Regényes beszámoló „a legvitézebb huszár” életéről
Kortársaim bizonyára még emlékeznek azokra az ifjúsági regényekre, amelyek a hetvenes-nyolcvanas években meglehetős bőséggel árasztották el a magyar könyvesboltokat. Dékány András, Nemere István, Fehér Tibor és társaik könyvei között szép számmal akadtak történelmi vonatkozású darabok is, így a fenti kötet.
Az újkor legsikeresebb magyar katonái között az elsők között szerepelhetne annak a Simonyi Józsefnek a neve, aki a 18-19. század fordulóján évtizedekig szolgált a császári-királyi haderő huszárjaként. A kistermetű Simonyi – eredeti nevén Simon – szinte gyerekfejjel jelentkezett, miután rövid, de mozgalmas iskolaéveit kerékbe törte örökös nyughatatlansága. A seregben aztán szép lassan magáévá tette azt az életfilozófiát, melyet egyedüliként követni érdemes katonáéknál: vagyis kiélvezte a kemény, embert próbáló életmód minden pozitívumát, és kitartó harciassággal küzdött csatatéren és csatatéren kívül egyaránt. Részt vett az utolsó török háborúban, akárcsak a napóleoni háborúkban. Kiérdemelte többek között az arany vitézségi érmet, a Katonai Mária Terézia-rendet, a Lipót rendet, s eközben a bárói címet, illetve a vezénylőezredesi rendfokozatot is elnyerte. Nevét sajnos nem ismerik annyian, mint mondjuk Hadik Andrásét, de aki végigolvassa Ordas Iván életrajzi regényét, valószínűleg egyetért majd abban, hogy a mesebeli Háry Jánost erről a huszárról is mintázhatták volna, azzal a különbséggel, hogy Simonyi bizonyítottan végrehajtotta azokat a harci cselekményeket, melyeket hozzá kötnek. Síremléke a Kerepesi temetőben található, az erdélyi Simonyifalván pedig emlékházat emeltek a tiszteletére, illetve Debrecenben és Hajdúböszörményben emléktáblát szenteltek neki. Életéről nemcsak Ordas Iván, hanem többek között Jókai Mór is írt.
„Azért csináltam belőled strázsamestert, mert te éppenséggel az a fajta marhája vagy a földnek, ezen belül is őfelsége uniformisba öltöztetetett állatkerjtének, akiből strázsamestert kell csinálnia. Te valamikor belevetted abba a konok, kerek fejedbe, hogy avilágon nincs szebb élet a huszárénál, és ezt már nincsen hatalom, ami kiverhetné belőled. Az ilyen ember nem rosszkedvében lesz katona, nem is azért, mert verbuválásnál valaki ügyesen leitatja, hanem mert a katonaságot egyenesen neki teremtették…”
- Bartakovics Dusán kapitány Simonyi (akkor még Simon) József strázsamesterhez
Ordas Iván bizony abban a kellemes stílusban írta meg ezt a regényt, mely bőven ad helyet a ráérős, poharazás mellé illő anekdotázásnak és ízes nyelvi fordulatoknak, amitől persze rögtön olyan érzésünk támadhat, hogy nem is könyvet olvasunk, hanem egy öregkatona elbeszélését hallgatjuk a tűz mellett. A szerző nagyon jól ráérzett az akkori kor szellemiségére, és a történelmi vagy kulturális vonatkozású utalások is alapos előkészítő munkára vallanak. A bevezetőben említett „ifjúsági regény” titulust tehát nem elrettentésül használtam, hanem mert akkoriban így jelent meg a könyv, de ettől függetlenül bármilyen korosztály tagjának szívesen ajánlanám, főleg, ha kicsit is érdeklődik a magyar huszárság és a hősi múlt iránt.
„Nos, ez a magyar legény olyasmit elevenített föl, amit a mi korunk sajnos már kezd elfeledni. Az ötletességet, elevenséget a hadművészetben. Még a játékosság kifejezést is használni merném! A lesvetés, a csel, egyszóval az észmunka manapság nem a legerősebb oldalunk. A bátorsággal párosult gondolkodás az, ami tetszik nekem ebben az emberben. Meg a szemtelensége!”
- Gróf Wartensleben Simonyi Józsefről
A kötet ma már leginkább az antikváriumokban szerezhető be, igen alacsony, pár száz forintos áron.
Simonyi óbester
Írta: Ordas Iván
Móra Ferenc Könyvkiadó 1983
456 oldal