Jól figyelnek?

Az elmúlt évek egyik legérdekesebb filmjéről szeretnék most írni, mely az ismerősi körömben szinte kivétel nélkül mindenki tetszését elnyerte. S mivel az eredeti regény magyar kiadása is kapható már, ugyanakkor még mindig viszonylag ismeretlen a mű, fontosnak tartom minél több ember figyelmét felhívni rá.

A bűvészek világa nemigen tudott megfogni. A kisgyermeki lelkesedés után könnyű belátni, hogy jól betanult trükkök segítenek minden egyes varázslat bemutatásában. Ez pedig – pláne a mai, high-tech világban – már nem nagy szám, ahogy én látom. A történet azonban száz évvel ezelőtt játszódik, és akkor még bizonyosan nagyobb erőfeszítésbe került egy-egy forradalmi trükk véghezvitele a színpadon. Két nevesincs bűvészsegéd, Alfred Borden (C. Bale) és Robert Angier (H. Jackman) ekkor ismeri meg egymást. Formálódó barátságukat egy szerencsétlen munkabaleset töri derékba, melynek során Angier felesége életét veszti. Szakmai féltékenységük, és az egymás lejáratását célzó apró fogások pedig fokozatosan elmélyítik köztük a szakadékot… Közben viszont egyre komolyabb hírnévre tesznek szert, ami csak fokozza a vetélkedést.

Christopher Priest eredeti könyve már a huszadik század végén íródott, hangulatát tekintve mégis kiválóan idézi a tizenkilencedik század angol misztikus regényeit (az ún. gothic novelt), egy olyan történetben, ahol a végig érezhető, nyugtalanító titkokra általában csak a legvégén derülhet fény, és odáig sokszor még felfogni is nehéz, mi történik. Egy modernkori angol fiatalember, aki nem sokat tud felmenőiről, egy hozzá kerülő könyv – Alfred Borden: A mágia titkos módszerei – nyomán indul útnak, hogy megismerje elődeit és azok titkait. A történet tehát nem kizárólag a múltban játszódik, hanem két család máig tartó viszálykodásán keresztül vezet vissza a jelenbe. A film Jonathan és Christopher Nolan nevével fémjelzett forgatókönyve mindennek csak egy részét tartalmazza, szigorúan a tizenkilencedik századi részből válogatva. A szkript persze így is kerek egészet alkot, és egyben lehetővé teszi, hogy két hasonló, de eltérő történetet fogadhassunk be, a film és a könyv által, amelyek tulajdonképpen nem is lövik le egymás csattanóját.

Nolan (Batman: Kezdődik!, A sötét lovag) filmjeit mindig valamiféle borongós hangulat uralja, és a fentebb leírtak ismeretében ez a darab sem lehet kivétel. A századfordulós London pontosan olyan, amilyen mondjuk a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetében is lehetne – az operatőrök, a díszletmunkások és a jelmeztervező gondoskodtak erről. David Julyan kiváló filmzenéje is ezt a hangulatot erősíti (egyedül a végefőcímzene nem passzol, de az nagyon nem). A forgatókönyv pedig nem időrendi sorrendben halad, és ennek köszönhetően végig megmarad a misztikum, ugyanakkor a történet teljes megértéséhez nem lesz elég egyetlen megtekintés. (Jómagam háromszor néztem végig, mire  minden darab a helyére került.) Azért ne felejtsük ki a színészeket sem a felsorolásból: Christian Bale és Hugh Jackman mellett szerepet kapott Michael Caine, Scarlett Johansson, Rebecca Hall és David Bowie is, s a mellékszereplőkre sem lehet panasz.

A magyar DVD-kiadás magyar, angol és cseh hangsáv mellett magyar, angol és cseh feliratot tartalmaz. Extraként kapunk öt rövidfilmet a rendező trükkjeiről, képgalériákat, előzetest és werkfilmet.

Végül szerepeljen itt egy részlet a könyvből:

"Mielőtt folytatnám életem történetét, íme, még egy anekdota a módszerem érzékeltetése végett.
Fiatal koromban nagy divatja volt a hangversenytermekben a keleti mágiának. A legtöbbet kínainak öltözött és festett európai vagy amerikai illuzionisták adták elő, de volt egy-két valódi kínai bűvész is, akik Európában próbáltak szerencsét. Az egyikük, az egyik legnagyobb, egy bizonyos Csi Lincsüa volt, aki a Csing Ling Fu művész¬nevet használta a színpadon. 

