HTML

Monty blogja

Filmek, könyvek, zene, meg ami belefér.

Címkék

afganisztáni háború (28) akciófilm (128) alfred hitchcock (6) alien (12) állatok (7) al pacino (3) amerikai polgárháború (6) andy mcnab (5) animációs film (7) anzac (9) ardenneki csata (18) arnold schwarzenegger (6) audrey hepburn (12) bábfilm (1) batman (5) blog (4) börtönfilm (5) cary grant (8) christian bale (14) chris ryan (11) cod (8) colin firth (3) csecsen háború (1) csendes-óceán (21) damien lewis (2) diane kruger (10) dokumentumfilm (11) dráma (157) d nap (51) ejtőernyősök (26) életrajz (49) életvezetés (13) elso vilaghaboru (45) évforduló (115) falklandi háború (2) filmgyártás (6) fps (28) francia film (12) frank miller (4) gallipoli (9) gengszterfilm (3) george clooney (5) gérard philipe (4) grace kelly (12) gwyneth paltrow (2) háborús film (140) hadtörténelem (66) hagyományőrzés (4) harcjármű (12) hegymászás (4) hellókarácsony (6) heltai jenő (2) hidegháború (60) horror (9) humphrey bogart (1) huszár (5) idegenlégió (4) időutazás (3) ingrid bergman (3) iraki háború (48) irodalom (26) iskola (3) james bond (15) james dean (4) jane russell (1) jason statham (5) jean-paul belmondo (1) jean reno (1) johnny depp (2) john wayne (2) joseph fiennes (3) jude law (5) jugoszláv háború (2) kalandfilm (17) keira knightley (3) kémkedés (28) kennedy (4) képregényfilm (16) koreai háború (5) krim (1) krimi (52) különleges alakulatok (92) leonardo dicaprio (6) liam neeson (10) london (5) magyar film (13) makettezés (35) marilyn monroe (1) marion cotillard (4) market-garden hadművelet (4) mark wahlberg (3) második világháború (145) mel gibson (3) mesterlövészek (20) michael caine (9) michael fassbender (7) michael j fox (4) mickey rourke (7) moha (5) monte cassino (2) napóleoni háborúk (5) nicole kidman (2) öböl háború (39) ókor (11) orosz film (4) penelope cruz (6) peter sellers (2) quentin tarantino (2) rejtély (1) rejtő jenő (5) republic commando (6) repülés (35) robert capa (6) robert de niro (4) robert downey jr (4) rock n roll (11) romantikus film (45) romy schneider (1) rudolf péter (3) russell crowe (6) sarah brightman (7) sas (26) scarlett johansson (3) scifi (126) seal (17) sean bean (3) sean penn (3) spanyol polgárháború (3) spartacus (4) sport (12) star wars (92) stephen king (3) stratégia (6) strike back (5) swat (3) sylvester stallone (9) szimulátor (2) sztálingrád (3) tengerészgyalogosok (52) thriller (7) történelmi (1) történelmi film (15) transformers (3) vallás (6) vb (1) vietnami háború (49) vígjáték (40) világűr (5) western (12) william wyler (4) woody allen (4) zenés film (11) zórád ernő (10) zsoldos (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

2009.11.12. 00:01 Monty H.

ÉLETRAJZ: Grace Kelly

A huszadik század egyik legismertebb amerikai színésznője volt, akit nemcsak ennek a ténynek köszönhetően csodáltak és tiszteltek: stílusteremtő külseje, III. Rainier monacói herceggel kötött házassága, illetve jótékonysági munkája révén is történelmet írt. Épp ma lenne nyolcvanéves…

