FILM: Fogd a pénzt és fuss
2013. március 25. írta: Monty H.

FILM: Fogd a pénzt és fuss

"Csak semmi cicó, nálam van a slukker..."

Lassan annak is húsz éve lehet, hogy ezt a filmet először láttam a tévében. Az 1969-es vígjáték Woody Allen második rendezése és negyedik filmszerepe volt. Nem mellékesen íróként is benne volt a keze...
fogdapenzt1.jpgVirgil Starkwell élete sohasem volt fenékig tejfel. Már gyerekként is kétbalkezes és magányos fiúcskának ismerték, aki felnőtt korára sem lett sokkal talpraesettebb. Nem csoda, hogy egy idő után rossz útra tért és lopással, rablással, később pedig egyenesen bankrablással próbálta megkeresni kenyerét. Próbálta, mert menni ugyan nem ment neki. De legalább megismerhette későbbi feleségét és persze számos hasonló érdeklődésű fickót – a börtönben...
fogdapenzt2.jpgEz volt állítólag az első, széles körben ismertté vált, úgynevezett "mockumentary", vagyis áldokumentumfilm. A csetlő-botló Virgil életét ugyanis portréfilmként, többek között kandikamerás felvételek és interjúk révén ismerhetjük meg, miközben a narrátor hótkomolyan kommentálja az eseményeket. Tényleg haláli. Woody itt-ott kissé abszurd humora persze nem csak ennyiből áll, és aki hallotta már a tőle származó elmés idézeteket, nagyjából sejtheti, hogy miféle párbeszédek röpködnek itt... Egy szóval, remek kikapcsolódást nyújt a film, mindenkinek ajánlom.
fogdapenzt3.jpgA forgatás idején Allen nem bízott eléggé magában, ezért a direktori feladatokat legszívesebben átadta volna másnak, de ez nem jött össze. A helyszínen azonban már kiválóan ment neki a rendezés, és bár viszonylag feszes tempóban kellett leforgatni a filmet, nem okozott csalódást a stábnak. Saját vágása viszont nem nyerte el a stúdió tetszését, ezért Ralph Rosenblum segítségével újra nekiültek és így született meg a végleges verzió. 

A film számos tévés sugárzást ért meg nálunk, de DVD-n még mindig nem kapható. Pedig a magyar szinkron egyszerűen fenomenális. Szerencsére végignézhető a YouTube-on, lásd fent.

Kiváló komédia.
Értékelés: 9/10

Fogd a pénzt és fuss (Take The Money And Run)
MGM 1969
Vígjáték, krimi (85 perc)
Rendező: Woody Allen
Szereplők: Woody Allen, Janet Margolin
Zene: Marvin Hamlisch

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr795166397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása