Egy kém, aki megváltoztathatja a háború menetét 

Közeleg a normandiai partraszállás 70. évfordulója. S bár a 65. idején (és persze máskor is) már számos releváns filmet és könyvet bemutattam, maradt még jó pár a témában, úgyhogy a következő napokban ezekből fogok mazsolázni. Elsőként pedig egy olyan klasszikust veszek elő, mely a D-nap előtt zajló hírszerzési küzdelmet személyes síkon próbálja meg elmesélni.

1944 tavaszán mindkét oldal feszülten várta már a partraszállást. A németek több információt is kaptak arról, hogy Délkelet-Angliában Patton hadserege javában gyülekezik és minden bizonnyal Calais-nál fogja megkísérelni az átkelést. Mindez valójában csak elterelésként szolgált: a hírhedt tábornok egy fantomhaderőt parancsnokolt. A támaszpontok csak díszletek voltak, az itt összpontosított repülőgépek és járművek pedig furnérból vagy felfújható gumiból készültek. A trükk fényesen bevált, de azokban a hónapokban a szövetséges hadvezetés komolyan aggódott amiatt, hogy egy német kém esetleg felfedezi, valójában egyetlen hatalmas blöff az egész…

Ken Follett fiktív történetében egy német mesterkém – fedőnevén a Tű – tevékenységét követi nyomon, aki a háború előtt költözött Angliába és éveken át, számos személyazonosságot használva és különböző városokban lakva látta el hírszerző feladatát. Profizmusát bizonyítja a tény, hogy az angolok ennyi idő alatt sem tudták lefülelni. 1944 tavaszán azt a megbízatást kapja, hogy személyesen nézzen utána Patton hadseregének és mérje fel valós erejét, utána pedig jusson vissza a kontinensre.

A regény nem hiába lett annyira népszerű. Amellett, hogy történelmileg hiteles – ideértve a legapróbb részleteket, amilyenek a háborús Anglia mindennapjait érintik –, valóban feszültségteljes, izgalmas, emellett pedig emberi. Follett nemcsak a Tű személyes történetét dolgozta ki aprólékosan, hanem a többi (néha még az egyszer feltűnő) mellékszereplőknek is arcot tudott adni: a rokkant RAF-pilóta és felesége, Lucy, illetve a kémelhárításnál dolgozó Godliman sorsa így fonódik össze a Tűével, aki a háború kimenetelének kulcsát tartja a kezében. Hozzátehetném még, hogy Follett annak is rendesen utánanézett, hogyan él és működik egy kém ellenséges területen. Mindezek a tényezők teszik a kötetet valóban letehetetlen olvasmánnyá. 

