SZÜLETÉSNAP: 6 éves a monty.blog.hu
2014. október 07. írta: Monty H.

SZÜLETÉSNAP: 6 éves a monty.blog.hu

Lám, iskoláskorba került a blog... Ez az életkor fontos változásokat hoz az ember életében, de úgy tűnik, itt sem volt ez másképp, mert jelentősen nőtt az olvasottság - a cikk-ellátottság ezzel szemben nagyjából maradt ugyanazon a szinten, de a tapasztalatok szerint ez jól is van így. Lássuk a részleteket.

hb.jpg


Az elmúlt esztendőben több mint 158 ezer látogató bő 237 ezer oldalletöltést hozott össze. (Körülbelül 79% volt az új vagy egyszeri látogató és 21% a visszatérő vendég.) Ez csaknem kétszeres növekedés a tavalyihoz képest és részben annak köszönhető, hogy az Index.hu és az Index2.hu végre több megjelenést biztosított nekem a főoldalon.

108 új cikk került ki, vagyis a posztok száma lassan eléri a hatszázat. A könyvkritikák száma örvendetesen megnőtt és a makettekről szóló összefoglalók is szép számban gyűlnek. A kommentek száma az indexes megjelenéseknek hála növekszik, de többször is meg kellett küzdeni a negatív felhangokat hordozó olvasók megjegyzéseivel. Ez a mai világban persze - és sajnos - természetes... Mindenesetre vannak konstruktív hozzászólók is, nekik nagyon örülök.

A legnépszerűbb cikkek a D-nap 70. évfordulója kapcsán készített képes összefoglalóim voltak (pl. Az előkészületek - 16835; A normandiai csata - 14767), ezek az Index címlapján is megjelentek. A filmek közül a Halálhegy, A veréb is madár, illetve a Sin City volt az abszolút nyertes. Az ellopott futár képregényváltozatáról szóló összefoglaló is népszerű volt, akárcsak Paul Anka dala A leghosszabb napból, illetve a Brothers in Arms című PC-s játék.

Köszönöm minden olvasóm látogatásait és hozzászólásait. Remélem, az alkotókedv a jövőben sem hagy cserben.

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr696762647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ríl 2014.10.10. 14:48:19

Blogok terén ez már aggastyánnak számít. Gratula és csak így tovább!
süti beállítások módosítása