentmondásos kifejezés. A tettes az olyan személy; hogy "nem tudta teljesíteni a kötelességét". De a kötelességtudat egy felnőtt erénye - valójában a fiatalkorú akkor, és csak akkor válik felnőtté, amikor birtokába jut a kötelességtudatnak, és fontosabbnak tartja azt a veleszületett önérdeknél. Sosem léteztek, - hiszen 'nem lehettek' fiatalkorú bűnözők". Mindegyikükre jutott ugyanis egy vagy több felnőtt tettestárs - olyan idősebb kort megért emberek, akik vagy nem voltak tudatában kötelességeiknek, vagy tisztában voltak ugyan vele, de nem teljesítették azokat.
És ez volt az a gyenge pont, amely lerombolta ezt az, egyébként csodálatra méltó, kultúrát. A fiatalkorú zsiványok, akik az utcákat uralták, csupán egy nagyobb betegség tünetei voltak; az állampolgárok (mindenki annak számított) glorifikálták a „jogokról” szóló mitológiát… és közben szem elől tévesztették a kötelességeiket. Egyetlen társadalom sem maradhat fenn, amely így épül fel.”


„- Volt neked az iskolában történelem és erkölcs¬filozófia órád?
- Tessék? Igen, uram.
- Ha meg akarnál büntetni egy gyereket egyből levágnád a fejét?
- Tessék?... Nem, uram.
- Persze, hogy nem. Jól elfenekelnéd. Adódhatnak olyan körülmények, amikor az ellenség városának megsemmisítése egy hidrogénbombával ugyanolyan hülye dolog lenne, mintha egy fejszével próbálnál megrendszabályozni egy csecsemőt. A háború nem egyszerűen erőszak és pusztítás. A háború irányított erőszak egy cél elérése érdekében. A háború célja az, hogy erővel támogassuk kormányunk valamelyik döntését. A háborúnak sohasem az a célja, hogy a gyilkolás kedvéért végezzünk az ellenséggel, hanem az, hogy rákényszerítsük, tegye azt, amit elvárunk tőle. Nem pusztítás, hanem ellenőrzött és értelmes erőszak. Az viszont nem az én vagy a te feladatod, hogy eldöntsük, mi legyen az erőszak célja. Sohasem a katona dolga, hogy döntsön arról, mikor, hogyan, hol és miért küzdjön. Ez a politikusok és a tábornokok dolga. A politikusok eldöntik, hogy mi célból, és hogy milyen mértékű erőszakot alkalmazzunk, a tábornokok pedig elfogadják ezt a döntést, és elmondják nekünk, hogy hol, mikor és hogyan. Mi alkalmazzuk az erőt, mások pedig - idősebb és okosabb emberek, ahogy azt mondani szokták - kézben tartanak minket. Úgy, ahogy annak lennie kell. Ez a legjobb válasz, amit csak adhatok neked. Ha nem vagy vele elégedett, akkor adok neked egy cédulát, amivel elmehetsz az ezredparancsnokhoz. Ha pedig ő sem tud meggyőzni, akkor eridj haza, és legyél újra civil! Mert ebben az esetben valószínűleg sohasem lesz belőled katona.”


„Reid őrmester szünetet tartott, hogy kitapogassa régimódi órája számlapját.
- Az órának majdnem vége, mi pedig még mindig nem határoztuk meg a kormányzás terén elért sikerünk erkölcsi okát. A folyamatos siker sohasem esély kérdése. Tartsák észben, hogy ez egy tudomány, nem pedig kívánságlista! A világ olyan, amilyen, nem pedig olyan, amilyennek látni szeretnénk. Vá¬lasztani a hatalom gyakorlását is jelenti egyben; ez a legfelsőbb hatalom, amiből minden más ered - például az enyém, amellyel naponta egyszer megkeserítem a maguk életét. Ha akarjuk, nevezhetjük erőnek is - a választójog erő, meztelen és nyers, a vessző és a bárd hatalma. A politikai hatalom erő, függetlenül attól, hogy tíz vagy tízmilliárd ember gyakorolja. De ez a világ párokra osztható egészekből áll. Mi a hatalom párja? Mr. Rico.
Most olyat kérdezett, amire tudtam a választ. - A felelősség, uram.
- Helyes. Mind gyakorlati, mind matematikailag igazolható, erkölcsi okokból a hatalomnak és a felelősségnek egyenlő mértékűnek kell lennie - mert különben az egyenlőtlenségnek kell megtalálnia a maga egyensúlyát, nagyjából úgy, ahogy két egyenlően erős pólus között folyhat az áram. Ha felelősség nélküli hatalmat adunk, azzal szerencsétlenséget idézünk elő; felelősnek tartani valakit valamiért, aki nem ellenőrzi azt a bizonyos dolgot, idióta viselkedés. A korlátlan demokráciák azért voltak instabilak, mert az állampolgáraik nem voltak felelősek a rendszerért, amely felruházta őket szuverén hatalmukkal... Már ha eltekintünk attól, hogy a történelem előtt kellett számot adniuk. Az egyedülálló "választási adó", amelyet nekünk fizetni kell, ismeretlen volt a számukra. Senki sem kísérelte meg, hogy meghatározza, vajon a választó a szó szerint korlátlan hatalmának mértékében felelős-e társadalmilag. Ha lehetetlen dologra szavazott, a bekövetkező szerencsétlenség őt is elérte, akár akarta, akár nem, és nem csak a felelősséget kellett viselnie, de ez romlásba döntötte őt is, meg a futóhomokra épített templomát is.”

(Varga Csaba fordítása; Moebius Kiadó, 1998)

 

Néhány hasznos link:

Egy túlzottan akciószagú előzetes

Sarah Brightman és a Hot Gossip "I Lost My Heart To A Starship Trooper" című dala, melyet 1997-ben újrakevertek ehhez a promókliphez.

 

Szólj hozzá!

Címkék: scifi háborús film


A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr8742564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.