Isten, haza, fegyvertárs
Bevallom, hónapokkal ezelőtt, a film előzetesét először látva aggodalom fogott el. Mert a rendező, Mel Gibson neve ugyan sokaknak garancia sok mindenre, egy ennyire heroikus hangvételű beharangozó láttán mindig beindul a fejemben a vészcsengő, pláne annak tudatában, hogy a direktor úr mennyire imádja a hősies pózokat villantó főszereplőket. Na mindegy, kihagyni így sem szándékoztam...
A valós eseményeken alapuló történet hőse, Desmond Doss, egy vallásos virginiai fiatalember, aki nem akarta kihúzni magát a kötelesség alól, mikor hazája bekapcsolódott a második világháborúba. Önként ment katonának, de egy kikötése volt: fegyvert nem akart kézbe venni és használni, felcser akart lenni. Családi körülményeit nem számítva ez volt az első nagy csata, amit meg kellett vívnia, mivel bajtársai, illetve felettesei egy része ezt az ötletet távolról sem komálta. És hol volt még akkor a csendes-óceáni hadszíntér pokla, ahol aztán sokszorosan bizonyította elszántságát...
A fegyvertelen katona meglátásom szerint nyolcvan százalék közhely és filmes rutin, illetve húsz százalék hiperrealizmus, (tényleg) hamisítatlan hősiesség és emberség. Ami az elsőt illeti: a történet jelentős részében tényleg nem látunk mást, mint korábban már fel- és elhasznált építőelemeket őszinte szerelemről, aggódó szülőkről, hazafias kötelességről, embert próbáló kiképzésről, rendíthetetlen hitről, és így tovább. Szerencsénkre azonban korrekt iparos munka keretében állították mindezt össze, vagyis amit látunk, kerek egész és tulajdonképpen élvezetes, ugyanakkor több ponton is eléggé kiszámítható. Fájóbb pont, hogy a szkript a motiváció kapcsán ide-oda pattog és hol a gyerekkor megrázó élményei, hol a vallásos hit kap nagyobb hangsúlyt: nyilván mindkettőnek megvan, megvolt a szerepe, de nemcsak én érzem úgy, hogy ez a bizonytalan fókusz inkább a forgatókönyv gyengesége. (Bocs, hogy ezt nem tudom értelmesebben megmagyarázni, talán a második megnézésre jobban letisztul bennem.) Ezen túl viszont minden más, a fényképezés, a vágás, a hangkeverés vagy a Rupert Gregson-Williams-féle zene ismét a rutinszerű szakszerűséget sugallja, és ezt most dicséretnek szánom.
Valójában a fennmaradó húsz százalék igazolja ennek a filmnek a létjogosultságát: Gibsonék rátaláltak egy különleges ember történetére, aki nemcsak bátorsága, hanem elvei kapcsán is kivételesnek (de legalábbis ritkának) számít és megtették főszereplőnek. A témához természetesen dukált a harctér minél hitelesebb reprezentálása is, ezért a képzeletbeli lécet még egy picit feljebb tették az eddigieknél: lássuk be, a háborús csataképek megrendezése ma már rutinszámba megy a tengerentúlon, de itt megint fokozták egy kicsit a fokoznivalót, és ez leginkább az első összecsapás kezdeténél vágja fejbe a nézőt (ahogy az általában lenni szokott, lásd Ryan közlegény, Az őrület határán, stb.). Meg kell mondjam, itt-ott talán át is estek a (csata)ló túloldalára és most nem a széttrancsírozott testrészek ismételt sulykolására gondolok, hanem — a sokszor kifogyhatatlan amerikai gyártmányú tölténytárak mellett — leginkább a japán ellenfelek rituális öngyilkosságát elemző képsorokra. Olyan érzésem volt, mivel a nézőpont — érthető módon — végig az amerikai oldalt követte, teljesen felesleges volt a vérgőzös csatajelenetek lendületét megtörni ezekkel a lassított felvételekkel, melyek sokkal inkább a kultúrák közötti különbséget tudnák kihangsúlyozni egy olyasféle összehasonlító jellegű alkotásban, amilyen Clint Eastwood páros Ivo Dzsima-filmje volt. Itt inkább szükségtelenül művészieskedő és dramaturgiailag eltévedt próbálkozásként éltem ezt meg, attól függetlenül persze, hogy nyilván láttatni akarták a nézővel, lám, ilyen végsőkig elszánt ellenséggel kellett szembenézniük...
