FILM: Észak-északnyugat
2011. november 06. írta: Monty H.

FILM: Észak-északnyugat

Menekülj, ha tudsz

Cary Grantet és Alfred Hitchcockot is emlegettem már elégszer filmkritikáimban, s ezúttal egy olyan alkotás következik, amely mindkettejük karrierjének egyik legelismertebb és legsikeresebb állomása volt, illetve amely az amerikai mozitörténetnek is meghatározó darabja. Személy szerint nem teljesen értem, miért…

Roger Thornhill sikeres üzletember, akinek semmi gondja ezen a világon. Egy nap azonban összekeverik egy titkos ügynökkel, elrabolják, és kutyaszorítóba kerül, mindezek után pedig a rendőrségen sem tudja bizonyítani igazát, azt, hogy kis híján megölték. A dolog odáig fajul, hogy körözést adnak ki ellene, ő pedig kénytelen menekülni és saját maga kideríteni, mi ez az egész.

A hidegháború atmoszférája igen erősen érződik ezen az alaptörténeten, és a Hitchcockra oly jellemző feszültség sem hiányzik, bár nem először állapítottam meg, hogy fél évszázad távlatából ez a részlet már korántsem annyira élvezhető. A film első félórájában még valóban domináns, de utána már inkább csak a szereplők, a dialógusok és a zene tudott lekötni. Hitchcockkal tehát továbbra sem tudok kijönni, nem így Cary Granttel, aki most is hozza a formáját, és miatta feltétlenül érdemes volt végignézni a filmet. A színészek között feltűnik még a kor néhány ismerős arca, például Jessie Royce Landis, akivel Grant a Fogjunk tolvajt című Hitchcock-filmben már játszott együtt, vagy James Mason (Amerikai fogócska, Vaskereszt). Az „ügyeletes szőke” ezúttal Eva Marie Saint, akinek szépsége nem ér ugyan fel Grace Kellyével, de majdnem, nőiességben pedig nem szenved hiányt.

A filmet annak idején nálunk is lehetett kapni DVD-n, de tudtommal nem tartalmazott szinkront, csak magyar, angol és számos más feliratot, illetve angol és francia hangsávot. Extraként werkfilm, audiokommentár és előzetes szolgál.

Erős krimi, de Hitchcock továbbra sem jön be nekem.
Értékelés: 7/10

Észak-északnyugat (North by Northwestt)
MGM 1959
Krimi, dráma (131 perc)
Rendező: Alfred Hitchcock
Szereplők: Cary Grant, Eva Marie Saint
Zene: Bernard Hermann

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr953358326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása