Italeri 1:72
Erre a témára is néhány éves előkészítés után vetettem rá magamat. A Spitfire trópusi változata két szempontból is érdekes volt számomra: egyrészt a tokaszerű trópusi szűrő miatt, mely jelentősen megváltoztatja a gép klasszikus vonalát, másrészt a sivatagi álcázófestés miatt.
Az Italeri pár évvel ezelőtt több Spitfire-t is piacra dobott ebben a méretarányban, köztük talán a leghíresebb Mark V-öt. A makett puha, szürke műanyagból készült. A panelvonalak lehetnének egy picit sekélyebbek, illetve a részletezettséggel is vannak gondok (a gépágyúborítás a Rewell makettjéhez képest például igencsak spártai), de az összhatás mindenesetre jó. Az illesztésekkel nem volt gond, maga az összeállítás simán ment. A kabintető három darabból készült, tehát a fülke feljavítása után akár nyitott oldalajtóval és tetővel is megépíthető a gép. A trópusi változat mellett megépíthető a standard, európai használatú Mk.V is, a matricák pedig két sivatagi angol, és egy angliai támaszpontú amerikai gépre elegendők.
A sivatagi festéssel kapcsolatban nem árt megjegyezni a színek eloszlását. A szakirodalomban azt olvastam, hogy mivel az európai minta szerint festették át ezeket a gépeket, a szürke helyére került a homoksárga, és a zöld helyére a barna. Így is lenne logikus. Kár, hogy a fotók nem ezt tanúsítják. És erre akkor kellett rájönnöm, amikor befejeztem a terepminta felvitelét, és ráadásul iszonyú szép lett. És bár találtam egy-két olyan képet is, ahol ilyen fordított megoldás is látszik, valahogy mégis úgy döntöttem, kezdem elölről az egészet. Szerencsére másodjára is jól sikerült. Tamiya festékeket használtam, világosított homoksárgát és sötétbarnát, az alsó felületekhez pedig égszínkéket. A festék szárítása közben azonban történt egy apró baleset: a hajszárító hője sok volt a puha műanyagnak, és az egyik szárny picit felgyűrődött. Na, bumm. Maradjunk annyiban, hogy az eredeti gépnek volt pár érdekes földetérése, és azért lett ilyen…
A festés végén sötét festéket folyattam a panelvonalakba és igyekeztem szárazecseteléssel kifakítani a terepmintát is, illetve a takarólemezek illesztéseinél, a szárnytőben és az orron elhelyeztem a festék lepattogzását tanúsító aluszínű foltokat. A Spit éppen olyan viharvert lett ettől a művelettől, amilyen egy sivatagi környezetben szolgáló vadásztól elvárható. Végül az egyik brit matricasort választottam. A gép eredetije Málta védelmében vett részt 1941 körül. A felhelyezéssel nem volt semmi gond, a matricák vékonyak és jól tapadnak.
Ugyanez a gép, ugyanez a festés még izgalmasabb amerikai felségjelekkel. Az amerikai légierő több százada használt ugyanis Spitfire-t, többek között Észak-Afrikában. Talán egyszer egy ilyenre is sort kerítek.
