FILM: Gazdagok és szerelmesek
2009. november 11. írta: Monty H.

FILM: Gazdagok és szerelmesek

A felső tízezer világa belülről

Egy musical és a belőle készült 1940-es film, a Philadelphia Story (a főszerepben Katherine Hepburn, Cary Grant és James Stewart) nyomán készült ez a zenés vígjáték, melyet Grace Kelly utolsó alkotásaként jegyeznek. Ahogy a Vidéki lányban, most is két olyan színésszel játszhatott együtt, akikhez egy időben komoly viszony fűzte: Bing Crosbyval és Frank Sinatrával. 

Tracy Lord éppen második esküvőjére készül. Első férje, Dexter eközben a szomszédos házból idegesíti a maga elbűvölő módján, s ehhez egy fekete jazzegyüttest is felhasznál (vezetőjük nem más, mint Louis Armstrong)… A menyegzőre érkezik még két újságíró is, no meg pár rokon, így teljes a kavalkád… Hogy aztán ki áll az oltár elé kivel és miért, csak a legvégén derül ki.

Az alaptörténet tehát alapvetően érdektelen, a megvalósítás viszont fergeteges. Ez a film valóban nem több, mint egy könnyed zenés komédia, annak viszont elsőrangú. Remekül megírt forgatókönyv és zene, kedves és nem túlerőltetett történet, kiváló színészek és happy end. A Cole Porter szerezte kilenc dal közül kiemelendő a Who Wants To Be a Millionaire? (Ki akar milliomos lenni?) Celeste Holm és Frank Sinatra előadásában, illetve a True Love (Igaz szerelem - lásd az alábbi jelenetet), Grace Kellytől és Bing Crosbytól. Utóbbi kislemeze platinalemez lett a film sikere nyomán (az egyetlen olyan platinalemez, amelyet koronás fő kapott, mivel Grace akkoriban már hercegnő volt), és Kelly kisasszony itt bizonyíthatta be, hogy énekelni is tud, ha kell. A 2,7 millió dolláros költségvetésű film végül csaknem 12 milliót hozott a készítők konyhájára.

Érdekesség, hogy a Grace Kelly ujján a filmben látható gyűrű a legsajátabb eljegyzési gyűrűje, amelyet a rendező kérésére viselt. A Helen Rose által készített ruhákat a forgatás végeztével ajándékba kapta a filmstúdiótól. A Fogjunk tolvajt című Hithcock-mozit nem számítva ez az egyetlen filmje, ahol igazán könnyed szerepet kapott.

A magyar DVD-változat – Grace Kelly sok más filmjéhez hasonlóan – ma már igen nehezen beszerezhető (és hogy miért nem a logikusabb – és gyakran emlegetett – Felső tízezer címet kapta, nem értem). Az angol verzió viszont olcsón kapható külföldön, és ezen angol, francia és olasz hangsáv, illetve angol, francia, olasz, dán és pár másik felirat is figyel (viszont a dalok szövege rendre hiányzik, ami nagyon komoly hiányosság). Az extrák anyaga: előzetes, a premiert bemutató híradórészlet, egy werkfilm Celeste Holmmal, és egy régi Droopy-rajzfilm.

Kortalan, könnyed és szórakoztató zenés musical.
Értékelés: 10/10

Gazdagok és szerelmesek (High Society)
Warner Bros. 1956
Zenés vígjáték (112 perc)
Rendező: Charles Walters
Főszereplők: Grace Kelly, Frank Sinatra, Bing Crosby
Zene: Cole Porter

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr271507456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása