FILM: Everly
2015. július 17. írta: Monty H.

FILM: Everly

Gyönyörű és életveszélyes

Megérkezett az idei év akcióhősnőjének aktuális jelöltje… És én már előre féltem, mivel az ilyen próbálkozásokat nem a konkurencia szokta megfojtani, hanem maguk az egyes művek sikerülnek harmatgyengére, lásd például tavaly Scarlett Johanssont a Lucyban, Charlize Theront az Aeonfluxban vagy Gina Caranót A bűn hálójában című filmben. Salma Hayek nevére mondjuk elmosolyodtam, egyrészt mert a kora (most 49 éves!) ellenére is nagyon dögös mexikói színésznőt mindig is kedveltem, másrészt, mert már bizonyította, hogy a vászonról hallható fegyverropogástól ő sem ijed meg (Desperado, Volt egyszer egy Mexikó, Las Bandidas).

everly3.jpg

Everly kényszerprostituált, aki nemrég a rendőrséggel lépett együttműködésre, hogy lekapcsolhassák távol-keleti származású főnökét, a kíméletlen Taikót. Árulására azonban fény derül, és nemcsak maga, hanem édesanyja és kislánya miatt is aggódhat, miközben megpróbál kitörni a börtönéül szolgáló lakótömbből, ahol egyre-másra tűnnek fel a vérére szomjazó kolléganők és bérgyilkosok…

everly2.jpg

Soroljam, mi minden ugrott be mindezt elnézve? Oké. Rosszlányok, Leon, a profi, A rajtaütés, Machete, Kill Bill. Ezek egy része persze nagy név, de hogy ez összekotyvasztva hogy működött? Hááát… Annyit mondhatok, ez a film sem lesz iskolapéldája az első osztályú nőcis akciófilmnek. Leginkább azért nem, mert megint csak olyan jellegű műfaji keveredést láthatunk, amit össze lehetett volna hangolni, de jelen esetben nem sikerült. Hol a könnyed, „nehogy-komolyan-vedd” akciófilm hangulata kísért, jó nagy mordályokkal, kiloccsanó agyvelővel és képregényszerű vágásokkal, hol a drámaiabb családi vonal kerül előtérbe, amiben viszont egyszer sem éreztem elég súlyt, és köztünk szólva ki is dobtam volna ez utóbbit, vagy legalábbis alaposan átírtam volna. Meglátásom szerint Salma sem érzett rá teljesen a szerepre, pedig jól állt volna neki, bár lássuk be, eléggé irreális, hogy egy évek óta szexrabszolgaságban élő hölgy hogy a rákba tudná magát olyan fegyverkezelési és taktikai színvonalra képezni, hogy azt még az említett Leon is elismerő horkantással díjazná. Nekem mondjuk tetszett, amire képes volt, csak ezen a szinten már kész sci-fi az egész. A dialógusoktól és a forgatókönyv fordulataitól sem estem hanyatt. Az akciójelenetek pedig viszonylag rövidek és nem annyira hatásosak, mint amennyire néha komikusak. (És ezt pro és kontra is lehet érteni.)

Végeredményben egy elég butácska és vérszegény akciófilmet izzadtak ki magukból a készítők, mely a műfaj elszánt kedvelői számára, sör mellé még talán elmegy, de kétlem, hogy a többség felemlegetné ezt a művet pár év vagy akár pár hónap múlva. És ennél többet nem is írnék, mivel nem ér annyit. Tarantino vagy Rodriguez talán tudott volna mit kezdeni ezzel az alapanyaggal, de a horrorfilmekre szakosodott Joe Lynch-nek láthatóan nem jött össze. Nagy kár...

 

Újabb eltolt próbálkozás.
Értékelés: 4/10

Everly (Everly)
Alliance Films 2015
Akció (92 perc)
Rendező: Joe Lynch
Főszereplők: Salma Hayek, Hirojuki Watanabe
Zene: Bear McCreary

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr847631368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.17. 08:23:01

Hm....akkor lehet ez kimarad, mármint megnézésügyileg.
Leírásod alapján kicsit "összedobottnak" tűnik.
A siker klasszikus kulcsai: végy egy jó nőt, /ha lehet dögös prosti/, legyene nagy pityuk, szóljanak nagyot, legyen vér is bőven, maffia-kartell vezér, sok üldözés és végül a főhős győzzon.....:-))))
Én most a Joy-t várom nagyon...kíváncsi vagyok....

symor 2015.07.18. 17:26:27

Hayek 48 éves :O

Nem nézek ilyen filmeket, mert kialakul az anyakomplexusom :)

tutajoss 2015.10.08. 13:27:32

@symor: Gonosz vagy! :-P
..csak gondolj arra te is leszel 48..vagy már voltál? :-D

symor 2015.10.08. 16:46:53

@tutajoss:

Miért vagyok gonosz attól, hogy rágerjedek egy Salma Hayek-re 48 évesen :D

Valamit félreértettél ;)

Az anyám lehetne, de ilyen formában bánná a franc :D
süti beállítások módosítása