Fekete pilóták háborúja

A háborúk történetének agyonhallgatott epizódjai mindig is jó alapot szolgáltattak egy-egy filmhez, más kérdés, hogy ezek minősége igencsak hullámzó – gondoljunk csak A fegyverek szava vagy Az eltűnt ezred című alkotásokra, melyek az amerikai szolgálatban álló navaho, illetve japán katonák hőstetteiről szólnak. A Red Tails az Egyesült Államok légierejének első, tisztán fekete bőrű pilótákból álló alakulatának történetét meséli el, akik szintén rögös utat jártak be, míg megkapták az igazi elismerést.

A 332. amerikai vadász-század 1944-ben Olaszországban állomásozik. A fekete pilóták kisegítő feladatokra vannak kárhoztatva: járőröznek, a hátországban ellenséges konvojokat és vasutakat támadnak, de légi harcot még nem is láttak. Washingtonban ezalatt viták folynak arról, van-e értelme egyáltalán néger pilótákat szolgálatban tartani – ám az Európa belsejébe repülő nehézbombázóknak megbízható fedezet kell, így hőseink végül bizonyíthatják rátermettségüket…

Akik ismerik a témába vágó filmeket, azok persze megjegyezhetik, hogy pontosan ebből az alapanyagból már készült tévéfilm, Pilóták háborúja (Tuskegee Airmen) címmel 1995-ben, az akkor még ifjú Laurence Fishburne főszereplésével. Ez a darab a kor színvonalán tisztességesen sikerült, bár tudomásom szerint közel sem olyan ismert. A légi harcokat bemutató képsorokban pedig akadt némi gond a géptípusok hitelességével és persze egy-egy snittet archív, fekete-fehér felvétellel helyettesítettek. A Red Tails a fenti szempontokból mindenképp előrelépést jelent, hiszen amellett, hogy eleve mozifilmként jelent meg, olyan producerekkel büszkélkedhet, mint George Lucas és Rick McCallum, és persze a digitális technika sem maradt tétlen a projekt során. Lássuk tehát először is a pozitívumokat.

Először is rég láttunk már ízig-vérig repülős filmet. A nagy elődök – Az angliai csata, Végső visszaszámlálás, Top Gun, Memphis Belle, Vadászpilóták – hagyományait követve újra átélhetjük – legalább egy picit – a katonai repülés feszültségteljes, de mindenképp izgalmas élményét. Ez máris olyan dolog, amiért érdemes egy filmért lelkesedni, még akkor is, ha egyébként nem minden szempontból magasztalható. Ráadásul a CGI-technika jóvoltából többé szakértői szemmel sem kell aggódnunk amiatt, hogy egy-egy géptípus vagy festés nem passzol, vagy hogy egyetlen snittet háromszor is láthatunk, mert a levegőben felvett anyagból nem futotta többre. Ilyen szempontból a digitálisan összeállított filmek mindig is előnyben voltak, de megjegyezném, hogy továbbra is nagyra tartom azokat a filmeseket, akik kamerával rögzítették azt, amit később összevágtak. (Ilyen szempontból valószínűleg a francia gyártású Vadászpilóták az etalon, főleg azért, mert a néhány évvel ezelőtt készült alkotásban már meglett volna a lehetőség a CGI használatára, mégis maradtak a hagyományos – és igen drága – módszereknél.)

Mindez persze azt is jelenti, hogy a repülős jelenetek már-már túlzottan is tökéletesek, hiszen olyan kameraállások és olyan – a fizikának esetleg ellentmondó – manőverek követik egymást, amikről ordít, hogy csakis digitálisan oldhatták meg. A repülés és a repülőmakettezés szerelmesei mindenesetre gyakran fel fognak sóhajtani egy-egy snittnél, már csak azért is, mert ritkán látható géptípusokból nem lesz hiány. Előfordul itt P-40, P-51, B-17, Bf.109, Me-262, sőt, Ju-87 Stuka is.

A légi harcok prezentálása mellett kitérnek a faji szegregációval járó hátrányokra, a hátországban folytatott politikai csatározásokra, a pilóták magánéletére, és némi olcsó romantika sem maradhat el. Kitalálható persze, hogy ezenközben át kell esnünk néhány kötelező közhelyen is (pl. a néger pilótát nem tűrik meg a tiszti klubban), de ezek egy része nem annyira bántó. Ami mégis, az leginkább a németek bemutatásakor jön elő. Ez az a pont, ahol Hollywood már régen lemaradt és a jelek szerint nem is szeretnének ezen változtatni. A filmnek ugyanis visszatérő figurája a kék szemű, szőke árja pilóta, aki már tekintetével egyértelművé teszi, hogy GONOSZ, később pedig még az is kiderül, hogy rasszista… Ami a forgatókönyv egészét illeti, sokszor éreztem úgy, hogy A Vörös Báró köszön vissza: a bő kétórás film meglehetősen feszes, ami még jól is elsülhetne, de a kritikák szerint pont ettől lett felszínes és (ezúttal) negatív értelemben képregényes. Ezek mellett a hadtörténeti tévedések szót sem érdemelnek, viszont Lucas megkapta azt a (részben jogos) kritikát, hogy gőze sincs az igazi háborúról és maradjon inkább a sci-fi műfajánál.

A szereplők nagy része viszonylag ismeretlen. Kivétel Cuba Gooding Jr. Ő egyébként az előző feldolgozásban, a már említett Pilóták háborújában is szerepelt, de a jelek szerint kötelező őt szerepeltetni, ha a feketék egyenjogúsága szóba kerül (lásd Pearl Harbor, Férfibecsület). Kisebb szerepben előkerül még Lee Tergesen (Gyilkos megszállás) és Gerald McRaney (A szupercsapat) is.
A film durván 58 millió dollárba került, és május végéig alig 50 milliót hozott vissza. A DVD-forgalmazásból talán még valamennyi befolyik majd, de a kritikákat látva ez erősen kérdéses.

Látványos, de itt-ott igencsak közhelyes repülős film.
Értékelés: 5/10

Red Tails
20. Century Fox 2012
Háborús dráma (122 perc)
Rendező: Anthony Hemingway
Szereplők: Terrence Howard, Cuba Gooding Jr., Nate Parker
Zene: Terence Blanchard