11 óra 30 perckor bukkant az első jeleire annak, hogy katonai tevékenység folyik a környéken. Nagyon furcsa jelek voltak.
Kibújt a hold, és Faber körülbelül negyedmérföldnyire maga előtt több sor földszintes építményt pillantott meg, olyan félreismerhetetlen precizitással elrendezve, mint egy katonai barakktábor. Azonnal hasra vetette magát, de máris kételkedett annak valódiságában, amit látni vélt. Tudniillik, nem volt sehol világosság, és hangokat sem hallott.
Tíz percig feküdt mozdulatlanul a földön, hátha véletlenül adódik valami magyarázat a dologra, de nem történt semmi, csak egy borz tévedt a látókörébe, észrevette őt és elillant.
Faber óvatosan elkezdett előrekúszni. Amikor közelebb ért a barakkokhoz, rájött, hogy azok nem csak lakatlanok, hanem még be sincsenek fejezve. A legtöbb csak négy sarokoszlopra fektetett tetőből állt. Némelyiknek fala is volt, de csak egy.
Hirtelen megtorpant, mert hang ütötte meg a fülét; egy férfi nevetett. Mozdulatlanul feküdt és figyelt. Gyufa lobbant, de rögtön ki is aludt, két vörösen izzó fénypontot hagyva maga után az egyik befejezetlen barakkban: ott voltak az őrök.
Faber megtapogatta a stilettót a zubbonya ujjában, aztán ismét kúszni kezdett a tábornak az őröktől messzebb eső oldala felé.
A félig megépített barakkoknak nem volt se padlójuk, se alapzatuk. Nem álltak körülöttük az építkezéseknél használt járművek, se talicskák, se betonkeverők, és nem volt sehol egyetlen ásó, egyetlen téglarakás sem. A tábortól sáros ösvény vezetett a mezőn keresztül, de a kerékpárnyomokat már kezdte benőni a tavaszi fű: az ösvényt mostanában nem nagyon használták.
Olyan volt az egész, mintha valaki tízezer katonát akart volna itt elszállásolni, aztán néhány héttel az építkezés megkezdése után meggondolta volna magát.
Ugyanakkor volt valami a dologban, ami sehogy sem vágott össze ezzel a magyarázattal.
Faber nesztelenül bejárta az egész tábort, éberen figyelve, hogy nem jut-e eszükbe az őröknek őrjáratot tartani. A tábor közepén egy csomó katonai jármű állt. Ócska és rozsdás volt valamennyi, és mind ki volt belezve - egyikben sem volt se motor, se egyéb belső alkatrész. De ha valaki elavult járműveket akart kibelezni, miért nem dobta vázukat a szemétbe?
Azok az építmények, amelyeknek legalább egyetlen faluk volt, mind a legszélső sorokban álltak, mégpedig azzal az egyetlen falukkal kifelé. Olyan volt az egész, mint egy filmgyári díszlet, nem olyan, mint egy építkezés.
Faber úgy érezte, hogy mindent megtudott erről a helyről, amit csak megtudhatott. A tábor keleti szélére sétált ott négykézlábra ereszkedett, és addig kúszott, amíg egy sövény mögé nem jutott, ahol már nem vehették észre. Fél mérfölddel odébb érve, egy emelkedésnek majdnem a tetejérő1 visszanézett. Amit látott, megint pontosan olyan volt, mint egy barakktábor.
Egy gondolat villant az agyába, és kezdett egyre inkább alakot ölteni. Hagyta. 
A terep viszonylag még mindig sík, volt, csak itt-ott volt rajta egy-két enyhe gyűrődés, meg erdőfoltok és mocsaras cserjék, amelyeket Faber persze kihasznált. Egyszer meg kellett kerülnie egy tavat, amelynek tükre ezüstösen csillogott a holdfényben. Bagolyhuhogást hallott, és amikor abba az irányba nézett, meglátott a távolban egy roskadozó csűrt.
Öt mérfölddel távolabb pedig megpillantotta a repülőteret.
Rengeteg repülőgép állt ott. Volt köztük bőven világítóbombák ledobására való Pathfinder, a terep megpuhítására való Lancaster és amerikai B-17, felderítésre és géppuskázásra való Hurricane, Spitfire és Mosquito, egyszóval volt ott egész Franciaország elözönlésére elegendő repülőgép.