Apai oldalról ír, anyai oldalról német felmenőkkel dicsekedett – bár benne állítólag több volt az ír vérből. Édesapja, John Kelly az első világháborúban katonáskodott, később két olimpián is aranyérmet szerzett evezésből, és a semmiből emelkedett milliomossá, elsősorban a Kelly Téglagyár igazgatójaként. Édesanyja, Margaret Majer szintén otthonosan mozgott a sportban (a Philadelphiai Egyetem első női testnevelés-tanára lett). Négy gyermekük született: Margaret 1925-ben, John 1927-ben, Grace 1929-ben és Elizabeth Anne 1933-ban.
A négy gyerek közül három szüleikhez hasonló módon viszonyult a sporthoz és az ilyesfajta fizikai kihívásokhoz. Grace azonban kilógott a sorból. Az amúgy is gyakran betegeskedő kislány szívesebben játszott szobája magányában babáival, minthogy odakint kergesse a labdát a többiekkel. Viszont már fiatalkorában fellépett iskolai darabokban, és érdeklődése ekkor támadt fel a színjátszás iránt. Nagybátyja, a forgatókönyvíró George Kelly támogatta az ötletet, illetve fiatalon elhunyt, szintén Grace nevet viselő nagynénjének színészi karrierje is ihletője volt későbbi pályaválasztásának. Apja persze nem örült, mikor bejelentette, hogy a New York-i Színművészeti Főiskolára megy, de nem is állt az útjába. 1947-től két éven át tanult itt. Jól érezte magát a színpadon. Eközben modellkedett is, és arca számos reklámfotón feltűnt. Hirdettek vele többek között cigarettát, szappant, írógépet és ruhaneműket. Apró színházi szereket is kapott már.

Hollywoodi karrierje viszonylag rövid, de jelentős volt. Mindössze tizenegy játékfilmben szerepelt 1951 és 1956 között, ám ezeknek több mint a fele filmtörténeti alkotás lett. A Metro-Goldwyn-Mayerhez szerződött le – ám a stúdió vezetőinek rövidlátását bizonyítja az a tény, hogy az MGM számára mindössze négy filmben szerepelt. A többi filmvállalat viszont gyakran kölcsönkérte őt, búsás bérleti díj ellenében.

Első nagyjátékfilmje, a Tizennégy óra nem bizonyult különösebben sikeresnek, azonban az 1952-es Délidő már sokkal inkább. Bár jeleneteinek nagy részét kivágták a végső változatból, arca ismertté vált, és presztízsének is jót tett, hogy a legendás - és nála jóval idősebb - Gary Cooperrel játszhatott. Mivel úgy érezte, apja szeretetét soha nem volt képes teljes mértékben kivívni, egyenesen rajongott az idős színészkollégákért. A nős Cooper számára ez inkább kínos volt, főleg, mikor a sajtó is megneszelte a dolgot. A Kelly-család villámgyors reagálásának hála nem lett botrány a dologból. Grace pedig nemsokára indult Afrikába, a Mogambo forgatására, ahol egy másik idősebb sztár, Clark Gable oldalán újabb flörtbe kezdett. Ez a kapcsolat sem volt igazán komoly, elsősorban Gable ellenállása miatt. A film nyomán azonban a színésznő ismertsége tovább nőtt. Emellett eltölthetett három hónapot egy gyökeresen eltérő kultúrában, és szoros barátságot köthetett egy nála akkor már jóval híresebb kolléganőjével, Ava Gardnerrel.

Más, mint a többiek. Olyan üde, friss és tiszta. És ez ritkaság. Különösen a mi mesevilágunkban, ahol minden olyan mesterkélt.”
- Gary Cooper

Ekkoriban figyelt fel rá Alfred Hitchcock rendező, aki szerződtette a Gyilkosság telefonhívásra című filmjéhez. Grace saját bevallása szerint Hichcocktól tanulta a legtöbbet: „Gazdagabb lettem általa. Mint színész, rengeteget tanultam a filmkészítésről. Önbizalmat adott nekem. Minden jó tanár és jó rendező azt szeretné, hogy a színész az egész történetet, és ne csak a saját szerepét lássa maga előtt. De Hitchcock volt az első, aki megmutatta nekem, hogy miért, és aztán megtanított arra, hogy hogyan.” A szőke nőkért epedő Hitchcockról illik tudni, hogy aprólékosan megtervezte a forgatás minden részletét, és ezekből nem is igen engedett. Kelly viszont képes volt rávenni, hogy az éjszakai telefonhívásra reagáló feleség szerepében ne pongyolában, hanem hálóingben tűnjön fel, hiszen ez így logikus. A rendező adott a véleményére és ez sokat elárul kapcsolatukról is. Egész életükben közeli kollégák, majd jó barátok maradtak. (Ha Kelly nem vonul vissza a filmezéstől, egyesek szerint Hitchcock csak vele dolgozott volna…)

