FILM: James Bond-sorozat 4. rész – Timothy Dalton
2010. július 26. írta: Monty H.

FILM: James Bond-sorozat 4. rész – Timothy Dalton

A komoly

Az idősödő Roger Moore után Timothy Dalton következett a sorban. Ő volt a legkomolyabb (vagy legkomorabb?) 007-es. Mindössze két filmet forgattak vele, és ez is lehet az oka annak, hogy a többség számára valószínűleg nem ő AZ ikonikus James Bond, de ez persze ízlés kérdése is. Lássuk először rövid életrajzát.


Timothy Peter Dalton 1944. március 21-én született Walesben. Olasz, ír és angol felmenőkkel büszkélkedhet, négy testvéréről nem is beszélve. Manchesterben nőtt fel, ahol iskolai tanulmányai során kitűnt sporteredményei révén – de a tudományos tárgyakat is nagyon szerette. Már fiatalkorában lenyűgözte a színészet, s a tizenhat éves korában látott Macbeth is nagy hatással volt rá. Színművész lett hát belőle, s több színházban is dolgozott, sőt, pár évet a Királyi Színművészeti Főiskolán is lehúzott, bár ez utóbbit keservesen megbánta. A hatvanas évek végétől kezdve tévésorozatokban, majd játékfilmekben is feltűnt, s idővel amerikai produkciókban is vállalt munkát. Ekkoriban keresték Sean Connery utódját a 007-es szerepére, melyet fiatal korára való tekintettel még nem kaphatott meg. A hetvenes évek közepétől egyre többet játszott ismét színpadon, többek között a Royal Shakespeare Company tagjaként, olyan darabokban, mint a Rómeó és Júlia, a Lear király, vagy az V. Henrik. A nyolcvanas évektől kezdve természetfilmek narrátoraként is feltűnt, s ekkor készítette két Bond-filmjét is, de a kilencvenes években is aktív maradt. Szabadidejében szeret horgászni, olvasni, zenét hallgatni és árverésekre járni. Nem házasodott meg, de élettársától 1997-ben fia született.
A kritikusok nagyon pozitívan ítélték meg a Dalton-féle Bondot, s akadt, aki szerint az eredeti Fleming-figurához ő hasonlít a leginkább – a közönség véleménye már vegyesebb volt. Dalton – aki végigolvasta például az összes Fleming-könyvet – maga is bevallotta, hogy mindenáron hihetőbbé és emberibbé akarta tenni a figurát, nem pedig könnyed szuperhőst csinálni magából – így viszont talán túlzottan is komolyan vette a szerepet, ami Roger Moore bohókásabb karaktere után egyébként is jobban érzékelhető. Az 1987-es Halálos rémületben mindenesetre jól teljesített (jobban, mint az akkoriban érkező Die Hard vagy a Halálos fegyver), A magányos ügynök viszont nem kapott kellő reklámot. Dalton egyébként három Bond-filmre szerződött, de a kilencvenes évek elején súlyos jogviták folytak a témában. 1994 áprilisában aztán elfogyott a türelme és végleg leköszönt, a szerepet pedig nemsokára Pierce Brosnan kapta meg. Kedvenc Bond-filmjei az első három Connery-féle darab. Most pedig következzen két filmje.

*Halálos rémületben

A KGB a nyugati titkosszolgálatok ügynökeivel való végső leszámolásra készül. Bond eközben egy dezertőr orosz tábornok, Koszkov menekülését segíti elő Pozsonyban, aki az ördögi tervet Puskin tábornokra keni. A megmenekült emigránst azonban elrabolják, a 007-es pedig a nyomába ered, többek között Marokkón és Afganisztánon át…



Timothy Dalton első Bond-filmjében valóban nincs komolyabb gond a karakter eljátszásával. Dalton jól nyomja, bár több könnyedséget várnék tőle. Az ő játékában nagyon fontos elem a lázadás: Lazenbyt leszámítva eddig még senki nem volt ennyire közömbös jövőbeli karrierjét illetően. Akció terén a film hozza az elvárható színvonalat, de az egzotikus helyszínek fényképezése már picivel hanyagabb az eddigieknél. Az afganisztáni rész aktuálpolitikai töltetével üt nagyot, de a forgatókönyv nagy általánosságban azért lehetne kicsit feszesebb.

Sokkal jobb, mint vártam.
Értékelés: 8/10

Halálos rémületben (The Living Daylights)
United Artists 1987
Akció (125 perc)
Rendező: John Glen
Szereplők: Timothy Dalton, Joe Don, Maryam d’Abo
Zene: John Barry



*A magányos ügynök

Bond egyik jó barátja, a CIA-ügynök Felix Leiter éppen házasodni készül, előtte azonban még gyorsan elkapják a Sanchez nevű drogbárót. A kartellel azonban nem lehet ilyen könnyen leszámolni: a gonosztevő nemsokára újra szabadlábon van, és az újdonsült házaspárt veszi célba. Bond bosszúvágytól hajtva a nyomába ered – immár szabadúszóként, mivel a főnöki szigor nyomán felmond.



