Így készült a Vissza a jövőbe
Bő egy éve, 2015. október 21-én Budapesten is megemlékeztünk Marty McFly „jövőbe érkezéséről”… Mondhatnánk, hogy nagyjából akkor kellett volna ennek a kötetnek is megérkeznie, de nem így történt. Valójában ez a könyv kétszeresen is késve jelent meg.
Több mint negyedszázada ugyanis, a Vissza a jövőbe III. részének végső gyártási fázisában már felvetődött egy album ötlete, mely a trilógia készítéséről szólt volna és Micheal Klastorin tollából született volna meg — ő volt a két folytatás PR-felelőse. Mindössze az volt a gond, hogy egyetlen amerikai kiadó sem ugrott az ötletre. Ugyanez történt 2009-ben is, amikor újra feldobta a lehetőséget… De a harmincadik évfordulónál fordult a kocka, bár az említett október 21-ét már így is lekésték. Az íróhoz azonban csatlakozott Randal Atamaniuk, a földgolyó talán első számú Vissza a jövőbe-rajongója. A rendező és a producer pedig kikeresett minden szóba jöhető egykori dokumentumot, akárcsak a Universal, nem is beszélve a régi kollégákról, akik felidézték a forgatási sztorikat, anekdotákat. Így állt össze jelen kötet alapanyaga és a kész termék ennek megfelelően frenetikus lett.
A könyv jelentőségéhez jól illik a súlya is, de maga a nyomdai minőség is pazar. A tervező, a szerkesztő és a tördelő munkáját dicséri az esztétikus layout, a kiválóan válogatott, többségében azelőtt nem publikált fotóanyag, koncepciós rajzok, látványtervek, gyártási jegyzetek, és így tovább. A teljes alkotói folyamatot végigkövethetjük az alapötlettől a trilógia utóéletéig az élvezetes, kiegyensúlyozott és nem túlnyújtott kísérőszöveg segítségével. Ez utóbbi is fontos szempont, hiszen a vizuális orgia mellett kellemes olvasásélményt jelent ez a könyv és nem akarja agyonterhelni az olvasót mindenféle mellékes részlettel. Olyan érdekességek kerülnek itt elő, mint például a korai cselekményvázlatok, melyekben jelentős eltérések is előfordulnak, vagy a releváns levelezés.
Említésre méltó még a színészek kiválogatásának taglalása, a filmzenei felvételek, a reklámhadjárat és a tesztvetítések története, ám a forgatás menetének heti bontásban való taglalása sem válik unalmassá, részben a beszúrt anekdoták és érdekességek révén, részben pedig mert a különböző részlegek munkájának bemutatása vagy épp a készítéssel járó gondok, kihívások elemzése valóban érdekfeszítő olvasmány a trilógia vagy a filmgyártás iránt érdeklődők számára. Két előszót is kapunk, az egyiket Michael J. Fox, a másikat Christopher Lloyd írta, míg a bevezetőt Bob Gale, az utószót pedig Robert Zemeckis.
A kötet azonban egy másik meglepetéssel is szolgál, ez pedig a különböző oldalakon elhelyezett számos nyomtatott relikvia, melyeket többnyire a film eredeti kellékeiből válogatták. Itt van például a Mentsétek meg az óratornyot!-szórólap, a hátoldalon természetesen Jennifer telefonszámával, a fluxuskondenzátor tervrajza, Doki és Marty közös fotója a toronyóra mellett a III. részből, esetleg a Strickland tanár úr által kiállított késő-cédula és persze a „Ne bontsa fel 1985-ig” feliratú boríték, benne egy rövid levélke. A legnagyobb dobás talán mégis a Martyt és testvéreit ábrázoló fénykép, mely lentikuláris változatban nekünk is megadja „a tesóim fokozatosan eltűnnek”-érzést.