"A Hitchcock-féle ideális nő szőke, szexi és legyőzhetetlen – aki határozott, helyén van a szíve, hidegvérű és nyugodt."
- Bradányi Iván

Kelly ezen forgatás során Ray Millanddel jött össze – aki szintén jóval idősebb és nős volt. Milland felesége viszont botrányt csapott: annyira feldúlta az eset, hogy még évtizedek múltán sem tudta megbocsátani, hogy Grace elcsábította a férjét. Az ekkor napvilágot látott Louella Parsons-féle hollywoodi újságcikk enyhén szólva nem tett jót az akkor huszonhárom éves sztár imázsának – erkölcstelen férjvadásznak állították be. Milland természetesen visszakozott és visszatért feleségéhez, akinek javára írható, hogy valóban ragaszkodó természet volt és haláláig vele maradt.

„Úgy nézett ki, mintha jéghideg lenne. De ahogy lekerült róla a bugyi, máris robbant.”
Gary Cooper


 Az a bizonyos 1100 dolláros szoknya, amelyet első megjelenésekor viselt a Hátsó ablak című filmben.

 

A következő film szintén Hitchcock rendezése, a Hátsó ablak volt, mely Kelly egyik legemlékezetesebb alakításának bizonyult. A csúcson volt, korának egyik legnépszerűbb színésznőjeként, és ez nagy szó, ha azt vesszük, hogy akkoriban Ava Gardner, Jane Russell, vagy Marilyn Monroe is aktívan dolgozott még. A korszak szexbombái közül teljes mértékig kilógott elegáns, visszafogott, mégis lenyűgöző stílusával (lásd még Audrey Hepburnt). Az a mondás járta, hogy „A férfiak Marilyn Monroe-val töltenék legszívesebben az éjszakájukat, de feleségül Grace Kellyt vennék.” Külsején túl még döntően befolyásolta imázsát az a tény is, hogy kedvessége és szakértelme révén szinte mindenki odavolt érte, munkabírása, segítőkészsége és pontossága nyomán pedig szerettek vele dolgozni. James Stewart szavaival: „Ez a lány mindenkire mély benyomást tett Hollywoodban, ezért jutott olyan rövid idő alatt a csúcsra. Tökéletesen értette a filmkészítés minden csínját-bínját. Mindig kedves volt mindenkihez, együttműködő. Ezen a téren szinte egyedülálló volt Hollywoodban. Az önzésnek nyoma sem volt benne. Azért jött, hogy elvégezze a dolgát. Bízott a rendezőjében és bízott a saját tehetségében. De nem erőltette ezt a tehetséget sem a rendezőre, sem a kollégáira. Azt hiszem, hogy egyetlen jelzővel az ideális színésznőnek mondhatnám Grace-t.”

 A szerelmi háromszög szereplői: William Holden, Grace Kelly és Bing Crosby 
(promókép a
Vidéki lány című filmhez).

A Vidéki lányforgatásán együtt dolgozhatott végre Bing Crosbyval, aki nagy szerelmei közé tartozott már jóval a film elkészítése előtt. S mivel felesége nemrégiben halt meg, Grace-nek jó esélye volt arra, hogy végre férjet találjon magának. William Holdenhez fűződő viszonya azonban akkorra még nem ért véget teljesen. Így nehezen ugyan, de kénytelen volt egyiküktől megválni. A szerencsés kiválasztott Crosby lett. Egyelőre… Nem sokkal később ugyanis Grace szakított vele, és visszatért Holdenhez, akinek felesége jobban tűrte ezt a viszonyt, mint annak idején Ray Millandé. A férfi végül úgy döntött, családja mellett marad. Mindezek tudatában komoly fegyvertény, hogy a Vidéki lányt – melyben Holden és Crosby volt a másik két főszereplő! – sikerült leforgatni. Grace ezen alakítása gyökeresen eltért az eddigiektől: elhanyagolt, megkeseredett feleséget játszott, aki iszákos férjét próbálja visszaterelni a helyes útra. Végre egy igazán drámai szerepet kapott – amely nem mellékesen újabb Oscar-jelölést jelentett számára. Ellenfelei között ebben az évben ott volt Audrey Hepburn (Sabrina) és Judy Garland (Csillag születik) is. 1955. február 12-én mégis ő kapta meg a díjat.

