KÖNYV: Star Wars: Hullámtörés (P.S. Kemp)
2014. szeptember 26. írta: Monty H.

KÖNYV: Star Wars: Hullámtörés (P.S. Kemp)

A klónok újabb támadása

Nem sokkal az Áramlatok magyarországi megjelenése után már kapható volt a folytatás, mely Jaden Korr és csempész barátai kalandjait bonyolítja tovább. És kalandjaik enyhén szólva nem fejeződtek be, hiszen egy váratlan időutazás során odaérkező sith csatahajó leküzdése után egy baljós rejtély felfedezésével végződött az előző kötet.

riptide.jpgJaden ugyanis birodalmi tenyésztésű klónokra lel egy elhagyott létesítményben, akik közül többen is kereket oldanak. Szerencséjére nem egyedül kell a nyomukba erednie, hiszen újdonsült tanítványa, Marr is vele tart, aki éppen csak bimbózó tudása ellenére is elszánta magát, hogy jedi-lovaggá váljon, illetve velük van Khedryn kapitány is. Azt azonban nem tudhatják, hogy egy sötét nagyúr saját ügynökeit küldi utánuk, akiket a menekülő klónok is érdekelhetik…

Az események most is pörögnek, akcióból van elég, úgyhogy unatkozni nem fogunk. A karakterek sora picit bővült, így végre közelről is megismerhetünk néhány klónt, illetve a sithek ügynökei is üde színfoltot jelentenek. Ugyanakkor kissé gépiesre sikerült a cselekményvezetés, és a sötét, már-már horrorisztikus hangulat csak a legvégén éri utol a történetet, pedig az előzmények ismeretében az olvasó nyilván elvárná. És persze a klónózó létesítményről vagy a klónok istenségének hátteréről is szívesen olvastam volna még. Ilyen téren kicsit befejezetlennek érződik a regény, arról nem is szólván, hogy a lezárás (leginkább a klónok vonatkozásában) simán elbírna még egy folytatást… Mindezek tudatában nem tett nagy hatást rám a könyv, amit nagyon sajnálok, mert az Áramlatok után egy hasonlóan ütős darabot vártam.

A sorozat következő kötetei az október elején megjelenő Tomboló Erő II (melynek harmadik része még angolul sem létezik sajnos, pedig már időszerű lenne) és az október végére ígért Árnyjáték lesz. Ez utóbbi a galaktikus polgárháború idején játszódik és főhősei Dash Rendar, illetve Han Solo.


Star Wars: Hullámtörés

(Star Wars: Riptide)
Írta: Paul S. Kemp
Fordította: Habony Gábor
Szukits 2014
294 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr56687369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása