KÖNYV: A legvitézebb huszár (Jókai Mór)
2012. július 29. írta: Monty H.

KÖNYV: A legvitézebb huszár (Jókai Mór)

Huszárok, nyeregbe!

Simony József huszárezredes neve nem most kerül először terítékre ezen a blogon, hiszen a témában tavaly nyáron már bemutattam Ordas Iván kiváló regényét, s nemrég beszereztem a Szent István Társulat által tavaly újra kiadott kötetet, mely Jókai Mór nevéhez fűződik.

Simonyi_obester jokai.JPGAz 1848-49-es szabadságharc vérbe fojtása után kortársaihoz hasonlóan Jókai is szívesen írt volna a hősi múltról – ha a cenzúra ugyan nem lett volna annyira éber. Így tehát nagy ravaszul egy olyan történelmi korszakot választott magának, amikor az osztrákok korántsem álltak a történelmi helyzet magaslatán, ugyanakkor egy magyar huszár többször is kisegítette őket a csata mezején, de úgy, hogy neve nemcsak hazánkban, hanem egész Európában híres lett, s joggal. Így tehát megszületett egy olyan könyv, mely inkább beszámoló, mint regény, s durván százoldalas hosszával sem tör a Jókai-életmű nevesebb darabjainak babérjaira, ugyanakkor kalandos, lelkesítő és hazafias alkotás. Ne is várjuk tehát, hogy az Ordaséhoz hasonló, Simonyi egész életére részletesen kiterjedő olvasmányt kapunk: ez a kötet inkább az ifjúság kezébe szánt rövid, szórakoztató, ugyanakkor tartalmas könyvecske, melynek külön zamatot ad a 19. századi írói stílus is. Valóságtartalmáról a már Jókai idejében is elérhető számos forrásanyag gondoskodott – ezeknek hála azok is találnak itt újdonságot, akik a fent említett regényt már olvasták.

„Magam is megdöbbenek, amikor ezt a címet leírom; hisz’ ez a szó: „huszár” már maga is annyit jelent, mint „legvitézebb”. Ki érdemli meg azt, ahogy a történet által, a költők nyelvén s a köznép danáiban „hősök hősének” neveztessék?
Pedig mégis igazam van.
Volt egy férfi – nem is olyan régen halt meg – aki amellett, hogy tökéletes eszményképe lehet egy csupán a költők agyában született középkori lovaghősnek, valódi élő mintája marad egy tetőtől talpig magyar vitéznek: annak is pedig huszárnak; olyan huszárnak, akiről azután a többit szabják.
Ez a férfi volt Simony József ezredes.”


Jókai Mór előszava

A Szent István Társulat Prima Könyvek elnevezésű sorozata bevallottan a magyar történelem hős fiait szándékozik bemutatni a mai fiatalságnak. Ennek fényében a másik két kötet, a Nagy idők nagy hősei (Krúdy Gyulától) a szabadságharc, A fogyó hold (Herczeg Ferenctől) pedig a török háborúk  magyar katonáiról szól. Szó szerint idézve a kiadó szavait: „A jövő nagyjai talán már köztünk járnak, de addig is, míg színre lépnek, ne hagyjuk eltörlődni sírban nyugvó hőseink emlékét!” Úgy legyen.


A legvitézebb huszár
Írta: Jókai Mór
Szent István Társulat 2011
112 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr64636556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása