Vijjogó sasokkal a pokol országútján

Ha a D-nap 70. évfordulóján a Road to Hill 60 volt soron, most, a Market-Garden hadműveletre emlékezvén következzen a Hell's Highway, mely három évvel az első epizód után, 2008-ban került a boltokba, de ma is hiteles és többnyire élvezetes játékélményt nyújt, akárcsak korábbi testvérei. Lássuk részletesebben is.

Kezdéskor rögtön kiderült, hogy a borítón emlegetett magyar szinkront véresen komolyan gondolták. Olyannyira, hogy nem is érhető el az eredeti angol hangsáv. Ez pedig hatalmas kitolás azok felé, akik nem kérnének a magyarosított verzióból. Na, mindegy, ha már így alakult, próbáltam pozitívan állni ehhez a tényálláshoz, és eleinte egész kellemes az összbenyomás, főleg, mert Az elit alakulatból ismerős hangok is visszaköszönnek, ami jócskán ad a hangulatnak, amennyiben persze szinkronosan is végignéztük anno ezt a tévésorozatot. Mindenesetre a fordítási bakik most is kísértenek dögivel, és ez továbbra sem pozitív. Egyszerűen nevetséges, hogy mennyi kifejezést fordítottak szó szerint, illetve túlzottan is formális stílusban ("Mozgok!"; "Patthelyzet alakult ki."; "Rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban."), esetleg sehogy ("Wilco").

A másik dolog a grafika, amit örvendetes módon szépen feltupíroztak. Kontúrosabb alakok, élénkebb színek, fejlettebb mozgatási modellek és apró kiegészítések. Például a nyitójelenetben egy romos kórházon át bóklászunk, és az egyik állványon egykor vérplazmát tartalmazó műanyag zacskók lengenek a huzatban... Az épületbelsők és általában a környezet tehát részletdúsabb lett (az első részhez képest csak fejlődni lehetett, ezt lássuk be, bár néhol még így is bántóan üres egy-egy házikó), szóval az első vizuális benyomások jót tettek a hangulatomnak, bár később azért néhány otromba grafikai megoldás is szembejött.

Vannak persze újítások a játékmenetben is. A "rálátásos" taktikai képernyőt egyszerű térképvázlat váltotta fel - a célnak megfelel ez is. A célzás olyan értelemben életszerűbb lett, hogy az irányzékon át nézve egyes részek homályosak és csak később tudunk ráélesíteni, ugyanakkor mintha rásegítettek volna céllövészeti képességeinkre, vagyis valamivel közelebb kerültünk a hagyományos FPS-ek világához. Emellett a sebzési modell is leegyszerűsödött a múlékony vörös vakságra, vagyis valamivel könnyebb dolgunk van, amennyiben kellő időt töltünk el a fedezék mögött. Mindenesetre a fekvő testhelyzet kihagyása ebben a játékban is megbosszulja önmagát, hiába létezik külön lebújási lehetőség az akadályok mentén - hadd döntsem már el én, hogy guggolni, vagy hasalni akarok. A taktikai vonal szerencsére így is hangsúlyos maradt, katonáink kommandírozása és a manőverezés révén elért eredmények most is jóleső érzéssel gazdagíthatnak az egyszemélyes hadseregeket felvonultató FPS-ek után.

A más játékokban is bevált "action cam" is feltűnik, vagyis ha fejlövést érünk el, vagy gránátunkat hajszálpontosan helyezzük, esetleg az általunk irányított támogató raj egy különösen látványos robbanást produkál a páncélököllel, akkor a kamera ráközelít és lassított felvételen láthatjuk eredményességünk bizonyítékát. A mesterlövészkedés, illetve a harckocsivezetés ezzel szemben visszatérő elem, és jót tesznek a változatosságnak.