A repülőgépek futóműve belesüppedt a puha talajba. Kivétel nélkül mindegyiké. Hasig álltak a sárban.
És itt sem látott világosságot. Es hangokat sem hallott. Faber megint úgy járt el, mint az előbb: hason kúszott a repülőgépek felé, amíg fel nem fedezte az őröket. A repülőtér közepén állt egy kis sátor, annak a ponyváján szűrődött át halványan egy lámpa fénye. Két, legfeljebb három katona lehetett benne.
Minél közelebb ért Faber a repülőgépekhez, annál laposabbnak látszottak. Mintha rájuk tapostak volna.
Elért a legelső repülőgéphez, megtapogatta, és elképedt. Fél hüvelyk vastag furnérlemezből volt kivágva, olyan alakúra: mint egy Spitfire, be volt festve, ahogy a repülőgépeket álcázni szokták, és kötelekkel volt a földhöz erősítve.
Kivétel nélkül ugyanilyen volt a többi repülőgép is.
Volt belőlük több, mint ezer.
Faber felállt, szeme sarkából a sátrat figyelve, hogy ha mozgásnak csak a legkisebb jelét is látná, azonnal hasra vethesse magát. Körbejárta az egész színleges repülőteret, megnézte a színleges vadászgépeket és bombázókat, összefüggésbe hozta a látottakat a barakkdíszletekkel, és levonta belőle a következtetéseket.
Már tudta, hogy ha folytatja a kutatást, nyilván talál még több ilyen repülőteret és félig megépített barakktábort is. Es ha elmegy a Wash-öbölbe, ott bizonyára talál egy flottára való, furnérlemezből készült rombolót és csapatszállító hajót is.
Óriási, gondosan kitervelt költséges és dühítő blöff az egész.
Persze azt, aki közelről nézte, nem lehetett volna bolonddá tenni vele. De hát nem is földi megfigyelők megtévesztésére szánták.
Hanem arra, hogy azokat tévesszék meg, akik a levegőből látják.
Még egy legújabb típusú felvevőgépekkel és igen érzékeny. filmekkel felszerelt, alacsonyan szálló felderítő repülőgép is nyilván csak olyan felvételekkel térhet innen haza, amelyek vitán felül mérhetetlen mennyiségű ember és gép összevonására mutatnak.
Nem csoda, hogy a vezérkar a Szajnától keletre várja az inváziót.
Sejtette, hogy a megtévesztő manővernek egyéb elemei is vannak. Az angolok titkos rádióadásaikban nyilván utalnak a FUSAG-ra, olyan kódot használva, amelyről tudják, hogy könnyen megfejthető. És nyílván hamis kémjelentéseket is küldenek a spanyol diplomáciai futárpostával Hamburgba. A lehetőségek száma végtelen.
Az angoloknak négy évük volt, hogy felfegyverkezzenek Franciaország elözönlésére. A német hadsereg zöme Oroszország ellen harcol. Ha a szövetségeseknek sikerül megvetniük a lábukat francia földön, nem lehet többé megállítani őket. A németeknek csak egyetlen esélyük van: ha már a partraszálláskor rajtaütnek a szövetséges katonákon, és megsemmisítik őket, amikor elhagyják a csapatszállító hajókat.
Ha nem a megfelelő helyen várják őket, ezt az egyetlen esélyt vesztik el.
Faber előtt hirtelen megvilágosodott a szövetségesek haditerve. Egyszerű volt - és kétségbeejtő.
Figyelmeztetnie kell Hamburgot!
Tűnődni kezdett, vajon hisznek-e majd neki.
Egy háború stratégiáját ritkán módosítják egyetlen ember szava alapján. Az ő rangja rendkívül magas, de vajon magas-e ennyire?
Bizonyítékot kell szereznie, és el kell juttatnia Berlinbe.
Fényképekre van szüksége.
Felvételeket kell készítenie erről a gigantikus fantomhadseregről, aztán el kell mennie Skóciába, fel kell szállnia a tengeralattjáróra, és személyesen kell átadnia a fényképeket a Führernek. Ennél többet nem tehet.
A fényképezéshez világosságra van szüksége. Várnia kell hajnalig.
Errefelé jövet, nem messze innen, látott egy roskadozó csűrt, ott eltöltheti az éjszaka hátralévő részét. Megnézte az iránytűjét, és elindult. A csűr messzebb volt, mint gondolta; egy óra hosszat kellett gyalogolnia, míg elérte.
Lyukas tetejű, ócska faépítmény volt. A patkányok már rég elhagyták, mert nem találtak benne több ennivalót, csak a szénapadláson voltak denevérek.
Faber lefeküdt néhány deszkára, de nem hagyta aludni a tudat, hogy most már személy szerint ő az, aki képes megváltoztatni egy rendkívül fontos hadművelet menetét.
A nap 5 óra 21 perckor kelt. Faber 4 óra 20 perckor hagyta el a csűrt.
Noha nem aludt, a kétórai mozdulatlan fekvéstől kipihentnek érezte magát, izgalma is lecsillapodott, egyszóval kitűnő hangulatban volt. A felhőket elfújta a nyugati szél, s noha a hold már lement, a csillagok még ragyogtak.
Jól számította ki az időt. Az égbolt észrevehetően kivilágosodott, mire újból megpillantotta a "repülőteret".
Az őrök még a sátrukban voltak. Ha szerencséje van, még alszanak is. Faber tapasztalatból tudta, hogy éjszakai őrségben az utolsó néhány órában a legnehezebb ébren maradni.
Ha mégis kijönnének, kénytelen lesz megölni őket.
Gondosan kiszemelte a helyet, ahonnan fényképezni fog, és megtöltötte a Leicát egy tekercs 35 milliméteres, igen fényérzékeny Agfa filmmel, amelyre 36 felvételt lehetett készíteni. Remélte, hogy a film semmit sem veszített érzékenységéből, noha még a háború előtt vette, és azóta a bőröndjében tárolta. Angliában manapság nem lehetett filmet vásárolni. Nem történhe tett semmi baja, hiszen jól lezárt tasakban volt, és hő sem érte.
Mikor a nap vörös pereme a horizont fölé emelkedett, elkezdett fényképezni. Egy sor felvételt készített, a legkülönbözőbb szögekből és távolságokból, utolsónak egy közelképet az egyik fantomrepülőgépről. A képek meg fogják mutatni a látszatot is meg a valóságot is.
Éppen az utolsó felvételt készítette, amikor mozgást vett észre a szeme sarkából. Hasra vetette magát és bekúszott az egyik furnérlemezből készült Mosquito alá. Az egyik katona jött ki a sátorból, néhány lépést, tett előre, és a földre vizelt. Nyújtózott, ásított egyet, aztán cigarettára gyújtott. Körülnézett a repülőtéren, dideregve megborzongott és visszatért a sátorba.
Faber felállt és szaladni kezdett. Negyed mérföld után visszanézett. Már nem látta a repülőteret. Nyugati irányba tartott, a barakkok felé.
Ezt nyilván nem mindennapi kémbravúrként fogják elkönyvelni. Hitler egész életében arra vágyott, hogy mindig ő legyen az egyetlen, aki mindent tud. Az az ember, aki kézzelfoghatóan bizonyítani tudja, hogy ismét a Führernek van igaza, és a szakértők mind tévednek, kétségtelenül többre számíthat egy vállveregetésnél. Faber tudta, hogy Hitler már eddig is őt tartotta az Abwehr legjobb ügynökének; ez után a diadal után nyilván megkapja Canaris munkakörét.
Ha sikerül végrehajtania a bravúrt.
Nagyobbakat kezdett lépni, húsz yardot ügetett, húszat lassan ment, a következő húszat ismét ügetve tette meg és így tovább, úgyhogy 6 óra 30 perckor vissza is ért a barakkokhoz. Már fényes napvilág volt, tehát nem mehetett közel hozzájuk, mert az itteni őrök nem sátorban ültek, hanem az egyik falak nélküli kalyibában, ahonnan minden irányba szabad kilátásuk nyílt. Faber hasra feküdt a sövény mellett, és fényképezni kezdett így, a távolból. A közönséges másolatokon csak egy barakktábort fognak látni, de ha kellő mértékben felnagyítják a képeket, az átejtés minden részlete lelepleződik rajtuk.
Mire visszaindult a bárka felé, harminc felvétel volt a filmen. Megint nagyon sietett, mert most már csakugyan borzasztóan gyanús volt: egy tetőtől talpig feketébe öltözött férfi, vállra akasztós táskájával, amint éppen egy tiltott terület térségein üget keresztül…
Egy óra múlva ért a kerítéshez, közben nem látott semmit, csak vadlibákat. Mikor már a drótsövény másik oldalán volt, mérhetetlenül megkönnyebbült. A kerítésen belül az öltözéke ellene szólt, a kerítésen kívül mellette: visszatérhetett a madarakat leső, horgászó, békés vitorlázó szerepéhez. A legkockázatosabb szakaszon túl volt.