„Úgy gondolom, hogy Grace Kelly a méltóság és a bennünk rejlő jóság szimbóluma lett. Igen, azt hiszem, hogy benne megvan a becsületesség és a méltóság, és a világ vissza akarja kapni a becsületességet és a méltóságot. Olyan asszonyok, mint Grace Kelly és Audrey Hepburn segítenek nekünk hinni abban, hogy a méltóság az ember veleszületett tulajdonsága, és a mai világban kétségbeesett szükségünk van arra, hogy ebben higgyünk.”
– William Holden


A Metro ekkor állt elő egy újabb forgatókönyvvel. A Dél-Amerikában forgatott Zöld smaragdban Kelly Stewart Granger oldalán szerepelt. A film azonban már a kezdet kezdetén bukásra volt ítélve: Grace-nek nem tetszett se a forgatókönyv, se saját szerepe; a forgatás hangulata sem volt igazán megfelelő, a rendező, Marton Endre pedig nem állta meg a helyét. Hazatérése után Grace nem volt hajlandó elfogadni a vállalat két újabb forgatókönyvét, ezért felfüggesztették. Csak a közelgő Oscar-gála és saját jelölése hírére kapta vissza státuszát. 

 

„Grace-nek kiváló kamera-arca volt: a bőre, akár az alabástrom; arca kerek, a pofacsontja széles; ajka telt, a szeme mind a Wedgewood-porcelán; hullámos haja szőke; s egész lényéből valósággal sugárzott az életerő. Irigylésre méltó karcsú teste és hosszú, formás lába volt. Az 1950-es évek klasszikus szépsége, maga a tökély.” - J.R. Taraborelli

Eközben a Life magazin címlapján is megjelent (a fotót Howell Conant készítette), ami megint csak jelentős lépés volt számára. Innentől fogva viszont riporterek hada ostromolta őt, és arca most már valóban úton-útfélen felbukkant. Stílusa („Légy önmagad!”) pedig alapvetően meghatározta a női divatot az ötvenes évek Amerikájában, már csak azért is, mert egyszerű és ízléses megjelenése nem tűnt elérhetetlen álomnak egyetlen nő számára sem. Még a párizsi divatdiktátorok is Kelly stílusát másolták akkoriban, kiemelve az egyszerű, de nőies méltóságot. Hasonlóan jelentős részlet, hogy az amúgy rövidlátó Grace tette szalonképessé a szemüveg viselését a nők körében, egyúttal divatkellékké változtatva egy használati tárgyat. Kedvelt kézitáskája nyomán pedig megszületett a „Kelly bag”. A Divatakadémia 1956 márciusában őt választotta a legigényesebben öltözködő színésznőnek. (Most már elárulhatjuk, hogy a „grace” szó jelentése többek között báj, kellem, kecsesség.)

A modern filmtörténet és a kortárs női divat két ikonikus figurája egymás mellett, az 1956. évi Oscar-átadási gálán: Audrey Hepburn és Grace Kelly. Utóbbinak ez volt színésznőként az utolsó közszereplése.

 

 
Amint az eddigiekből is kiderült, ifjúkori magánélete sokkal viharosabb volt, mint azt megjelenése alapján sokan gondolták volna róla. A visszafogott, már-már szűzies külső mögött elfojtott vulkán izzott, és bár túlzás lehet Gábor Zsazsa azon mondata, mely szerint Grace-nek több szeretője volt egy hónap alatt, mint neki egész életemben, kétségtelen, hogy nem volt nehéz őt táncba vinni. Komoly kapcsolatait – köztük a dúsgazdag Oleg Cassinihez, David Nivenhez vagy Frank Sinatrához fűződő viszonyát – azonban megtorpedózta az élet: egyes udvarlóit saját családja űzte el, azok származása vagy családi állapota miatt, más partnereiről pedig neki kellett önszántából lemondania. Mikor 1955-ben Franciaországban járt, a Cannes-i filmfesztivál alkalmából, egy francia barátja összehozta őt III. Rainier monacói herceggel. Köztudott volt, hogy a herceg feleséget keres, s mindketten annyira kellemesnek találták egymást társaságát, hogy néhány hónap múlva már körvonalazódott egy esküvő lehetősége.

