A török nézőpont
Sokáig, nagyon sokáig meg sem fordult meg a fejemben, hogy a száz évvel ezelőtt dúló gallipoli csatáról esetleg nemcsak az ausztrálok készítettek játékfilmet. Elvégre a törökök számára is jelentős ütközetről van szó, különösen első világháborús vonatkozásban. És hát "YouTube a barátunk", ő figyel és jegyzi minden kattintásunk, hogy adott pillanatban olyan videókat javasoljon, amelyek jó eséllyel érdekelnek minket. Hát így ismertem meg a fenti művet, mely, mint kisült, egyáltalán nem az egyetlen török alkotás a témában.
Törökország 1914-es hadba lépése után nem sokkal a brit flotta benyomult a Dardanellák vizeire. A csatahajók és a parti lövegek ismételt tűzpárbaja után a törökök minden erejükkel hozzáláttak az itteni védelem megerősítéséhez. Gondok adódtak az utánpótlással, a fegyverzettel, de a katonák akkor is helytálltak, amikor az antant szárazföldi alakulatai partraszálltak... Kitartásuk lehetővé tette, hogy megakasszák a behatolókat és végül súlyos veszteségek árán, de győzelmet arattak. Az omladozó Oszmán Birodalom utolsó és az újjászülető Törökország első nagy diadala volt ez.
Hát kérem, a szándék mindenképpen nemes volt, de a megvalósítás sajnos nem üti meg a kívánt mértéket. Az alkotók egyrészt nyilvánvalóan dokumentálni akarták a csata eseményeit, emléket állítani a résztvevőknek, másrészt személyes síkon is megidézni egy-egy ember élményeit. Azonban csak az első szempontnak tudtak eleget tenni, és természetesen még itt is szelektálni kellett, de hogy a krónika picit szemelvényes, a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy a csata folyamatában egyszerűen nem jutnak igazi szerephez az egyéni sorsok. Kapunk néhány emlékezetes jelenetet, melyek Gallipoli legendáriumához hozzátartoznak (ilyen például az ideiglenes fegyverszünet és a közös temetés vagy épp Szejíd tüzértizedes hőstette), ezenkívül rendre felvillantanak egy-két pillanatképet a katonák mindennapjaiból, de a forgatókönyv még így is mintha sok, egymáshoz csak lazán kapcsolódó jelenetből állna. Szinte semmi feszültség, semmi igazi cselekményvezetés vagy karakterformálódás, és a színészi teljesítmény is több ponton kifogásolható.
Ezek után a CGI-képek (melyek elsősorban a tengerszorosba behatoló hajók, illetve a robbanások és lángok megjelenítésénél jutottak szóhoz) közepes színvonala már nem is annyira bántó, főleg, hogy a tengeri jelenetek még mindig meggyőzőbbek, mint a szárazföldi összecsapások meglehetősen elnagyolt — elégtelen költségvetést idéző — ábrázolása. Hiába gyűjtöttek össze ugyanis egész szép számú statisztát, és hiába vett fel az operatőr néhány igazán emberközeli snittet, érezhető, hogy ezeknél sem használtak igazi koreográfiát... Az pedig, hogy a brit tábornokokat láthatóan török színészek alakítják, akiknek az akcentusa enyhén szóval távol áll a valóságos angoltól, nos, ez már tényleg csak részletkérdés, de a végeredménynek ez sem tesz jót.
A hazafias szólamok természetesen nem hiányoznak, és ez nem feltétlenül elmarasztalás, bár úgy készüljünk, hogy az összhatás mindenképp egy hőseposzt idéz, és valószínűleg annak is szánták: a törökök derekasan helytálltak és ebben az egyszerű embereknek fontos szerep jutott, márpedig a mindennapi hősök helytállását el lehet és kell ismerni. Megkockáztatom viszont, hogy több néző is kissé patetikusnak fogja érezni a vonatkozó jeleneteket, és nem feltétlenül azért, mert ezúttal nem egy nyugati filmet néz... De ha már itt tartunk, a kulturális kitekintés oldaláról még lehet érdekes a produkció, hiszen láttatja a játékfilmekben olyan ritkán szerephez jutó központi hatalmak egyik (valljuk be: alig ismert) képviselőjét.
A film tehát a YouTube-on tekinthető meg, választható angol, francia vagy német felirattal (lásd fent). Ezek minősége néhol épphogy elégséges, de a film megértését nem befolyásolja.
Ha már szóba került a török nézőpont, javasolnék az érdeklődőknek egy másik releváns produkciót. A Canakkale Yolun Sonu című, 2013-as török film két testvér megpróbáltatásait mutatja be a gallipoli csatában. Mivel eleddig nem találtam számomra érthető feliratot hozzá, éppen csak belenéztem, de átfogó kritikát nem tudok még írni róla. Az tény, hogy dinamikusabb csataképekkel dolgozik, mint a fenti mű. Ez az alkotás is megtalálható a YouTube-on...
Dokumentarista tabló.
Értékelés: 5/10
Gallipoli 1915 (Canakkale 1915)
Columbia 2012
Háborús dráma (121 perc)
Rendező: Jeszim Sezgin
Főszereplők: Baran Ahbulut, Riza Akin
Zene: Kan Attila