Hatvan évvel ezelőtt sem volt könnyebb...

Érthető nosztalgiával viseltetek az ötvenes és korai hatvanas éveket felelevenítő amerikai filmek iránt, mivel a rock'n'roll-korszak máig nagy hatással van rám. Az 1985-ös Első randi is ezt az időszakot idézi meg, azonban csak nemrég szereztem róla tudomást, ekkor viszont sürgősen felkerült a megnézendők listájára.

Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban... Vagyis egy eldugott ohiói kisvárosban, 1956-ban. A félénk Jonathan érdeklődéssel figyeli az új szomszédok érkezését, így ismeri meg Gene-t, aki ránézésre (és pláne vele összehasonlítva) kész James Dean: hátranyalt haj, saját motor és elsöprő önbizalom, no meg jó pár fegyelmi vétség, ami miatt megint másik iskolába és másik városba kényszerült. A történet persze nem lehetne teljes románc nélkül, így Gene rövid úton átadhatja tapasztalatait újonc kortársának, aki majd eleped a gimi ügyeletes szépsége, Marilyn után, míg ő maga ráhajt egy helyi ficsúr, Kenny barátnőjére.

Vagyis újfent egy tinikomédiáról lenne szó, mely erősen hajlik a szexkomédia irányába, habár az ötvenes években ez a téma még többnyire tabu volt, így erősen vissza kellett fogni a gyeplőt. Sajnos a "komédia" szó jelen esetben komoly túlzás, mivel a sztori humorosnak nem elég humoros, de drámainak se nagyon nevezhetném. A forgatókönyv pedig, ahogy az eddigiek alapján is kitalálható, közhelyes (mert ég tudja, hányszor láttuk már ezt az "új-srác-érkezik-ő-bezzeg-vagány" vagy a "félénk-fiú-próbálkozik" alaptörténetet), ám az igazi gond vele, hogy több ponton eléggé irreális, vagy épp erőltetett. Az író úgy kezelte a főszereplőket, mintha esti mesébe szánta volna őket, nem pedig egy egykor létező korszakot felelevenítő filmbe: az például érthetetlen, hogy Jonathan, a környék legnagyobb balekje hogyan érhet egyáltalán révbe egy olyan leányzónál, akit külseje alapján a fél iskola megkergetne, annyira bombázó. Hol marad a sztoriból például a többi kiéhezett fiú? Mintha csak ez a pár karakter lakná a várost, a többiek meg csak díszletnek vannak ott a háttérben. És ha már Jonathan ilyen szépen fejlődik újdonsült mentora szárnyai alatt, miért van az, hogy az amúgy kicsit sem félelmetes, de őt rendszeresen zrikáló Kenny ellen nem mer fellépni? Pedig nem egy Biff Tannenről (lásd Vissza a jövőbe-trilógia) van szó, akitől rettegni kell, mert a leggyengébb ütése is halálos (de tud nagyobbat is ütni), csak egy kákabélű szépfiúról... És mindezen tökéletlenségek elég idegesítő módon összeadódnak a végére, agyoncsapva az összhatást.

Igazából csak annyi ragadt meg bennem, hogy egy-két blőd megoldástól eltekintve egészen hitelesen visszahozták az ötvenes évek világát benne visszafogottan öltözködő fiatalokkal, autósmozival, autósbüfével, miegyébbel, meg természetesen telenyomták korabeli zeneszámokkal. Ennek ellenére az Első randit nem merném egy napon említeni mondjuk az Amerikai krétafirkával, amelyre még most is etalonként tekintek, ha ez a korszak szóba kerül. Ez a film inkább csak távoli rokona a Malackodóknak vagy az Amerikai pitének, de szerintem még azoknál is gyengébb. Akiket a fentiek nem tántorítanak el a megtekintéstől, azok alább bele is pillanthatnak...

Végül az alkotókról egy pár szót. A rendező, Mel Damski neve nem sokat mondott, és mikor utánanéztem, kiderült, hogy alapvetően tévés munkái voltak, főleg sorozatok. A színészek közül csak ketten lehetnek ismertebbek: Kelly Preston látható volt a Schwarzenegger-DeVito-féle Ikrekben vagy a Jerry Maguire-ben, és azt is hozzátehetném, hogy John Travolta feleségéről van szó. Catherine Mary Stewartra pedig talán emlékszünk Az utolsó csillagharcosból, esetleg a Hóbortos hétvégéből. Hát ennyi.


Közepes romantikus film.
Értékelés: 4/10

Első randi (Mischief)
20th Century Fox 1985
Romantikus vígjáték (95 perc)
Rendező: Mel Damski
Főszereplők: Doug McKeon, Kelly Preston
Zene: Barry De Vorzon