FILM: Lovagok háborúja - Harc a végsőkig
2012. március 03. írta: Monty H.

FILM: Lovagok háborúja - Harc a végsőkig

Védd magad, ha tudod

A középkori kalandfilm zsánere az utóbbi években kissé háttérbe szorult, ám azért időről-időre előrukkolnak egy-egy újabb darabbal. Sajnálatos, hogy a témában mostanában nem készült időtálló alkotás (az általam is bemutatott Robin Hood, illetve a Mennyei királyság is több sebből vérzett). A Lovagok háborúja viszont egy állítólag elhallgatott történelmi epizódot kíván bemutatni, s mivel az előzetes is látványos volt, érdeklődéssel ültem le megnézni. 

Anglia, 1215. Földnélküli Jánosnak nem áll jól a szénája a szigetországban. Francia birtokait elveszítette, a népet súlyosan megadóztatta, báróit pedig szintén magára haragította. A nemesek által rákényszerített Magna Charta jóvoltából viszont hatalma megrendül, s sokan úgy vélik, végre normalizálódhat a helyzet. Nem így történik. Az uralkodó és a felkelők véres polgárháborút vívnak, s eközben Rochester vára is fontos szerepet kap, mint Dél-Anglia egyik legfontosabb erődítménye. Ide szorul be egy templomos lovag vezetésével néhány elszánt harcos, akik igyekeznek János támadásait visszaverni, míg nem érkezik számukra segítség...

Nos, azt leszámítva, hogy a kétórás játékidő kissé soknak érződik a vége felé, egész korrekt az összhatás. A karakterábrázolást nem vitték túlzásba, az érzelmi vonal kissé sekélyes, de a markáns arcoknak hála mégis mindenkit tudunk hova tenni. A párbeszédek színvonala hullámzó, de többé-kevésbé a helyükön vannak. A fényképezés és a vágás kiváló, a díszletek és jelmezek valósághűek, a filmzene az átlagosnál jobb. A csatajeleneteknél az emberközeli perspektíva és a kézikamerás felvétel dominált, és összességében tisztességes minőségű snittek készültek. (Apropó, a brutalitási szint itt a hitelesség velejárója, ezért akad egy-két húsbavágó rész is, ami egyeseknek túl sok lesz...) Így tehát az összhatás szerintem meggyőzőbb, mint például a Ridley Scott-féle Robin Hood esetében, különösen, ha azt vesszük, hogy független stúdió munkája volt az egész. Egy esélyt mindenképp érdemes adni neki...

Ami a történelmi hátteret illeti, Rochester vára valóban ostrom alatt állt akkoriban, bár nem húsz, hanem durván száz védő harcolt a falakon. Az erődítmény pedig nem önmagában állt, hiszen a város akkoriban már létezett. A várúrnő némely öltözéke pedig középkori szinten túlságosan is szexire sikerült. S a filmet lezáró narrátor is téved egy-két részletet tekintve... (Azt már meg sem említeném, hogy a szerepük szerint dán harcosok magyarul beszélnek, de pont nekünk ez olyan "hiba", ami inkább poén — viszont arcuk kék csíkosra kenése zavaró módon A rettenthetetlent idézi, de teljesen szükségtelenül.)

A színészek egy része innen-onnan ismerős, köztük találjuk James Purefoyt (Solomon Kane, Róma), Brian Coxot (Trója, A rettenthetetlen), Kate Marát (Orvlövész, 127 óra), Derek Jacobit (Gladiátor, A király beszéde) és Charles Dance-t (Alien3, Trónok harca) is.

Tisztességesen összerakott középkori kalandfilm, de semmi több.
Értékelés: 5/10

Lovagok háborúja (Ironclad)
Silver Reel 2011
Történelmi, kaland, akció (121 perc)
Rendező: Jonathan English
Szereplők: James Purefoy, Brian Cox
Zene: Lorne Balfe

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr954076379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2012.03.04. 19:24:24

Ridley Scott mostanában moziba került filmjei mind az a csapdát rejtik, hogy valójában sohasem az egész, kész filmet látjuk szélesvásznon.

A két említett mozi a Robin Hood és főleg a Mennyei királyság sokkal, de sokkal jobb a csak a DVD-re készült rendezői változatban.

Scott rendezői változatai bő 1 órával tovább tartanak, ráadásul teljesen átvariálják az eredeti történetet.

A Robin Hood esetében eléggé feljavítja a filmet a rendező vágás, meg a plusz játékidő.

A Mennyei királyság viszont mondhatni újjászületik, egy egészen más filmmé válik Scott hosszabb, összehasonlíthatatlanul jobb változatában.

Nem tudom melyiket láttad a két említett moziból, de ha bármelyikből kimaradt a rendezői változat érdemes pótolni, főleg a Mennyei királyság esetében.

symor 2012.03.04. 19:41:56

Hopsz, csak most látom, hogy a Mennyei királyságból már megnézted a rendezőit.

Nézd meg a Robin Hoodból is, ha még nem volt meg :)

Egyébként inkább elnéznék egy sorozatot erről az időszakról, az HBO kíváló Game of Throne sorozatához hasonlóan.
Remélem már itt belenézett mindenki (szigorúan eredeti hanggal, felirattal!).
Ha nem kedvcsináló a kötelező programhoz: www.youtube.com/watch?v=K102FtzwqpE

Visszatérve a témához a "Tengerentúl" (a közel-keleti keresztény királyságok összefoglaló neve) történeti korszakába helyezve simán elnéznék egy hasonlóan szövevényes, merész és nagyra törő szériát.

Monty H. 2012.03.05. 23:05:20

A Mennyei királyság sajnos a rendezői változattal sem tudta levetkőzni az alapvető hibát: a főhős túlzottan sablonos és egyszerű - mindenki más korrekt és hiteles. Viszont a sorozat ötletét támogatnám, mivel nagyon jó lenne bemutatni a középkor egyik legjelentősebb eseménysorát, mely mind az európai, mind a közel-keleti kultúrákra nagy hatással volt és bőven lenne mit mondani róla.

A Trónok harca azért is tetszik, mert nem megtörtént eseményeken alapul, hanem fantasy, mégis könnyű azonosulni a szereplőkkel, de nem kell történelmi hibák miatt aggódni. És persze aprólékosan kidolgozott, igényes széria.
süti beállítások módosítása