Rainier 1955 karácsonyán ellátogatott az Egyesült Államokba és tiszteletét tette a Kelly-családnál is. A leánykérésre újévkor került sor, s nem kellett már sokat várni a sajtótájékoztatóra, melyen bejelentették, hogy Hollywood hercegnőjéből nemsokára Monacó hercegnője lesz. Az esküvő több okból került a rivaldafénybe. Egy európai koronás fő menyegzője nyilvánvalóan komoly publicitást kap a tengerentúlon, ha a leendő feleség egy tősgyökeres amerikai sztár, akinek stílusa szinte predesztinálja őt egy felejthetetlen esküvőre. Mindemellett viszont ott volt az a tény is, hogy az amerikai közvéleménynek tele volt a hócipője a hidegháborúval, és jó érzés volt végre egy kellemesebb témával foglalkozni.

Grace esküvői ruháját a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió szállította (akkoriban ugyanis szokás volt, hogy a náluk dolgozó női sztároknak ez jár). A ruhadarabokat a méltán híres Helen Rose tervezte. (Cipőjét viszont David Evans készítette el.) Mindezek elkészítéséhez hat hétre és 35 szakember munkájára volt szükség. Az öltözéket fejfedő, fátyol és imakönyv egészítette ki, nem beszélve arról, hogy külön ruha járt a polgári szertartásra. Mivel amúgy is a stúdióban dolgozott, Grace részt vett a tervezési és gyártási folyamatban, és eközben nemcsak saját, hanem a kíséret ruhatárának összeállítása is élénken foglalkoztatta.

Lévén az érdeklődés már akkoriban is hatalmas, a terveket páncélszekrényben őrizték és tilos volt elhagyni vele a részleget. Csak egy nappal a polgári szertartás előtt mutatták meg fotókon és gyártási vázlatokon a világnak, mit visel majd az ara. Ezzel párhuzamosan a ruha árával kapcsolatban is megindultak a találgatások: a legtöbben 1500 és 3000 dollár közé taksálták. Az MGM levéltári adatai szerint viszont a munka- és anyagköltség pontosan 7266 dollár és 68 cent volt, nem számítva a tervező, Helen Rose bérét. A stúdiónak természetesen még ennyit is megért a reklám (mely a párizsi divatszalonok üzletmenetét viszont komolyan rontotta)… Az elkövetkező évek amerikai menyasszonyainak esküvői öltözéke túlnyomórészt ezt a ruhakölteményt másolta. (Az esküvői ruhát nem sokkal a szertartás után a Philadelphiai Művészeti Múzeumnak adományozták, és már az első néhány napon több tízezer ember tekintette meg az évszázad egyik leghíresebb ruhakölteményét. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal itt látható a mai napig.)  



„Ha engem kérdeznek, Grace már azelőtt is hercegnő volt, hogy hozzáment volna Rainier herceghez.”
Celeste Holm


Grace és családja – számos fotóriporter inkább kellemetlen, mint kellemes társaságában – a Constitution nevű óceánjárón kelt át Monacóba. A hosszú út során nem csak sajtótájékoztatók és vacsorapartik kelletlen résztvevője volt – jutott ideje a családtagokra és a barátokra is. 1956. április 12-én végre kikötöttek a cseppnyi hercegség partjainál: hatalmas ünneplő tömeg és durván 1800 riporter köszöntötte a leendő hercegnőt. Tengerészkék kabátban és széles karimájú, fehér kalapban lépett partra (ez utóbbit a fotósok biztosan nem köszönték meg neki). Az elkövetkező napokban sor került a két szertartás aprólékos begyakorlására, illetve az esküvői öltözék utolsó igazítására is.

Április 18-án sor került a rövid polgári, 19-én pedig a monumentális templomi szertartásra, melyet (más esküvők mellett, persze) gyakran emlegetnek az évszázad esküvőjeként. A nyugat-európai televíziók élőben közvetítették az eseményt, így legalább harmincmillió ember láthatta. Durván kétszáz fotós és operatőr is jelen volt. A fogadás után a házaspár egyhónapos nászútra indult, méghozzá Rainier jachtján.

