FILM: Amerika kapitány
2011. augusztus 17. írta: Monty H.

FILM: Amerika kapitány

Az első bosszúálló

Ha a leggagyibb nevű szuperhőst kéne megnevezni, akkor a címben foglalt figurának jó esélye lenne egy dobogós helyezésre… De ne haragudjunk rá, ő még abban a korban – 1940-ben – született, amikor a melldöngetően patrióta hozzáállás lényegében mindenki számára erény volt az óceán túloldalán, és egyébként is a Kapitány fiktív tetteivel kiérdemelte a titulust. Az elkövetkező évtizedekben aztán harcolt ő minden létező gonosz ellen, a nácizmustól a kommunizmuson át a terrorizmusig…

Steve Rogers (túlontúl) egyszerű amerikai fiatalember, akit nemcsak testalkata, hanem számos betegsége tesz alkalmatlanná arra, hogy fegyverrel szolgálhassa hazáját a nácik ellen a második világégés hadszínterein. Egy jóindulatú professzor viszont felfigyel rá, és lehetővé teszi, hogy részt vegyen egy szupertitkos kísérletben, melynek keretében az átlagnál jóval erősebb katonákat kívánnak létrehozni… Eközben azonban jól felszerelt és szintén szupertitkos laboratóriuma mélyén egy Johann Schmidt nevezetű, az okkultizmusban is járatos német gazfickó ugyanezen a projekten munkálkodik. A háború végkimenetele tehát csak e két figura miatt sem biztos…

Az eredeti karakter ma már kissé ódivatúnak hat, és kicsit csodálkoztam is, hogy éppen őt vették elő – a forgatókönyv azonban nem is próbálta modernizálni a karaktert (az majd a folytatások dolga lesz, melyek idővel biztosan megérkeznek), hanem meglehetősen hagyománytisztelő módon visszanyúlt a gyökerekhez, és 1942-ben indítja a történetet. Emiatt aztán a filmkészítők apait-anyait beleadva igyekeztek a negyvenes évek hangulatát visszaadni – és sikerült is nekik (vessünk csak egy pillantást a korhű plakátváltozatra a bal oldalon, vagy a korabeli propagandaposztereket hatásosan felhasználó végefőcímre). S hogy mindez ne hasson ódivatúnak, itt-ott felturbózták egy-két futurisztikus elemmel, valamint bőségesen adagolt humorral és kellően képregényes akcióval. Így a film kicsit emlékeztet a Sky kapitány és a holnap világára, a Becstelen brigantykra, és talán picit az Indiana Jones-filmekre is.

Chris Evans (A fantasztikus négyes) játssza a főszerepet (és nagyon örültem, hogy ezúttal nem Sam Worthingtont húzták elő, ahogy az előzőleg szóba került), míg a német főgonoszt Hugo Weaving (Mátrix, Bangkok Hilton) alakítja. A brit bombázót (mármint „vonzó hölgyeményt”) Hayley Atwell (A hercegnő, Kasszandra álma) kelti életre – ő mondjuk megérdemelt volna egy merészebben dekoltált felsőt, de túlnyomórészt sajnos egyenruhában tűnik fel. (Mindegy, az ismertségének azért jót tett a film.). Régi ismerősként köszönthetjük viszont Neal McDonough-t (Az elit alakulat, A dicsőség zászlaja), de Tommy Lee Jones és Samuel L. Jackson is tiszteletét teszi. A filmzene Alan Silvestri munkája, és ő most sem adta alább. 

A történelmi szempontból érdekes utalások közé sorolnám a film végén feltűnő csupaszárny repülőt, mely a csak tervezőasztalon létező Arado E.555-re, illetve a prototípusig eljutó Horten Go 229-re emlékeztet, és tökéletesen illik ebbe a történetbe. Az E.555-öt valóban arra tervezték, hogy az óceánon átrepülve az Egyesült Államok területét bombázhassa. (Mellesleg hasonló projekten az amerikai légierő is dolgozott a túloldalon, amikor úgy tűnt, hogy a brit oroszlán hamarosan elesik… Az ő agyszüleményük, az XB-35-ös is közeli rokonságban áll a filmben látható madárkával.)

Kissé zavaró tény, hogy a budapesti mozikban szinte mindenütt szinkronosan játsszák a filmet. Tudtommal egyedül a MOM-ban látható angol nyelven, ott viszont nincs felirat! Mi ez? – kérdem én. Ha volt idő szinkront gyártani hozzá, akkor lett volna idő feliratot is. Remélem, ez nem valami új tendencia. A magyar szinkronról szólván: a hangokat jól kiválasztották (Tommy Lee magyar hangja Rajhona Ádám), de az erőltetett német akcentusok kifejezetten kínosra sikerültek: Stanley Tucci például tiszta „Dr. Genya 2”, és ez még akkor is ijesztő, ha a film sok szempontból parodisztikus. 

Egy szó, mint száz, szórakoztató és kikapcsolódásra nagyon is alkalmas produkcióról van szó. Találunk benne már sokszor látott kliséket és helyszíneket, de az összhatás így is meggyőző (meggyőzőbb, mint mondjuk a Transformers 3 esetében). Legalábbis számomra.

Szórakoztató képregényfilm.
Értékelés: 9/10

Amerika kapitány – Az első bosszúálló (Captain America – The First Avenger)
Paramount 2011
Akció, képregényfilm (124 perc)
Rendező: Joe Johnston
Szereplők: Chris Evans, Hayley Atwell, Hugo Weaving
Zene: Alan Silvestri

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr473150710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyfélszolgálatos 2011.08.18. 16:27:13

@Egy vásárló: Fock you.

Egyébként mi a probléma a tisztán angollal? Jó is volt hogy nem lógtak a képbe a zavaró feliratok..

Monty H. 2011.08.18. 20:57:06

@ügyfélszolgálatos: A tisztán angollal az a gond, hogy szeretem teljesen megérteni a filmet. Ha DVD-n nézem, és valamit nem értek, visszatekerem, stb. A moziban ez nem így megy. :-)

Egy vásárlót pedig kimoderáltam... :-)

ügyfélszolgálatos 2011.08.18. 21:37:22

@Monty H.: Well, erre csak egy klasszikust tudok idézni: Tanulni! Tanulni! Tanulni!
süti beállítások módosítása