A személyes történetet természetesen most sem kell nélkülöznünk. Matt Baker és Joe Hartsock mellett új és régi arcok bukkannak fel, és a visszaemlékezés, illetve az interjúzás helyett ezúttal testközelből, mondhatnám, "élőben" kísérhetjük hőseinket az angliai reptértől Hollandiáig, ahova a változatosság (és nem a hitelesség) kedvéért vitorlázógépen és nem ejtőernyővel érkeznek. Némelyik történeti elem kissé (vagy nagyon) erőltetettnek hatott a számomra és meglehetősen közhelyes dialógusok is előfordulnak. Hiába is nyomatták a harctéri kimerültség okozta zavarodottságot és az előző részekből továbbvezetett kérdéseket, valahogy nem áll össze a sztori, még úgy sem, hogy szinkronnal nézzük. Ugyanakkor ez a vonal újra gondoskodik arról, hogy a beavatatlan játékos is felfogja és jól megjegyezze, milyen rohadt dolog a háború, ahol az ártatlanság mellett a bajtársak is odavesznek, nem beszélve a civilekről. (A veszteségeket egyébként úgy korrigálja a program, hogy ha nagyon kevés katonánk marad, akkor a következő "feléledésünk" vagy a következő fázis elérésekor ismét maximálisra tolja vissza a létszámot...) A hangulat most is komor, így az atmoszférikus realitást (ez de jól hangzott) szerencsére nem kell nélkülöznünk. Azt is jó volt látni, hogy például a holland ellenállás tagjairól és a brit harckocsizókról is megemlékeztek, így nemcsak az amerikaiaknak tulajdonítva a diadalt.

A mesterséges intelligencia terén még mindig messze állunk az ideálistól. Bajtársaink olykor minket akadályoznak a kilövésben, máskor képtelenek két méterrel odébb állni, hogy rálátásuk legyen a célpontra, inkább tűzparancs után visszakiáltanak, hogy "Innen nem látok rájuk!". Nagy kár, mert például a páncélöklöt hordozó katona tényleg komolyan képes befolyásolni az események alakulását. (A legmeredekebb mindenesetre az volt, amikor egy erősen védett tanyaegyüttest rohamoztunk és a géppuskás osztag az ismételt parancs ellenére sem sütötte el fegyvereit, de egyetlenegyszer sem!) Az ellenfelek sem túl kreatívak, bár tény, hogy sokszor ésszerűen reagálnak az eseményekre. Maga a játékmenet hol "csőszerű", hol nagyobb mozgásteret biztosít, de az Earned in Blood után sajnos mintha kicsit visszaléptek volna ezen a téren. A haladást állandóan lelassító töltési szünetek és a néhol felesleges átvezetők is kissé suták...

A pályák között találunk sokfélét: hol termőföldeken, hol falvakban, hol romos utcákon vagy gyárépületekben küzdünk, de összességében dominál a városi környezet. Mindenféle napszakban küzdünk, ami újabb jó pont, főleg, mikor az éjszakai sötétség lassan hajnali derengésbe fordul.

A Hell's Highway negatívumai ellenére kellemes játékélményt nyújtott: a győzelmet most sem adják könnyen és 10–12 óra küzdelmet simán kiad az egyjátékos mód. Igazi újdonságokat nem kapunk, de a taktikus cselekményvezetés most sem hagyott cserben, úgyhogy a korszak szerelmeseinek mindenképp ajánlható a játék. 


Élvezetes, bár több újdonságot is elbírt volna.
Értékelés: 8/10

Pozitívumok:
*Élethű pályák
*Életszagú harc és korrekt kihívás
*Részletesebb grafika
*Csapatvezetési lehetőség
*Eddig hanyagolt téma
*Relatíve hosszú játékidő

Negatívumok:
*Igazi újítás nincs
*Se hasalási lehetőség
*A grafika színvonala változó
*Az MI-t nem fejlesztették tovább
*Ránk erőltetett magyar szinkron
*A személyes történet néhol igen közhelyes