Egyszer, néhány éve láttam Csing előadását az Adelphi Theatreben, a Leicester Square-en. A műsor végén odamentem a művészbejáróhoz, felküldtem a névjegyemet, és Csing nagylelkűen azonnal behívott az öltözőjébe. A művészetéről nem volt hajlandó beszélni, de én nem bírtam levenni a tekintetem egyik leghíresebb trükkje főszereplőjéről, amely ott állt mellette egy állványon: egy nagy, kerek, aranyhalakkal teli üvegtálról, amelynek semmiből való elővarázslása fantasztikus tetőpontját alkotta a műsorának. Csing felszólított, hogy vizsgáljam meg a tálat, s én minden szempontból normálisnak találtam azt. Legalább tucatnyi díszes hal úszkált benne, mind élt, s a tál szinte színültig volt vízzel. Megpróbáltam felemelni, ugyanis ismertem megjelenésének titkát, és elcsodálkoztam a súlyán.
Csing látta az erőlködésem, de nem mondott semmit. Nyilvánvalóan nem tudta, hogy ismerem-e a titkát vagy sem, és nem akart semmit sem mondani, ami esetleg leleplezhette, még egy másik szakmabelinek sem. Nem tudtam, hogyan vallhatnám be, hogy ismerem a titkot, ezért aztán hallgattam. Körülbelül negyed óráig maradtam nála, mialatt végig ülve maradt és udvarias bólogatással fogadta a bókokat, amikkel elhalmoztam. A színpadi jelmezét már levette, mire megérkeztem, sötét nadrágot és csíkos, kék inget viselt helyette, ugyanakkor a sminkje még rajta volt. Amikor felálltam, hogy távozzak, ő is felemelkedett a tükör előtti székből, és kikísért az ajtóhoz. Lehajtott fejjel járt, karjait lazán lelógatva az oldala mellett, s úgy csoszogott, mintha nagyon fájt volna a lába.
Sok év telt el azóta, Csing rég meghalt, így felfedhetem legféltettebb titkát, azt, melynek megszállott szélsőségességéről meggyőződhettem azon az estén.
A híres aranyhalas tál mindvégig ott volt nála a színpadon, készen arra, hogy bármelyik pillanatban rejtélyes módon megjelenjen. A hollétét ügyesen leplezte a közönség előtt. A bő mandarinköntös alatt tartotta, a két térde közé szorítva, hogy a szám végén látványosan és látszólag csodával határos módon előrántsa. A közönségből senki még csak nem is sejthette, mi a trükk, pedig egyetlen pillanatnyi logikus gondolkodás megfejthette volna a rejtélyt.
Ám varázslatos módon a logika ellentmondásba került önmagával! A nehéz tálat csak egyetlen helyen dughatta el, a köntöse alatt, ez azonban logikailag lehetetlen volt. Mindenki láthatta, hogy Csing Ling Fu milyen törékeny, s milyen fájdalmasan csoszog a színpadon. Amikor a végén elővette a tálat, az asszisztensére kellett támaszkodnia, s bicegve vezették le a színpadról is.
Az igazság teljesen más volt. Csing nemhogy egészséges, de nagyon erős férfi volt, és könnyűszerrel elbírta a tálat a két térde között. Ugyanakkor a tál alakja és mérete miatt járás közben csoszognia kellett, mint egy mandarinnak. Ez veszélybe sodorta a titkot, hiszen a mozgására terelte a figyelmet, ezért aztán a titok megőrzése érdekében egész életében csoszogott. Soha, semmikor, sem otthon, sem az utcán, se nappal, se éjszaka nem járt normálisan, nehogy leleplezzék a titkát.
Ilyenek azok, akik eljátsszák a varázslók szerepét.
A közönség tudja jól, hogy a bűvész éveken át gyakorolja és minden előadás előtt gondosan elpróbálja az illúzióit, ám kevesen ismerik fel, mekkora vágy él a szemfényvesztőben a csalásra, s hétköznapi törvényekkel való látszólagos dacolás olyan szenvedéllyé válhat, mely uralja élete minden egyes pillanatát.
Csing Ling Funak is megvolt a maga szenvedélyes csalása, és most, hogy elolvasták róla szóló anekdotámat, helyesen feltételezik, hogy nekem is megvolt a sajátom. A csalásom uralja az életemet, befolyásol minden döntést, amit meghozok, szabályozza minden egyes pillanatomat. Most is, amikor leülök megírni ezt az emlékiratot, ez dönti el, hogy mit írhatok le és mit nem. Az előbb az üres kezek felmutatásához hasonlítottam a módszeremet, pedig valójában minden, ami itt olvasható, egy erős ember csoszogó járásának felel meg."
(Fordította Békési József és Sándor Zoltán)

Igényes és lebilincselő bűvészfilm.
Értékelés: 10/10

A tökéletes trükk (The Prestige)
Warner Bros. 2006
Dráma (125 perc)
Rendező: Christopher Nolan
Szereplők: Christian Bale, Hugh Jackman, Michael Caine
Zene: David Julyan

A tökéletes trükk (The Prestige)
Írta: Christopher Priest
Delta Vision Kiadó 2007
Fordította: Békési József és Sándor Zoltán
376 oldal