Egy vonatkozó film és egy idevágó emlékmű után most már az idevágó könyvet is be kell mutatnom... Az egész ott kezdődött, hogy 2006-ban a londoni Imperial War Museum időszaki kiállítással emlékezett a háborúban elpusztult állatokra, s az összegyűjtött anyagból megszületett egy lenyűgöző kötet is, The Animals' War címmel, Juliet Gardiner tollából.

A tárlatot volt szerencsém látni, és meg kell mondjam, szívszorító érzés volt végignézni a kiállított tárgyakat, mind pozitív, mind negatív értelemben. Megemlékeztek mindenről, ami a témához kapcsolódik: aknakereső disznókról, csatalovakról, kabalaállatokról, postagalambokról, de kitértek ezek irodalmi vagy filmes megjelenéseire is (például a Vadgalamb című animációs filmre). A legvégén nagyon sajnáltam, hogy néhány hét múlva lebontják a kiállítást; azt hiszem, ha már van saját emlékművük, akkor egy állandó tárlatot is megérdemelnének, lehetőleg Londonban.

Visszatérve a kötetre, a kiadványt nem meglepő módon a múzeum publikálta. A nagyméretű, keményfedeles könyv már megjelenésével is tiszteletet parancsol, de ha belelapozunk, akkor csak fokozódik ez az érzés. Kiváló papírminőség, bőséges képanyag (festmények, plakátok, rajzok és fotók), illetve részletes szöveg jellemzi az oldalakat.

A szerző nagyjából tematikus fejezetekkel dolgozik, kitérve eközben a lovakra, tevékre, öszvérekre, elefántokra, kutyákra, galambokra, és így tovább, ám nemcsak a csatatéren, hanem a hátországban. Olyan mellékes témák is előkerülnek, mint például az állatok gáztól való védelme, a harceszközökön feltűnő állati vonatkozású festések, a bevetett állatok vizuális álcázása, illetve egy-egy kiemelt példa is olvasható a leghíresebb példányok történetéről.

Nem ez volt angol nyelvterületen az első kötet a témában. Jilly Cooper Animals in War című könyvét is gyakran emlegetik, s a fenti munka előszavát is ő írta. Ez több kiadást is megért és szerencsére a mai napig kapható, viszont nem album, hanem egy számos képet tartalmazó anekdota-gyűjtmény. Míg Juliet Gardiner inkább történeti, hadtörténeti és praktikai szemszögből vizsgálja a témát, Cooper - akinek ez volt az első katonai vonatkozású munkája! - a személyes sztorikból szemezget, közben kitérve az állatok hadi alkalmazásának néhány részletére is. Olvasmányos, szívbemarkoló, olykor nevettető műről van szó, melyet alacsony ára miatt minden érdeklődőnek szeretettel ajánlok.

Sajnálatos módon egyik kiadvány sem jelent meg magyarul...

Az egyik leghíresebb hadiállat: Wojtek, a medve
A II. lengyel hadtest 22. tüzérségi támogató zászlóaljának ez a szíriai medve lett a kabalaállata. 1942-ben épp Perzsián utaztak át, mikor rátaláltak az elárvult bocsra. Mindenfélével etették,  de szívesen elrágcsálta akár a cigarettát is - amikor épp nem szívta el. Megtanították tisztelegni is, s mikor az alakulatot Észak-Afrikából Olaszországba szállították, közlegényként sorolták be, hogy a papírmunkánál ne legyen gond belőle. Amúgy is együtt élt a katonákkal, és sok kollégájával ellentétben akkor sem vadult el, amikor idősebb lett.
Leghíresebb csínytevését akkor követte el, amikor egy támaszponton belegabalyodott néhány szárítókötélbe, rajta egy női alakulat száradó alsóneműivel: a rácsavarodott bugyikkal és melltartókkal utána fel-alá parádézott. Gazdája úgy lehordta, hogy Wojtek két mellső mancsával takarta el arcát. A női híradósok viszont azonnal megbocsátottak neki és édességgel halmozták el. A karácsonyi mulatság során aztán rákapott a fehérborra és az elfogyasztott szeszeknek hála szépen be is rúgott, de annyira, hogy miután mindenki lefeküdt, ő még tett egy látogatást a raktárban, ahol lekvárral, mézzel és gyümölcslével megint csak jóllakott... Zuhanyozni is szeretett, ezért a fürdőrészleget le is kellett zárni, nehogy elhasználja az összes vizet. Ha tenger volt a közelben, akkor ott is szívesen lubickolt, illetve imádta megrémíteni a fürdőző hölgyeket azzal, hogy mellettük bukott a felszínre. Azonban nemcsak csínytevésekre tellett tőle, hiszen egy ízben lebuktatott egy arab tolvajt, aki társaival a fegyverraktár kifosztására készült - Wojtek ezért a hőstettéért két palack sört és egy hosszú tusolást kapott. 
A Monte Cassinónál vívott ütközetben Wojtek látta, hogyan cipelik a katonák a muníciót a lövegekhez, mire odasomfordált az egyik teherautó platójához, a mancsát nyújtotta és onnantól fogva mindig segített a lőszeresládák cipelésében; eme tettét szokták leggyakrabban emlegetni. A 22. ellátószázad ezek után kapta új emblémáját is, mely őt ábrázolja. A háború végeztével egy ideig Skóciában állomásozott a maradék lengyel alakulatokkal, ahol a civilek és a sajtó képviselői is szívesen barátkoztak vele. 1947-ben aztán, a leszerelést követően az edinburgh-i állatkert vette őt gondozásába, ahol még számos lengyel emigráns meglátogatta őt. 1963-ban, 22 éves korában múlt ki. Történetét Weislaw Lasocki és Geoffrey Morgan foglalta össze a Soldier Bear című kötetben, a BBC pedig  dokumentumfilmet is készített róla, Wojtek The Bear Who Went To War címen. Neve egyébként „mosolygó harcost” jelent.

 

The Animals' War - Animals in Wartime From The First World War to The Present Day
Írta: Juliet Gardiner
Portrait & Imperial War Museum 2006
192 oldal

Animals in War
Írta: Jilly Cooper
Corgi Books 2000
224 oldal