Az először 1978-ban kiadott könyvből már három évvel később filmet készítettek, Richard Marquand (A jedi visszatér, Kicsorbult tőr) rendezésében. A főszereplő Donald Sutherland ismét csak bizonyítja benne, hogy színészként szinte páratlan átváltozóművész – a Tű egyik leghíresebb alakítása, melyben tökéletesen meg tudta ragadni a hatékony, de közömbösségig kegyetlen kém figuráját. Ugyanakkor dicsérném Kate Nelligent is, aki remekel a gyönyörű, de elhanyagolt feleség szerepében. Ugyanakkor nagy kár, hogy a 107 perces játékidő közel sem elég ahhoz, hogy visszaadja a regény számos cselekményszálát és szereplőjét. Mindazoknak, akik olvasták már, amolyan összefoglaló jelleggel idézheti meg a történetet, de az összhatás lényegesen szegényebb. Arra viszont talán jó, hogy kedvet csináljon a könyvhöz.

A regény már számos kiadást megért nálunk, és nemcsak az antikváriumokban fordul elő. A film DVD-n kapható. Angol, magyar és lengyel hangsáv, ugyanilyen, illetve ivrit és görög feliratok járnak hozzá, extrák nélkül.

Ha érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim - könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről -, akkor
IDE KATTINTS.

Tű a szénakazalban
(The Eye of The Needle)
Írta: Ken Follett
Fordította: Szíjgyártó László
Magvető – Merényi Kiadó 1993
344 oldal

A könyv lényegesen jobb...
Értékelés: 6/10

Tű a szénakazalban
(The Eye of The Needle)
20th Century Fox 1981
Háborús dráma (107 perc)
Rendező: Richard Marquand
Főszereplők: Donald Sutherland, Kate Nelligan
Zene: Rózsa Miklós