A forgatókönyv szerintem jól működik, a Daltonra jellemző realizmussal együtt. A drogbáró szerepében Robert Davi, aki kiválóan keltette életre ezt a fenyegető karaktert. A két hölgyemény mindenképp említésre méltó: Talisa Soto (Mortal Kombat) és Carey Lowell. A mellékszereplők között felbukkan Benicio Del Toro (Blöff, Veszett vad, Sin City) és Wayne Newton (Ford Fairlane kalandjai).



Idevágó sztori, hogy anno az első Bond-film, a Dr. No olasz címe Gyilkossági engedély, azaz Licence to Kill volt… Amikor aztán évtizedekkel később megérkezett az eredetileg is ezt a címet viselő Bond-film (a fenti), az illetékesek kénytelenek voltak elgondolkozni: így Olaszországban ez utóbbi mű Private Revenge (Magánbosszú) címen futott.

Daltontól ez a jobbik.
Értékelés: 9/10

A magányos ügynök (Licence to Kill)
United Artists 1989
Akció (128 perc)
Rendező: John Glen
Szereplők: Timothy Dalton, Carey Lowell, Talisa Soto
Zene: Michael Kamen



Timothy Dalton testesíti meg az öt klasszikus színész közül az irodalmilag hiteles, de túl komoly Bondot. Összességében kicsit felemás benyomást kelt, de hangsúlyoznám, hogy mindenképp érdemes esélyt adni neki is (főleg második filmjének), mert mindenfajta előítéletem ellenére is kellemes élményt nyújtott a játéka.

Következik az 5. rész, Pierce Brosnannel.

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr72176723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2010.07.27. 00:36:54

Dalton "különös bogár" Bond megformálói között. Sokan és nem véletlenül használják rá az "irodalmi, klasszikus", vagy a profánabb "hardcore" alakítás jelzőjét.

Megítélése mindazonáltal eléggé kétlaki, hiszen lényegében alkalmatlan hollywoodi és tökéletes literatúrai Bond. Valójában filmjei nekem ízetlenek, ennek ellenére mégis átgondolt és értően feldolgozott, ahogy Bondhoz hozzáfér.

Alapjában véve ő volt az első képzett színész, aki megkapta James Bond szerepét. Connery, vagy Moore csak idővel szerzett szerepformáló tapasztalatot, elsősorban az általuk keltett külső benyomás és nem a színjátszó műveltség prezentálta őket a karakterre.

Szemmel látható különbség, hogy Sean Connery boltozatos szemöldöke, himpellér vonásaiból áradó fanyar zordsága, Lazenby kartonjóképűsége és Roger Moore kellemes úriemberarca mellett Dalton kevésbé volt divatra szabott.

Fleming őstípusához viszont már külsejében is az ő alakja állt a legközelebb, miként Dalton vonásait jellemzi a metsző szempár, jóvágású rókaarcának karakterét meghatározó egyenes orra és veszedelmes mosolya, szikáran magas formájával, sötét, lazán visszavonuló üstökével egyezik Bond regénybeli leírásával.

Emellett Dalton felbecsülte a szerepet, míg elődei "csupán" jelen voltak benne.

"Én egy szenvedő Bondot mutatok meg, egy gyarló embert, akinek sötét gondolatai is vannak, aki gyakran azért iszik, hogy elfelejtse a múltat" - érdemes összevetést keresni ebben Fleming eredeti elképzeléséről, ami egy mondén lezserséggel felvezetett, elszánt és hidegvérű ügynököt jellemez. A moziban ez a karakter alapvetően elvékonyodott.

Timothy Dalton ilyesformán játszotta James Bondot és nem kényelmeskedett, amint láttatni akarta magát a karakter kalandjaiban. Rátermetten, dublőr nélkül verekedett, mászott sziklát, utazott terepjáró, valamint kamion tetején, vállalt ejtőernyős ugrást és búvárkodást vagy vízisízett egy hidroplánhoz kötve. Fellépésében meglátszott, hogy elődeihez képest reagál és nem belesétál a jeleneteibe.

Connery karakán, Moore megnyerő volt és Dalton, minden említett erénye ellenére savanyú, mert hiába tágította Bond kereteit. A mozik, amikbe alapvető tehetségét zárták, már a formatudatos trend körítésén túl is megalkuvóvá váltak az olcsó akcióműfajjal szemben.

A Halálos rémületben döntően, már Moore legtöbb filmjéhez képest, jól összerakott bemutatkozás. Története érthető egyúttal következetes, még ha a Bond-éra új helykeresése is tükröződik rajta, valamint a '80-as évek néha szemet-fület bántó sikk elegye, mely itt épphogy csak elviselhető.