Az újdonsült hercegnőnek eleinte komoly nehézségeket okozott új környezete. Nemcsak munkája és barátai hiányoztak – franciául sem igen tudott, s a protokolláris kötelezettségeket sem volt könnyű megszoknia, nem beszélve az eltérő mentalitásról. S bár férje segítségére volt, nem csoda, hogy többször is depresszióval küzdött (megesett, hogy napokig nem hagyta el a szobáját), amiből sokszor csak vendégei – elsősorban családtagok és egykori kollégák – tudták kirántani. Az alkoholizmus szele is meglegyintette ebben az időben. Mégis igyekezett megfelelni szerepének, ahogy az alábbi párbeszéd is jó példázza:
- Ugye, milyen jól sikerült a délután? – kérdezte Rainier. – Csodálatos voltál, kedvesem.
- Színésznő vagyok, drágám – felelte Grace, és a vacsoráját piszkálta. Nyúzottnak látszott. – Játszom. A kritikusok talán nem is sejtik, mennyire jól.

„A Monacóban töltött első hetek alatt teljesen elvesztettem identitásomat. Igyekeztem férjemet és az általa élt életet követni, de a munka teljesen bekebelezte személyiségemet.”
- Grace Kelly


Grace hercegnő azonban nem az a fajta volt, aki ki tudja magát élni a semmittevésben. Részt vett például a palota belsejének átrendezésében, de aktív szerepet vállalt a monacói Vöröskereszt munkájában is: 1959-ben például egy osztrák érdemrendet vehetett át, miután oly sokat tett az 1956-os magyar forradalom menekültjeiért, de a nevéhez fűződik egy helyi óvoda és egy idősotthon megalapítása, a monacói kórház modernizálása, illetve egy bouyoni árvaház létrehozása is. S mivel rajongott a virágokért, kedvét lelte a hercegi palota kertjének rendezgetésében, illetve virágképek készítésében. Kollázsait Párizsban is kiállították, és az ottani virágkiállítások adták az ötletet a monacói virágkiállítások megrendezéséhez, illetve az ottani Garden-Club megalapításához.  

 

 

„A hírnév tekintetében az 1960-as években csak Marilyn Monroe, Elizabeth Taylor és Jacqueline Kennedy vetekedhetett vele. Az évtized végén sokkal híresebb volt hercegnőként, mint az 1950-es években filmsztárként.”
- J. R. Taraborelli

Esküvője után soha többé nem állt színésznőként kamera elé, bár nagyon vágyott rá, és több mint valószínű, hogy kedélyállapotának is jót tett volna, ha újra filmezhetett volna. Férje és a monacói kormány eleinte ellenezték ezt, később viszont megenyhültek: amikor Hitchcock a Marnie főszerepét neki szánta, kis híján valóra vált ez az álma, ekkor viszont Monacó népe hördült fel, de úgy, hogy Grace végérvényesen lemondott erről a reményéről. Innentől fogva csak narrátorként dolgozott egyes filmekben.

Három gyermekük született: Caroline 1957-ben, Albert 1958-ban, végül Stephanie 1965-ben. Audrey Hepburnhöz hasonlóan sajnos Grace-nek sem adatott meg a felhőtlen anyaság öröme. 1967-ben, miután már harmadik alkalommal vetélt el, az orvosok közölték vele, hogy nem szabad többé teherbe esnie. A vallás erejével, illetve három gyermekével vigasztalódott, akik közül Albert nevelésébe nemigen volt beleszólása. A változó idők persze a hercegi ivadékokra is hatással voltak: a liberálisabb világnézet utat tört hozzájuk is, és ez leginkább Caroline-on látszott meg, akit kamaszkorától kezdve igen nehéz volt kordában tartani. Saját ifjúkorában Grace sem vetette meg a könnyebb kalandokat, sőt, de a lényegi különbség nem a kalandok száma volt, hanem az, hogy Grace mindig is ügyelt a látszatra és arra, hogy ne hozzon szégyent családjára. Egy szóval, tudta, mi fán terem a diszkréció. Bő húsz évvel később Caroline az ilyesmivel már nem törődött. Kicsapongásait természetesen alaposan megszellőztette a bulvársajtó. Párizsi tartózkodásuk idején történt az alábbi eset:
„Caroline ismét megszegte a szabályokat és hajnalig kimaradt. Amikor besétált a lakásba, az anyja nyugodtan üldögélt a nappaliban.
- Meg sem kérdezed, mit tettem az éjszaka? – kérdezte Caroline.
- Nem – felelte Grace. – Egy órával ezelőtt talán még megkérdeztem volna, de mivel a reggeli lapok már megelőztek, volt alkalmam egy kétoldalas beszámolóban értesülni az éjszakádról.”