A szereposztást dicsérnem kell. Andrew Garfieldet eddig csak egyszer láttam a Gyávák és hősök című Redford-filmben, és ez a karakter ironikus módon épp az ellenpontja lehetne annak a szerepnek. Luke Bracey olyan ismerősnek tűnt, de hosszú haja híján inkább hangja segített azonosítani az egy évvel ezelőtt bemutatott Holtpont főszereplőjét. Sam Worthingtont már könnyebb volt kiszúrni. Mindent egybevetve jól megragadták a negyvenes évek arcait és tipikus (a régi háborús filmekből már ismerős) karaktereit. Hugo Weaving jelenti az igazi meglepetést: a Mátrix kíméletlen Smith ügynöke felejthetetlen alakítást nyújt a részeges, megtört veterán édesapa szerepében, aki hol profánabb, hol érzelmesebb oldalát mutatja nekünk. (Lehet, hogy én öregszem, de egyre jobban felfigyelek a jól kivitelezett apaszerepekre: nemrég a Betépve című drámát néztem újra és ott Ray Liotta visszafogottan érzelmes karakterére csodálkoztam rá.)
Nem könnyű ilyen vegyes benyomásokkal összegezni a látottakat. Az egyértelmű, hogy A fegyvertelen katona háborús filmként egyszerűen korrekt, bár közhelyekkel töltött darab, és a többség ekként fog emlékezni rá; személy szerint azonban többre tartom drámaként és celluloid-emlékműként egy olyan ember tiszteletére, aki a legrettenetesebb helyzetben is hű maradt önmagához. Az ilyen hősök történetét el kell mondani, hadd szolgáljanak példaként minél több ember számára.
Kicsit utánaolvastam Desmond Doss történetének és a forgatókönyv ennek fényében alapvetően hiteles. Ami jelentős eltérés, hogy hősünk nem Okinaván szagolt először puskaport, mivel 1944-ben már aktívan kivette a részét az életmentésből a csendes-óceáni harcok során, mi több, ki is tüntették. Okinaván pedig más összecsapásokban is részt vett, vagyis nemcsak a Fűrész-gerincen volt ott... A háborúban a sebeken túl tuberkulózist is összeszedett, mely öt és fél éven át kínozta. A túladagolt gyógyszerek hatására 1976-ban ráadásul teljesen elveszítette hallását. A békeévek szerencsére örömteli élményekkel is gazdagították: 1946-ban megszületett fia. Felesége 1991-es halála után egyébként újranősült, de a fenti filmet sajnos már nem láthatta, mivel 2006-ban elhunyt. Rajta kívül még két, ugyancsak lelkiismereti okokra hivatkozó sorstársa kapta meg azóta a kongresszusi becsületrendet, Thomas Bennett és ifjabb Joseph LaPointe; mindketten a vietnami háborúban vettek részt.
Egyébként akit érdekel egy hasonló történet a vietnami konfliktus idejéből, annak javaslom másik blogomat, ahol a közeljövőben olvasható lesz egy amerikai tengerész felcser visszaemlékezése. Párhuzamok bizony lesznek…
Rutinból összerakott emberi történet.
Értékelés: 8/10
A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge)
Cross Creek Pictures 2016
Háborús dráma (139 perc)
Rendező: Mel Gibson
Főszereplők: Andrew Garfield, Hugo Weaving, Sam Worthington
Zene: Rupert Gregson-Williams