A magányos ügynök azonban az én szememben siralmas keverék, Bond realizálása saját céltévesztésének válik áldozatává. Bond a renegát, egyszemélyes bosszúálló, egy alapvetően blőd történetben önmagában ellentmondás. Komolyság és könnyedség irtózatosan rosszul mért kombinációja, plusz megalkuvás a mozi divatmódi mixtúrájának. Számszerűsíthetően elrontott jelenetekkel megtört filmtempóval elkészült mozi.

Milyen kár érte, mert Dalton nem felelhet meg saját lehetőségeinek, így utoljára sem, Gladys Knight remek hangzású főcímdalt ajándékoz a fülünknek, Carey Lowell pedig egészen íncsiklandó, kalandra hívó jelenség Bond partnernőjeként, míg Talisa Soto szexi háttérhölgy.

Különös, hogy mind Connery, aki Moore Bond-filmjeiről általában szurkálódó megjegyzéseket tesz, mind pedig Brosnan mennyire megbecsüli Timothy Daltont. Előbbi klasszikus értékeiért, utóbbi, mert elődjeként alkalmat adott neki a modern Bond szemléletre.

Voltaképpen Dalton intelligens színjátszóként állt egy figurához, mely ikon akkor, nem igényelte ezt az intelligenciát.

Monty H. 2010.07.27. 13:18:05

@symor: Sok mindenben egyetértünk. Daltonról tényleg sokféle dolgot el lehet mondani, ezért én se tudnám hova tenni. Nem a kedvencem, de becsülöm a játékát. Arra mindenképp jó volt, hogy megnézzük, az irodalmi Bond hogyan működne - kár, hogy ehhez viszonylag későn szállt be a játékba. De az látszik rajta, hogy profi színész.

symor 2010.07.27. 15:22:05

Én is ezen töröm magam, hogy: - Mi lett volna ha?! Mi lenne ha?

Hogyan nézne ki egy autentikus Bond feldolgozás, Fleming lapjait és korszakát komolyan véve?

Egy Bond, aki valóban a II. világháború terméke, és küldetései az 1950-'60-as években játszódnak. Filmen erre kevesebb lehetőség van, de van egy egész nagy albumom igényes grafikájú, régi Bond-filmplakátokból, amelyekből csak úgy árad a stílus - az eredeti, kézzel rajzoltság varázsa és kompozíciója, a digitalizálás kora előtti promók idejéből.

Ez az ami élteti bennem az elképzelést, mert létrejöhetne egy animációs sorozat Fleming eredeti történeteit megjelenítve. Nem manga-feldolgozásként gondolok rá, inkább egy francia és belga, művészien aprólékos animációs sorozat gyanánt. Mindehhez Dalton szinkronját és rajzolt alakját képzelem el Bondként, egyéb szereplők mellett életre keltve, akár tiszteletadásként a régi nagyoknak.

És ki tudja, az Ifjú Bond képregény-feldolgozás sikerén felbuzdulva, valami hasonló talán létre is jöhet egyszer.

Monty H. 2010.07.28. 08:17:03

@symor: Na, azok a festett filmplakátok nekem is nagyon bejönnek. Kár, hogy manapság már max a Star Wars-poszterek ilyenek. Illetve voltak, mert abból se nagyon lesz több. A magyarul is kiadott Bond-képregényt gondolom te is ismered. Az igazából lehetne picit igényesebb is, de felteszem, nem pont ilyen rajzokra gondoltál te sem...

symor 2010.07.28. 10:02:00

Igen ismerem, jó történetközvetítők a Bond-képregények, éltetik a legendát, de a képkockák nagybani gyártásúak, gyakran újrahasznosítottak benne, és tényleg nem ilyenre gondoltam.

Nem tudom mennyire ismered a francia vagy belga kalandfilm-animáció alkotásait, amelyek a valóban, egészen egyedien európai képregénykultúrát jelentik, grafikájukban és élvezetesen bonyolult, felnőtt történetükkel.

Nem kezdek most el példálózni animációs filmekkel, inkább ajánlom az alapokat. Ha érdekel ezen az oldalon egy könnyű szabad regisztrációval valódi ínyencségekre találsz, elhivatott honosítók munkájából született nagyvilági és művészi képregényekre:

co.tlof.hu

Böngéssz kedvedre ha feljelentkezel, ez a leggazdagabb oldal az én ismeretemben, már ha a Marvel, vagy Manga műfaji szabályokon túlmutató, ízléses képregényeket keresel.

A Bond-animációt ezek példáján képzelem el, pontosabban-

Tartalom/ képregények/ kalandok:

Dzsinn, Indiai álmok, Tolvajok és ellenállók (Gibrat mester) és

/krimik és kémek:

Alpha, Lady S.

-köteteinek stílusában.

Ezek még csak nem is a legzseniálisabb képregények az oldalon, habár remek mód kivitelezettek és jó fordítások. Ha rám hallgatsz és feljelentkezel, ezeken túl is böngészed kicsit az oldal értékeit :)
süti beállítások módosítása