Rainier herceggel kötött házassága tartósnak bizonyult, bár természetesen ennek is megvoltak a maga nehézségei, elsősorban az első és az utolsó években, mikor is Grace-t maga alá gyűrte az öregkor, kapcsolata a férjével pedig elhidegült. Ötvenedik születésnapját nagyon nehezen tudtam megemészteni. Az elhízás ekkor már komoly problémát jelentett számára.

Az utolsó interjú (a további öt rész is megtalálható a www.youtube.com-on)

Sokan párhuzamot vonnak Grace és Diana hercegnő között, és nem véletlenül. Érdekesség, hogy a két asszony ismerte egymást, és sokat emlegetett anekdota, hogy egy ízben Diana elsírta magát Grace előtt a női mosdóban. Nemcsak a túlságosan szűkre szabott ruhája dúlta fel: elmondta, hogy nem tudja kezelni az ismertséggel járó stresszt. A monacói hercegnő nem szépítette a dolgot, amikor kedvesen azt felelte: Ne aggódjon, kedvesem. Meglátja, ennél már csak rosszabb lesz…” Barátságuk Grace haláláig megmaradt. Amikor 1981-ben Charles herceg és Diana összeházasodtak, Diana a monacói uralkodói párt kérte fel arra, hogy a királyi vendégek menetének élére álljanak. Grace végül fiával tett eleget a felkérésnek. 

Hogy 1982. szeptember 13-án, egy közös családi hétvége után miért ő vezette a kocsiját vissza a palotába, nem tudni. Tény, hogy az autót telepakolták csomagokkal, és Stephanie is vele tartott, mégis biztonságosabb lett volna a sofőrre bízni a dolgot. Nem így történt, Grace ragaszkodott ahhoz, hogy ő vezessen, holott tudta, hogy az út tele van veszélyes kanyarokkal. Az egyik ilyen kanyart a kocsi nem tudta bevenni: megpördült és lerepült az útról és harmincméteres csúszás-zuhanás után egy veteményeskertben ért földet. A szétroncsolódott kocsiból csak Stephanie mászott elő, Grace testét ki kellett vágni onnan. A róla elnevezett kórházba szállították. Lánya mindössze agyrázkódást szenvedett és egyik csigolyája megrepedt. Grace-ről akkor még csak annyit tudtak, hogy töréseket és zúzódásokat szenvedett, ezért nem is nagyon aggódtak. A kórház hiányos felszereltsége miatt csak egy órával később derült ki, hogy valójában belső vérzése, illetve súlyos agyi és mellkasi sérülései vannak. A hercegnő ekkor már kómában feküdt. Másnap, szeptember 14-én az orvosok közölték a családdal, hogy nem lehet megmenteni.

Többféle elmélet is létezik a baleset okát illetően. A legbanálisabbak merényletet emlegetnek, de valószínűbb, hogy a volán mögött történt valami. Egyes vélemények szerint anya és lánya összevesztek valamin – az agyvérzést, amelyet a vizsgálat kimutatott, talán ez okozta, de történhetett a baleset hatására is. Stephanie szerint a fékek nem működtek megfelelően, legalábbis édesanyja ezt ismételgette a kisodródást megelőzően. Lévén viszonylag tapasztalatlan vezető, még az is megeshetett, hogy a pánik hatására Grace összekeverte a gáz- és a fékpedált. Azonban úgy tűnik, sohasem fogjuk pontosan megtudni, mi történt, mivel Stephanie nem volt hajlandó minden részletet elárulni, még családjának sem.