Na, egy pár érdekesség, amit ebből a könyvből tudhatunk meg…
Az első rész korai forgatókönyve szerint az 1985-ös felnőtt Biff eleinte nem George főnöke, hanem rendőr lett volna, aki azonban így is okoz kellemetlen perceket Martynak; Doki háziállata nem kutya, hanem csimpánz volt; az időgép itt nem plutóniumot, hanem radioaktív sugárzást igényelt, ezért 1955-ben nem villámcsapásra volt szükség a hazatéréshez, hanem egy kísérleti atomrobbantás helyszínére kellett volna Martynak kerülni.
Christopher Lloyd, az első számú jelölt Doki szerepére első blikkre szemétre hajította a neki küldött forgatókönyvet és csak később gondoltam meg magát. Erre a szerepre egyébként még Jeff Goldblum, Gene Wilder, Robin Williams és Gene Hackman is esélyes volt.
Sid Sheinberg, a Universal elnöke Zemeckisnek 1984 októberében küldött levelében kifejtette, hogy a Vissza a jövőbe cím egyszerűen nem működhet, legyen inkább Space Man From Pluto, utalva ezzel George McFly majdani regényének címére. Tanácsát szerencsére nem fogadták meg…
A II. rész főtéri légdeszkás jelenetét, mely három perc hosszú, három hétig forgatták. A film végén látható alagút-jelenet pedig az ILM első CGI-felvétele volt, ahol a légdeszkát alulról tartó csövet kellett az utómunka során eltüntetniük.
A II. rész történetébe elsőre beleírtak egy másik idősíkot is, méghozzá 1967-et: az öreg Biff ebbe az évbe utazott volna vissza az ellopott időgéppel. Zemeckisék végül érdekes csavarral oldották meg a dolgot, hiszen újra 1955-öt vették célba, ezzel megduplázva az akkor zajló kalandok számát.
A III. rész forgatókönyvének korai változatában még szerepelt egy jelent, mikor Clara elhozza a kis osztályát a Doki műhelyébe, hogy megnézzenek néhány fizikai kísérletet élőben. Doki pedig elhűlve fedezi fel az egyik kislányban — saját édesanyját! Ugyanezen a helyszínen az 1885-ös polgármester rövid látogatása is picit másképp nézett volna ki, hiszen az eredeti rendezői szándék szerint Ronald Reagant (egykori elnököt és színészt, a széria nagy rajongóját) kérték volna fel erre a szerepre, aki viszont nem vállalhatta el…
Szintén a III. részben látható a ZZ Top együttes, akik a filmzenéhez is hozzájárultak. Kétnapos turnészünetüket kihasználva jöttek el a rendező meghívására, de a villámlátogatás elhúzódott és — részben korhű szakálluknak hála — szerepet kaptak az esti mulatság felvételeinél. A forgatási kényszerszünetekben is gyakran játszottak a stáb számára. Amikor például az egyik kamera meghibásodott, ők rögtön elkezdtek haknizni. Aztán egyikük, Billy Gibbons egy idő után meglátta a rendezőt, aki széles vigyorral figyelte őket és megkérdezte tőle: „Bob, mégis mennyi ideig tart, míg megjavítjátok azt a kamerát?” Zemeckis azt válaszolta: „Már félórája kész van. Egyszerűen csak jó titeket hallgatni.”
Ősrajongóként nyugodtan nevezhetném ezt a kiadványt az év meglepetésének. Sok más hasonló albummal való összehasonlításban is figyelemreméltó darab és nemcsak a mellékelt relikviáknak köszönhetően. A filmtrilógiához hasonlóan csak annyit mondhatok rá, „szép munka volt, fiúk, nagyon köszi!”
"Néha összefutok szülőkkel, akiknek a gyerekei éppen most látták először a trilógiát és teljesen odavannak érte. Annyi emberrel találkozom, akik azt mesélik, a film bizonyos értelemben megváltoztatta az életüket. Egyszerűen imádták. Sokan meg azzal jönnek, hogy ezen filmek hatására lettek mérnökök vagy fizikusok. Gyerekként látták és eldöntötték, hogy ezzel akarnak foglalkozni. Hát ennyire nagy hatása volt."
— Christopher Lloyd
Back to The Future — The Ultimate Visual History
Írta: Michael Klastorin & Randal Atamaniuk
Titan Books 2015
226 oldal