KÖNYV: Mallory nyomában (Anker & Roberts)
2008. október 04. írta: Monty H.

KÖNYV: Mallory nyomában (Anker & Roberts)

Egy Tátra-túra során sokféle beszédtéma előkerül. Az egyik ezek közül természetesen a hegymászás. Egyik jó barátom alaposan elültette a bogarat a fülemben, amikor szóba hozta a Mallory-féle Everest-mászást, és az erről szóló könyvet, amelyre két nap múlva rá is találtam egy antikváriumban.

Köztudott, hogy a Mount Everest első hivatalosan elismert „legyőzői” Edmund Hillary és Tenzing Norgay voltak, 1953-ban. Ám természetesen nem ők voltak az elsők, akik ezzel kísérleteztek. George Mallory, aki annak idején Anglia legjobb hegymászói közé tartozott, az 1920-as években többször is megpróbált feljutni a világ tetejére. Utolsó kísérlete során, 1924 júniusában azonban neki és társának, Sandy Irvine-nak nyoma veszett. Utoljára a csúcstól nem is olyan messze látták őket, ezért adódott a kérdés, vajon elérték-e a csúcsot, mielőtt odavesztek. 1999-ben aztán rábukkantak Mallory holttestére 8220 méteres magasságban. Mindabból, amit nála találtak, megpróbálták rekonstruálni a két hegymászó életének utolsó óráit, és megválaszolni a fenti kérdést.

A könyvből megismerhetjük Mallory életrajzát, a Mount Everestet megcélzó expedíciók mindennapjait, és nagy általánosságban a hegymászással járó megpróbáltatásokat. A két szerző két vonalon halad: egyrészt az 1924-es tragédiáig vezető utat, másrészt a holttest megtalálásának körülményeit taglalják. Olvasmányos, jól követhető stílusban írnak, ennek hála a kötetet tényleg nehéz letenni.

Hogy miféle választ adnak Mallory rejtélyére, inkább nem vázolom. Akármi is legyen a valós felelet, olvasóként ugyanarra jutottam, mint a szerzőpáros: Malloryék teljesítménye így is, úgy is tiszteletreméltó. Ha mindössze azt a részletet vesszük szemügyre, hogy miféle öltözékben és felszereléssel eredt neki a gigantikus hegynek, máris megállapíthatjuk, hogy acélemberek kellettek – és kellenek még ma is – ahhoz, hogy akár csak a csúcs közelébe kerüljenek. Mallory végzetes útján egyszerű bőrbakancsot viselt, két pár zoknival, hosszú alsónadrágot, térdnadrággal és kamáslival, valamint több réteg selyem-, gyapot- és gyapjúholmit a felsőtestén, fején pedig prémbélésű pilótasapkát. Volt még nála kötött, ujjatlan kesztyű. (Arra gondoltam, hogy nekem ilyen ruházat még a Tátrában sem lenne elegendő.) Mindezt vessük össze a modern hegymászók felszerelésével. Hiába, acélemberek voltak.

„Mallory szervesen illeszkedett Anglia nagy utazóinak és sportolóinak hagyományaiba, akiknek hanyag eleganciája és finom úriemberekre valló viselkedése elszánt nagyratörést takart.” – írta a Times. Mit lehet ehhez a kijelentéshez hozzátenni?

Nyugodjanak békében.  

Mallory nyomában
(Veszélyes övezet-sorozat)
Írta: Conrad Anker és David Roberts
Park Könyvkiadó 2002
Fordította: Holka László
216 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr85707427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsombor 2008.11.23. 20:05:58

A Mount Everest meghódításának története, s annak rejtélyei már engem is régóta érdekelnek. Ezt a könyvet azonban még nem láttam, szóval jó hogy írtál róla egy ajánlót, lehet, hogy megveszem. Annak, akit még érdekel ez a téma (nem csak Mallory eltűnése, hanem a Mount Everest teljes története), nagyon tudom ajánlani a GEO magazin, idén megjelent, a csúcs meghódításának történetével foglalkozó cikkét; a National Geographic szintén ezzel foglalkozó (ha jól tudom egy 2003-as számban található) cikkét. Ezeken kívül Sir John Hunt, az expedíció főszervezője által írt emlékönyvet.

Sir Zsombor (törölt) 2008.12.15. 20:34:32

Hol és mennyiért lehet ezt kapni?

Monty H. 2008.12.16. 11:20:50

Alapvetően antikváriumokban érdemes keresgélni utána... Másutt már nemigen van. Ajánlom a bookline.hu keresőjét.
süti beállítások módosítása