Grace számos előérzetének hangot adott élete során, és vizsgálat bizonyította, hogy valóban képes volt bizonyos mértékig a jövőbe látni. Többször is említett olyat, hogy érzése szerint autóbalesetben fog meghalni. A D37-es út azon kanyarulatáról pedig, ahol életét vesztette, egyszer azt mondta: „Egy nap valaki borzasztó balesetet fog itt szenvedni. Valaki meg fog halni. Érzem.” Ő maga nem tartozott a legjobb sofőrök közé. Ezért, illetve rövidlátása miatt is igen óvatosan hajtott, valahányszor a volán mögé ült, de erre viszonylag ritkán került sor.
Grace Kellyt 1982. szeptember 18-án temették el Monacóban. Ugyanolyan verőfényes nap volt ez, mint az esküvője napja, és temetését ugyanúgy sugározták – akkor már – a világ minden táján. Utolsó útjára elkísérte Diana walesi hercegnő és sok tucat más híresség, köztük számos kollégája.

A róla készült róla életrajzi film (címe Grace Kelly) 1983-ban jelent meg – előkészítésében maga Grace is segédkezett. A főszerepet Cheryl Ladd játszotta, a rendező Anthony Page. A viszonylag rövid, 91 perces játékidő miatt számos részletet ki kellett hagyni (komoly kapcsolatai közül egyedül Oleg Cassinit mutatják meg), összességében mégis egy hiteles tévéfilmről van szó.

Grace Kellyről számos életrajz és album került már kiadásra. Magyarul három életrajzi kötet érhető el. Stephen Meyer-Stabley könyve (Az igazi Grace Kelly, Jószöveg Műhely 2004) láthatóan távolságtartóbb, mint Bradányi Iváné (Grace Kelly – Egy hercegnő három élete Artemis Kiadó 1991), aki a tőle megszokott, kicsit talán bulvárosabb stílusban írta meg saját változatát. J. Randy Taraborelli könyve (Grace Kelly, a monacói hercegné, Jokerex Kiadó 2004) a fentiektől eltérően viszont Kelly házaséletére helyezi a hangsúlyt és csak érintőlegesen tér ki filmes karrierjére. A fotóalbumok terén sajnálatos módon kénytelenek vagyunk a külföldi kínálatból válogatni: ezek közül kiemelném a Remembering Grace című kötetet, illetve a Grace Kelly – A Life in Pictures címűt, továbbá a Kellyről szóló  Taschen-albumot. Pár éve egy monacói emlékkiállítás nyomán készült el a The Grace Kelly Years, mely számos fotó mellett a tárlaton bemutatott ruhákat és egyéb személyes tárgyakat is elénk tárja. Kifejezetten a világhíres esküvői ruháról pedig a Grace Kelly – Icon of Style to Royal Bride című könyvben olvashatunk.



FILMOGRÁFIA
*Tizennégy óra (Fourteen Hours) – 20. Century Fox, 1951
*Délidő (High Noon) – United Artists, 1952
*Mogambo (Mogambo) – MGM, 1953
*Gyilkosság telefonhívásra (Dial M for Murder) – Warner Bros., 1954
*Hátsó ablak (Rear Window) – Paramount, 1954
*Toko-Ri hídjai (The Bridges at Toko-Ri) – Paramount, 1954
*Vidéki lány (Country Girl) – Paramount, 1954
*Zöld smaragd (Green Fire) – MGM, 1954
*Fogjunk tolvajt (To Catch a Thief) – Paramount, 1955
*A hattyú (The Swan) – MGM, 1956
*Szépek és gazdagok (High Society) – MGM, 1956

4 komment

Címkék: évforduló grace kelly


A bejegyzés trackback címe:

http://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr681473629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.11.13. 09:58:55

Na EZ például simán címlapot érdemelt volna. Kiváló :)

Monty H. 2009.11.13. 15:24:57

Köszi, de a blog.hu az utóbbi időben nem vevő az ilyen jellegű írásokra :-( Az Audrey Hepburn-életrajzot sem tették ki (szintén 80. születésnapja alkalmából), noha többen ajánlották, és Hepburn még Kellynél is ismertebb minálunk. Halkan jegyzem csak meg, hogy a statisztikák szerint AZT az életrajzot azóta is NAPONTA olvassák... No comment.

tommm 2009.11.15. 15:42:33

Goldenblog nevezés esetleg?

nzsigu 2009.12.17. 22:06:18

Nagyon szép munka!!